Segítség a kismamáknak!

Milyen anya vagyok? Elég jól nevelem a gyerekem? Mindent megadok neki, amit csak tudok? Ezek a kérdések mindenkiben felmerülnek. És ebben a korban nem is szabad hibázni. Ki segíthet? Interjú.

Kónya Barbara (a képen) gyógymasszőr, babamasszázs-oktató. Több év dániai praxis után 2016-ban költözött vissza Magyarországra, a Neck Nirvana masszázs és a Barbaba tulajdonosa."Hiszek benne, hogy a kisgyerekekkel való foglalkozás a jövő társadalmát építi és teszi jobbá" – áll személyes hitvallásában.

Kónya Barbara: Minket, nőket, gyerekkorunktól arra nevelnek, hogy az életünk egyik (ha nem "a") csúcspontja a szülés lesz. És amikor megérkezik a baba, jön a rémület: hogyan fogom én ezt a gyereket felnevelni? A legmagabiztosabb anyukák is belefutnak az első gyereknél abba a helyzetbe, amikor egyszerűen nem tudják, hogyan kéne kezelniük bizonyos helyzeteket. Például amikor órák óta sír a kicsi és semmivel sem sikerül megnyugtatni. Vagy amikor képtelen elaltatni a gyerekét. De honnan is kéne tudnia ezt? Tanítani nem tanítják, a híres anyai ösztön pedig nem mindenben segít. Az anyáknak senki se adja meg az alapokat a szülés előtt. Az autóvezetést persze tanulmányokhoz kötik…

Tudnodkell: Szerinted ez mennyire széleskörű probléma?

Kónya Barbara: Hallottál már a szülés utáni depresszióról? Tíz kismamából egy találkozik az állandó szomorúság, sírdogálás, kedvetlenség, érdektelenség tüneteivel. Az anyuka nem tud örülni gyermekének, nehezen alakít ki vele kontaktust. Ingerlékeny, ideges, feszült, agresszív. Állandóan fáradt, de képtelen a pihenésre, éjszaka alvászavarokkal küzd. Étvágytalan, gyakran sokat fogy vagy épp ellenkezőleg az evés az egyetlen dolog, amiben örömét leli. A frissen szült nők gyakran beszámolnak arról, hogy alkalmatlannak érzik magukat az anyaságra, reménytelennek tartják a saját helyzetüket, rosszabb esetben bűnösnek érzik magukat, mert nem tudnak megfelelni a környezet elvárásainak. Ez egy óriási probléma, rengeteg embert érint, mégsem beszélünk róla.

Tudnodkell: Te babamasszázst oktatsz várandós és frissen szült kismamáknak és a párjaiknak. Mi a tapasztalatod, miben tud a babamasszázs segíteni?

Kónya Barbara: A babamasszázs csak egy eszköz a számos lehetőség közül, de talán az egyik leghatásosabb. Ebben a rettentően nehéz – és egyben csodálatos – időszakban mind a szülőnek, mind a gyereknek meg kell találnia a saját biztonságérzetét a kapcsolatban. Az anyának és az apának tudnia kell, hogy képes gondoskodni a gyermekéről, a gyermeknek pedig éreznie kell a kapcsolatot, a szeretetet, a törődést. A babamasszázs nagyszerű módszer ennek a kialakítására.

Tudnodkell: Mi a kulcs? Hogyan lehet ezt elérni?

Kónya Barbara: Ugyanazzal, mint a felnőttek esetében: minőségi idővel. Tudod, sokan hiszik, hogy az etetés-pelenkázás-altatás Bermuda-háromszögében élve elég időt töltöttek a gyerekükkel, de ennél sokkal többről van szó. Élményekre, közös örömre és egy kiegyensúlyozott anyára van szükség. És akkor a gyerek is kevesebbet fog sírni, kevesebbet lesz beteg és a szülő számára is könnyebben telnek az első évek.

Tudnodkell: Szerintem minden szülő erre törekszik, mi ebben az új?

Kónya Barbara: Minden kapcsolatunkban az egyik legnagyobb kihívás jól szeretni: nem úgy, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan a másik kívánja. Ne érts félre, nem én fogom megmondani, hogyan szeress jól. Ez mindenkinél egyéni-annál is, aki adja és annál is, aki fogadja. De például a babamasszázzsal, az aromaterápiával és színtan kombinálásával tudok segítséget nyújtani, hogy összehangolódjatok és kialakuljon az a kommunikáció a beszélni nem tudó kisbabával, amely során ő maga elmondhatja, mi jó neki, mire van szüksége.

