15 furcsa szokás, amit mindenki csinál néha

Minden ember különböző, de vannak olyan különösnek mondható dolgok, amiket valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindenki csinál néha.

Minden ember különböző, de vannak olyan különösnek mondható dolgok, amiket valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindenki csinál néha. (h/t: buzzfeed)

1. Ha nincs abszolút semmi, vagy éppen semmi ínyünkre való a hűtőben, akkor is percenként nyitogatjuk, hátha valami csoda folytán változik a helyzet.

2. 5 percenként ébresztőt állítunk, ahelyett, hogy már az elsőre felkelnénk.

3. A beadandó dolgozatra kamu dátumot írunk, hogy eltitkoljuk a tanár elől, hogy csak előző este lettünk vele kész.

4. Nagybevásárlásból hazatérve, még ha sérvet kapunk, akkor is megpróbáljuk egyszerre becipelni a szatyrokat kocsiból, csak hogy ne kelljen kétszer fordulni.

5. Néha csak úgy mintákat rajzolgatunk a kanapé huzatba az ujjunkkal.

6. A zacskós kaják csomagolását kibontás után kidobjuk, majd kikukázzuk, mert közben elfelejtettük a rajtuk található receptet, elkészítési módot.

7. Ilyen fejet vágunk, amikor megkérdezzük valaminek az árát a boltban, és kiderül, hogy olyan drága, hogy így eszünk ágában sincs megvenni, de nem szeretnénk, hogy ezt az eladó észrevegye.

8. Az egész ABC-t végig mondjuk magukban, csak azért, hogy rájöjjünk, hogy az egyik betű, melyik után következik.

9. A kocsink tele van félig megivott a vizes és üdítős palackokkal.

10. Amikor leheveredünk kanapén, már lustánk vagyunk oda hozni egy takarót, ezért azzal takarózunk, ami éppen ott van.

11. Szeretjük még pont előtte kivenni a kaját a mikróból, mint hogy lejárna az idő és elkezdene sípolni.

12. Nem bírjuk megállni, hogy ne tépjük le a kis bőrdarabkát a körmünk mellől, pedig pontosan tudjuk, hogy milyen fájdalom lesz a vége.

13. Gyorsan úgy teszünk, mintha telefonálnák, amikor megpillantunk távolról valaki olyat az utcán, akivel nem akarunk beszélni.

14. Amikor elfelejtjük magunkkal vinni a telefonunkat a WC-re, akkor bármilyen kezünk ügyébe kerülő flakon vagy illatosító leírását úgy tanulmányozzuk, mintha az lenne a világ legérdekesebb dolga.

15. Így rakjuk le a kenőkést, amikor lehet, hogy eszünk még egy szendvicset, de nem biztos.

16. Amikor a jelszavunk beírása közben egy karaktert elrontunk, akkor is inkább visszatöröljük az egészet.

17. Tolatva parkoláskor lehalkítjuk a rádiót, hogy jobban menjen.

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×