A búvárok, akik önként mentek a halálba! Áldozatuk sok embert mentett meg a világ legdurvább atomkatasztrófájakor!

31 éve napra pontosan ma történt a világ eddigi legtragikusabb, az emberi mulasztás és hanyagság miatt bekövetkezett atomkatasztrófája, a csernobili atomerőműben, aminek 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a legrosszabb, ami ilyenkor történhet: a nukleáris olvadás. 

Az így keletkező tüzet három napig se tudták eloltani és olyan hatalmas mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott ki az atmoszférába, ami az egész kontinensre hatással volt. A radioaktív felhő, ami elérte hazánkat többek között az akkor még magzatként édesanyjukban fejlődő kicsikre is hatással volt, többek között e sorok írójára is, tehát a katasztrófa több millió embert érintett!

Még úgy is, hogy volt három olyan ember, aki ha nem lett volna, akkor valószínűleg egy egész generáció hiányozna az emberiség fejlődéséből, ugyanis ők voltak azok, akik a világméretű katasztrófát megelőzték, történetüket azonban sokáig senki nem ismerhette.

Laza Bálint az Indexen róluk emlékezett meg.

foto1

Fotó: Tűzoltók, katonák százait vezényelték a katasztrófa helyszínére, a halálba hogy a mentésben részt vegyenek

"Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent a csernobili atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban; ezért tudott égni, ezért kellett oltani.

A reaktorban addigra agyag, homok és bór volt: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Az eredmény lávaszerű anyag volt, felgyűlt a reaktormag körül, lassan átégette volna magát, majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna" - írja Laza Bálint.

 

Chernobyl_lava_flow

A lávaszerű massza - fotó: Wikipédia

Az egyetlen megoldás az volt, ha valahogyan leeresztik a radioaktív vizet, hogy megelőzzék a még nagyobb bajt. Ez viszont csak emberi erővel ment, úgy, ha néhányan leereszkednek a biztos halált jelentő vízbe, és kinyitják a kapukat.

A három férfi önként jelentkezett: Valerij Bezpalov és Alekszej Ananenko az atomerőmű mérnökei, és Borisz Baranov csernobili munkás. Tudták, hogy ez a küldetés az életükbe fog kerülni, mégis lemerültek, ráadásul különleges védőruha nélkül, egyszerű búvárfelszerelésben. Baranov lámpája az akció közben elsüllyedt, így tapogatózva, de mégis sikerült megtalálniuk a zárószelepet és kinyitniuk a kapukat, hogy a víz távozzon. Visszatérésük után nem sokkal mindhárman meghaltak.

10171778_689668431094589_3247241378960269825_n

Alexei Ananenko and Valeri Bezpalov

Segítségüknek és áldozatuknak hála 20 ezer tonna víz folyt ki, ami megakadályozta azokat a robbanásokat, amik az akció nélkül egyértelműen bekövetkeztek volna.

Két héttel a merülés után azonban Alekszej és Valerij is életét vesztette egy moszkvai kórházban, nem sokkal később követte őket Borisz is. Csak speciális, leheggesztett koporsóban tudták őket eltemetni.

305424_203074503087320_1138845_n

Fotó: Alexei Ananenko, Valeri Bezpalov and Boris Baranov

Köszönjük nekik az áldozatot, és az enyémmel együtt a rengeteg életet, amit megmentettek! Sose meredjen feledésbe nevük!

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

Nyílt levél a nőnek, aki felpofozta a fiamat

×