Tudnodkell: Mégis hogyan kéne ezt elképzelnünk?

Kónya Barbara: Semmi ördöngősség, bárki meg tudja tanulni. Maga a babamasszázs több ezer éves hagyományos indiai masszázsmozdulatokon alapszik, kell hozzá, egy kis odafigyelés, minden este 10 perc és a szülő és a gyerek életminősége is egyaránt javul. Az első érzékszerv, ami kialakul az érintés érzékelése. Ezt a nagyon ősi és nagyon intim csatornát nyitja meg a babamasszázs, hogy szülő és gyermek egymásra találhasson. Ráadásul az altatásban, a nap rutin kialakításában is nagy segítséget nyújt.

Tudnodkell: Azért sok egészséges nemzedék nőtt fel e nélkül is…

Kónya Barbara: Nem szeretnék okosabb lenni egyetlen anyukánál sem. De ha valakinek mankóra van szüksége, jó ha tudja, hogy nincsen egyedül. Jó ha tudja, hogy nem hibás, nem bűnös, ha fél. És hogy van segítség.

Kónya Barbara babamasszázs tanfolyamáról itt tájékozódhatsz bővebben

Kártérítést kapott egy magyar betörő, mert sérültek a jogai! Nem kommentáljuk…Te mit gondolsz?!

Hétezer euró kártérítést ítélt meg egy magyar férfinak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, mert sérült a tisztességes eljáráshoz való joga azzal, hogy ügyvédje késve kapta meg az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérő ügyészi beadványt.

Hétezer euró kártérítést ítélt meg egy magyar férfinak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, mert sérült a tisztességes eljáráshoz való joga azzal, hogy ügyvédje késve kapta meg az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérő ügyészi beadványt.

Az illetőt betöréses rablás miatt vették őrizetbe 2013 tavaszán, majd tavaly el is ítélték, 9 év börtönt kapott.

A bíróság viszont elutasította a betörő arra vonatkozó panaszát, hogy a fogvatartása túlzott és indokolatlan. A magyar bíróság azért tartotta indokoltnak a folyamatos fogva tartást, mert fennállt a szökés és a bűnismétlés veszélye, és nyomást gyakorolhat a tanúkra, mert szökésben volt amikor elfogták, és megpróbált hamis alibit biztosíttatni magának. Korábban már nyereségvágyból követett el bűncselekményt, és nem volt munkája sem.

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága 5000 euró (mintegy 1,5 millió forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg neki, és 1900 euró (mintegy 600 ezer forint) perköltség megtérítésére is kötelezte a magyar államot. A döntés ellen a panaszos és Magyarország is fellebbezhet.

Figyelemre méltónak tartod? akkor ne felejtsd el megosztani!

Hajnali fél 5-kor elaludt a pesti 6-os villamoson… Ám amire felriadt, az egészen rendkívüli!!! 

Ez a srác hajnali fél 5-kor elaludt a pesti 6-os villamoson… Ám egészen rendkívüli ébresztőben volt része!!! 

A videó felvételen azt látjuk, ahogyan egy 53 éves férfi valamivel hajnali fél 5 után odalép a 6-os villamoson alvó sráchoz, és hosszú percekig matat a táskájában, mígnem megszerzi a laptopját…

A közel négy perces mutatvány alatt a fiú meg sem mozdult, semmit nem fogott fel abból, ami vele történt.

A térfigyelő központban viszont az egész kifosztást végignézték, rögtön szóltak a rendőröknek, akik így még helyszínen el tudták fogni a tettest.

Járőrök visszavitték a fiúnak a számítógépet, aki még ekkor is aludt. Ők ébresztették fel és mesélték el neki, mi is történt vele….Gondolhatod, milyen érzés lehet erre ébredni!!!

A tettest előállították, kifosztás miatt eljárást indítottak ellene, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását is.

Forrás: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/a-helyszinen-elfogtak-a-kifosztot-videoval

Ha szeretnéd, hogy mások is tudjanak róla, ne felejtsd el megosztani!

Felháborító, de még pokróc sem jut a határt védő rendőröknek! Így tudsz nekik segíteni!

