A kisfiú feje beszorult a vaskorlátba – nézd meg, mit tesz erre a gyerek!

A gyerekek számára semmi sem jelenthet akadályt, ha játékról van szó. Emiatt néha igen kemény fejtörést okoznak a szülőknek. Játék közben fel sem tűnik, ha valami esetleg veszélyes.

A gyerekek gyakran szorulnak be különböző helyekre, ahonnan a szülők segítenek nekik kimászni. Éppen ezért játék közben jobb, ha a fél szemünk mindig a gyermeken van.

A következő videóban egy kisfiú kidugta a fejét a házuk bejáratánál levő vaskorláton, azonban már vissza nem tudta húzni, hiszen beszorult.

Az édesapja rögtön a segítségére sietett. Próbálta kiszabadítani, egyik kezével tartotta a fejét, a másikkal pedig tolta befele, úgy, hogy a gyerek fülei se akadályozzák a műveletben.

Azonban ez a módszer nem vált be. Ekkor próbálta szétfeszíteni a rácsot, először kézzel, majd a lábával, teljes testének erejével feszítette, de a művelet nem sikerült. Mikor már majdnem feladta a próbálkozást, a gyerek egy hihetetlen trükköt vetett be szabadulás érdekében.