Kirendelik őket és van, hogy napi 12-16 órában a határt őrzik, a rendőrségnek még sincs annyi pénze, hogy legalább gyógyszere, vagy pokróca legyen rendőreinknek!

Elég szégyenletes, hogy másra előszeretettel költenek fent a politikusaink, akad, aki helikopterrel megy lakodalomba, viszont a hazát szolgáló rendőreinknek meg mi kell, hogy összegyűjtsük azokat a dolgokat, hogy még emberinek mondható körülmények közt dolgozhassanak értünk… 

Felháborító!

A Zsaruellátó ma délután hívta össze a segíteni vágyókat a Népligetben, de úgy gondoljuk a hideg beálltával több ilyen akcióra is szükség lesz, ha már egyszer akiknek kéne, nem mozdítják a kisujjukat sem! 

ITT tudsz érdeklődni a további segítségnyújtásról, a mai gyűjtésről lemaradtál volna.

Most közzétesszük az oldal teljes felhívását, ott lehet érdeklődni majd a további segítségnyújtásról is:

"Sajnos úgy fest ismét szükség lesz ránk, rátok. Az elmúlt több mint egy évben rengeteget tettünk, veletek kézen fogva, hogy a határainkat védő rendőreink és katonáink jobb körülmények között láthassák el a haza védelmét. Általatok fejezhettük ki hálánkat vitézeink felé. Őrületes mennyiségű felajánlás érkezett és még annál is több jó kívánság és szeretet. Az együtt végzett munkánknak köszönhetően tevékenységünk híre eljutott illetékes helyekre is. Lassan, de biztosan végre változás lépett fel, kezdett javulni az ellátás színvonala és a körülmények is jobbak lettek. A Zsaruellátó is egyre kevesebb üzenetet és feladatot kapott. Reméltük, hogy célunkat sikerült elérni, de sajnos beköszöntött jéghideg éjszakákkal az ősz. Ismét jönnek a segítség kérő üzenetek, egyre több és több. Segítenünk kell!

Azonban néhány dolgot érdemes tisztázni. A határainkat védelmező egyenruhásaink minden tiszteletet megérdemelnek. Sokan könnyedén kommentben odavetik "ne nyafogjanak erre esküdtek fel". A hozzánk érkezett üzeneteikben ritkán találunk panaszt, szinte kivétel nélkül tisztelettel beszélnek feletteseikről nem politizálnak és nem szidják a rendszert egyszerűen csak teszik a dolgukat védelmezik hazánkat. Kivételesen közzé teszünk egy ilyen üzenetet, hogy látható legyen mindenki számára ez nem a nyafogásról szól.

"Sziasztok. Nem tudom, hogy szerveztek- e meg gyűjtést, de ha igen, akkor nagyon nagy szükség lenne lent a határon pokrócokra. A fából készült magaslati megfigyelő állasokban 12-16 órát ül egy rendőr, hiába próbáljuk saját magunk leszigetelni ezeket (leginkább szemeteszsákokkal, amik a legkisebb szélben elszakadnak), sajnos hideg van estenként. 3 réteg ruhában ülni egy helyben, hamar átfagy az ember, és sajnos a rendőrség nem tud pokrócokat biztosítani. Tüzet rakni tilos, így marad a vacogás a lesen, amit elhagyni nem lehet. Ha megoldható, nagy szükség lenne a pokrócokra és az alapvető gyógyszerekre (algopirin, aspirin, vagy más láz és fájdalomcsillapítókra).

Köszönettel: egy rendőr a határról."

14485107_1785213621734686_7906445449232861076_n-horz

Ezekre van szüksége a határt védelmező rendőröknek:

Vény nélküli gyógyszerek:

– torokfertőtlenítő, szopogatós gyógyszerek

– savlekötő

– megfázás elleni teák gyógyszerek

– vitaminok

– fájdalom és lázcsillapítók

– pezsgőtabletták

Élelmiszer:

– porleves (tésztás/sima)

– kekszek, csoki-, műzliszeletek (zsebben elférők)

– szőlőcukor

– kétszersült

– sós pálcika

– ENERGIA ITAL

– őrölt vagy instant kávé

– tea

– üdítő

– citromlé

– cukor (kocka)

Vegyiáru:

– EÜ betét

– kézfertőtlenítő (amit nem kell lemosni és zsebben elfér)

– sebtapasz

– sebfertőtlenítő (Betadine)

– szemetes zsák

– derékmelegítő

– HORDOZHATÓ KÉZ ÉS LÁBMELEGÍTŐ PÁRNÁK,

– THERMO ALÁÖLTÖZET

Ha tudsz, segítsd őket, akár egy megosztással is, hogy megmutassuk, egyenruhásaink több tiszteletet érdemelnek!!

Muszlim utasok védték meg Keresztény társaikat, amikor rájuk támadt az Al-Sabaab

Szélsőséges fanatikusok egy csoportja támadt egy Észak-kelet Kenyában közlekedő távolsági buszra. A buszon utazó muszlimokat azonban nem rémítették meg a fegyverüket lóbáló terroristák, akik azt követelték, hogy mutassanak rá, a buszon velük együtt utazó keresztényekre. Akkor sem adták ki társaikat, amikor a terroristák azzal fenyegették őket, hogy mindenkit kivégeznek.

Az eset még 2014-ben történt, de Shukri Farah buszsofőr úgy emlékszik mindenre, mintha tegnap történt volna. 

Shukri Farah – a buszsofőr – elmondása szerint, a buszon utazó muszlimok testükkel takarták a keresztény utasokat, sokan közülük ruhát is cseréltek keresztény társaikkal, hogy azok könnyebben olvadhassanak egyé a tömeggel.

“Az út nem valami jó arrafelé, ezért le kellett lassítanom, hogy át tudjunk kelni hepehupás részeken. A visszapillantóba nézve, észrevettem három katonai uniformist viselő alakot…”- idézi fel a történteket Shukri.

“Be is szóltam a központba, hogy megtudjam, mit keresnek katonák arrafelé, de mielőtt választ kaphattam volna, tüzet nyitottak ránk.”

 Al Shabaab tiszt Mohamed Mohamud más néven Sheik Dulayadayn   Photo: REUTERS

A tíz Shabaab harcos – Mandera közelében – egyszerre nyitott tüzet a buszra, megsebesítve többek közt a buszsofőr lábát is, így az kénytelen volt megállítani a járművet.

“Nem volt mit tenni, megállítottam a buszt és szóltam az utasoknak. Megkértük a járaton utazó muszlimokat, hogy takarják el nem muszlim társaikat, mielőtt a terroristák ideérnek. A férfiak kabátokkal és pólókkal takarták el fejüket, a muszlim asszonyok pedig, odaadták tartalék ruháikat a nőknek és kislányoknak.” számolt be a Kenya’s Daily Nation hírújság.

Ketten veszítették életüket az incidens során. Az egyiküket menekülés közben érte a gyilkos golyó, míg a másikat azért végezték ki, mert nem tudta recitálni (pontosan idézni) a Koránt. A terroristák ezt követően felszálltak a buszra és azt követelték az muszlim utasoktól, hogy húzódjanak el keresztény társaiktól.

De a buszon utazó muszlimok nem tettek eleget a követelésnek.

"Nem mozdultunk mellőlük, sőt közelebb húzódtunk egymáshoz." – mondta Abdi Mohamud az egyik túlélő.

"A terroristák azzal fenyegettek, hogy mindnyájunkkal végeznek, ha nem adjuk ki a keresztényeket, de mi nem tágítottunk. Végül megunták a patt helyzetet és tovább álltak, de előbb még mindenkit megfenyegettek: „Még visszatérünk!” – mondták…"

“Mivel mindannyian muszlimnak voltunk öltözve, a támadók nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy ki muszlim és ki nem. Szerencsére sokkal kevesebben voltak, mint mi…” – idézte fel emlékeit Farah.

Pontosan tisztában voltak azzal, mekkora kockázatot is vállalnak.

“Ezek az emberek nem tréfálnak. Nem ajánlatos packázni velük. Csak arra volt időnk, hogy ruhát adjunk a nem muszlimoknak és úgy üljünk a buszban, hogy ne lehessen azonnal kiszúrni őket. De egy szót sem mertünk szólni. Csendben tagadtuk meg a parancsukat…”

Ez lenne a tökéletes test?

Nyilván te is elgondolkodtál már azon, hogy vajon milyen a tökéletes női test. Ne aggódj, erre valószínűleg nincs is jó válasz, ugyanis mindenkinek más jelenti a tökéleteset, férfiaknak és nőknek egyaránt.

Természetesen mindenkinek más és más tetszik, azonban minden kornak meg van a maga szépségideálja, amihez a legtöbb ember megpróbál igazodni, függetlenül attól, hogy tetszik-e neki.

Hannah Stocking fotói felrobbantják az Instagramot. Férfiak és nők milliói egyaránt követik a lányt, aki mellesleg Klay Thompson NBA játékos barátnője.

Persze előszeretettel posztol magáról fotókat, mint ahogyan a legtöbb csinos, népszerű lány az Instagramon. Az internetezők egészen addig mentek, hogy az alakját kikiáltották a "tökéletes testnek". Ti mit gondoltok róla? Tényleg az övé lenne a tökéletes alak?

Szerintünk mindenkinek más jelenti a tökéleteset, de annak nagyon örülünk, hogy legalább nem egy csont és bőr, egészségtelen szépségideált bálványoznak!

Sebestyén Balázs kimondta, amire a fél ország gondol: Ez a véleménye a vasárnapi boltzárról!

Mindenkinek más és más volt a véleménye arról, hogy az üzletek egy részét vasárnaponként bezárásra kényszerítették, és teljesen megosztja az országot az is, hogy ezt most feloldják! 

Igencsak határozott véleménye van a vasárnapi boltzár eltörléséről Sebestyén Balázsnak, amit ki is fejtett egy élő rádióadásban.

Természetesen a Morning Show adásában is szóba került a kormány azon előterjesztése, miszerint visszaadják az embereknek a vasárnaponkénti vásárlás lehetőségét.

Sebestyén Balázs műsorvezető is őszintén kifejtette véleményét és elmondta, nagyon örült, amikor meghallotta a hírt. Anélkül, hogy a politikai vonatkozásába belement volna, mindössze annyit mondott, hogy az emberek életét nagyban megkönnyíti a döntés. Egyszerűen elvi kérdésnek tartja, hogy ne szóljanak bele és ne határozzák meg, ki, mikor plázázzon, vagy vásároljon.

Hozzátette, lehet, hogy a kereskedelemben dolgozók nem örülnek a döntésnek, több millió embernek viszont könnyebbséget hoz a döntés.

Azért mondhatjuk, hogy az ország felének véleményét mondta ki, mivel a hallgatók azonnal üzenetekkel kezdték bombázni a műsort, amit Sebestyén Balázsék többször is megemlítettek. És nem olyan üzeneteket kaptak, amelyek nem feltétlenül az ő véleményét osztották.

3 küldetéssel rendelkező csillagjegy, akik nem véletlenül születtek erre a földre. Te is közéjük tartozol?

Vannak olyan emberek, akik különleges feladattal, sőt egyenesen spirituális küldetéssel születtek erre a Földre, és tetteiknek, céljaiknak mind-mind feladatai vannak az emberiség számára.

Az alábbi 3 csillagjegybe tartozó emberek gyakran érezhetik különcnek magukat, olyan embereknek, akik nehezen tudnak beilleszkedni. Ők azok, akik mindig más szemmel látják a világot és a világ is teljesen más szemmel tekint rájuk. Különös érzésvilággal születtek, a lelki erejük és világuk nem hasonlítható senkiéhez.

Oroszlán

Aki ebben a csillagjegyben született, az egy igen fontos küldetéssel született a világra. Az ő életfeladata az, hogy kiváló vezető legyen belőle, és ehhez minden képessége meg is van. Olyan közösségeket kell maga köré kovácsoljon, melyek egy jobb élet, harmonikusabb világ megteremtésére törekednek.

Az Oroszlán feladata, hogy biztosítsa a családon belül a harmóniát, és a gördülékenyebb együttműködést. Az Oroszlánok méltósággal, ésszerűen, és példamutatóan kell viseljék az élet mindennapi küzdelmeit.

Skorpió

A Skorpió igen mély, és elemző gondolkodású. Minden problémára vagy kérdésre előáll egy jól megfontolt válasszal. Ő egy igen megbízható barát, de nem ez az életfeladata a Földön. Azzal a céllal van közöttünk, hogy segítsen jobb emberré válni.

Egy igazi Skorpiótól megtanulhatjuk, hogyan legyünk kedvesek és előzékenyek másokkal. Nem könnyű feladat vár a Skorpiókra, de ha átmentek az összes teszten az életben, meg fogják érteni, hogy miért is volt szükség rájuk ezen a Földön. A Skorpiók legyenek nyitottak, és legyenek hajlandóak tanulni mások hibáiból is.

Bak

Óriási szeretet lakozik benne, és ezt megoszthatja a körülötte levő világgal is. Hiszen pontosan ez a sorsfeladata, hogy megtanítsa az emberek a mások, és önmaguk feltétel nélküli szeretetére. Igazi példakép lehet azok számára, akik egy boldogabb, békésebb utat választanának.

20 kutya, akik azt gondolják megtalálták a tökéletes búvóhelyet! A hatodik képen hangosan felnevettünk!

A kutyák is szeretnek bújócskázni, ezt a gazdik jól tudják. Négylábú barátaink ilyenkor gyakran hasonlítanak a kisgyerekekre: azt gondolják elég becsukni a szemüket és BUMM, már láthatatlanok is! Összeállítottuk a legviccesebb módon elbújó, vagy legjobb helyeket megtaláló ebeket!

Az ember legjobb barátja szinte észrevétlenül simul bele környezetébe, szinte láthatatlanul ebben a fehér fürdőszobai környezetben… vaaaagy legalábbis azt hiszi:

Ez a kutyus úgy tűnik megfeledkezett arról, hogy nem kölyök többé, és már nem igazán fér be eddigi rejtekhelyeire:

A kis corgi mestere a bújócskának:

A klasszikusan félrevezető pulcsis álca:

Szép próbálkozás:

Mit nézel? Minden a legnagyobb rendben, bármikor ki tudok innen jönni, csak épp nem akarok!

Ha a macska befért, nincs olyan isten, hogy nekem ne menjen!

Légkondi? Minek, mikor lehet hűtött a fekhely, és különben is, olyan régóta keresnek az emberek, hogy lassan megéheznek, hagyom, hogy megtaláljanak!

Na megmondtam, vagy megmondtam, hogy beférek!?

Mindig jó öltet a lopott kolbit a titkos búvóhelyen elfogyasztani!

Pedig annyira közel voltam.. Majdnem sikerült!

Ha megtalálnak, maximum majd azt mondom, nem is játszottam!

Csak nem veszek levegőt és minden rendben lesz!

Szerinted látnak minket?

Kicsit kockázatos, de érdemes kipróbálni: a tökéletes beolvadás!

Mindenképpen használj hétköznapi tárgyakat is ha kell!

Ha jól emlékszem ide nem sűrűn jönnek!

Ha én nem látlak, te sem engem ugye?

A mosoly a legjobb álca, csak csináld és minden rendben lesz végül! 🙂

Oszd meg és csalj ilyen szép mosolyt mindenki arcára! 

Az év illúziója verseny győztese a szemed előtt változtatja a kört négyzetté! Nem fért a fejünkbe, amit láttunk! – VIDEÓ

Hófehérkének igaza lett: sosem szabad megbízni egy tükörben! Ez a csipetnyi varázslat látszólag csupán egy tükröt használ és máris dörzsölgethetjük a szemünket, mert az garantál, hogy nem fogunk hinni neki! De hogy lehetséges mindez?

Hogy lehet, hogy a tükörkép mást mutat, mint amit elé teszünk? Pedig biztos nem felvételt látunk a másik oldalon, ilyen összehangoltan nem lehet dolgozni egy videóval és a versenybírák valószínűleg nem is engednék. Nem véletlenül nyerte meg Kokichi Sugihara a 2016 legjobb optikai illúziója nevű versenyét "Kétértelmű hengerek" munkájával, gyakorlatilag nem hittük el, amit látunk!

És az még semmi, hogy a négyzetből a tükörben valahogy henger lesz, de nézd meg mi történik, amikor elkezdi forgatni a geometriai alakzatokat! Mintha arra találták volna ki, hogy az agyunkkal szórakozzon, forgatás hatására a tárgy és a tükörképe felcserélődik!

Eszméletlen, de hogy lehetséges mindez? Ezt csak versenytársai is maximum találgatni tudják! Annyiban biztosak, hogy nem a trükkös tükör teszi agyunkat kétkedővé, vajon szemünk jól működik-e… valószínűleg a perspektíva, amiből bemutatja van elképesztően pontosan belőve! 

Oszd meg, ha szeretnéd, hogy más is elbizonytalanodjon, vajon lehetséges-e amit lát??