Mit vegyek karácsonyra? Ajándékötletek

Megvetted már a karácsonyi ajándékokat? Nem? Semmi baj! Adunk pár ötletet, amire okosabban költheted el a pénzed, mint a szokásos kacatokra, amiket aztán sohasem használ a megajándékozott!

Értéket adni a legjobb ajándék. Több féle szempontból mutatunk pár ötletet!

Ki irányítja az életedet? Te, vagy észrevétlen valaki más?

Nem szerettek eléggé, nem figyeltek oda rám, any

Az életünk illúziók tömkelege. Rengeteg dolog van, amiről azt hisszük tudjuk, hogyan és miért van – de csak a saját nézőpontunkat ismerjük. Egész életre szóló sebeket szerzünk úgy, hogy ha a másik helyzetébe beleélhetnénk magunkat, kiderülne az indíték – és hogy nincs is igazán okunk a haragra, a fájdalomra. Ennek a problémának a feloldására találták ki a családállítás módszerét, amiről Hermann Évát kérdeztük.

Tudnodkell: Nekem szerető családom volt, a szüleim tisztességesen, szeretetben neveltek. Mit adhat nekem a családállítás?

Hermann Éva: Ugyanazt, mint bárki másnak. A gyermekéveink alatt mindannyian sérülünk, ez elkerülhetetlen – és nem a szüleink hibája. A legjobb szülő is – főleg a mai világban – annyi fronton kell, hogy helyt álljon, hogy egyszerűen kódolva van a hiba szükségessége. Mondok egy példát. Egyszer eljött hozzám egy jól szituált, vonzó és erős férfi, menő vállalkozó. A párkapcsolataiban, a munkájában, mindenben folyamatosan meg akar felelni másoknak, tenni akart érte, meg akarja szolgálni, hogy szeressék. Kiderült, hogy négy évesen azt hitte, a szülei elhagyták. A történet úgy hangzik, hogy egy asztmás roham miatt kórházba került, a szülei vitték be. De akkoriban megtiltották a szülőknek, hogy bemenjenek meglátogatni a gyerekeket, mondván, hogy "azzal csak felzaklatják őket". A szülők pedig egy ablak mögé bújva tudták csak megnézni a saját gyereküket. Ő viszont észrevette őket – de amint ez kiderült, a szülők azonnal eltűntek. Ez a gyerekben úgy jött le, hogy a szülei nem szeretik, elhagyták – biztosan azért, mert nem volt elég jó, Ráadásul a családjában mindig magasra volt téve a mérce, az apja mindig szigorúan elvárt tőle. Ezért innentől félt attól, hogy a közege, a családja, a párja elutasítja, ezért mindig mindenben igyekezett kiváló lenni. Csak ez hosszú távon kimeríti az embert.

Tudnodkell: És hogyan lehetett rajta segíteni?

Hermann Éva: Meg kellett értenie, hogy a szülei sem ekkor sem máskor nem kötötték feltételekhez a szeretetüket. A családállítás során a családját nem ismerő szereplőket kértünk fel, hogy személyesítsék meg az apát, az anyát, a testvéreit. Ők ilyenkor az úgynevezett mezőből, a közös tudatalattiból kapják meg az információt a családról, a viszonyokról, az akár már elhunyt személyek érzéseiről. A férfi számára kiderült – kívülről nézve a családját -, hogy mennyire szerették őt az azóta már elhunyt szülei. Hogy az apja nem azért volt vele kemény, mert elvárásokhoz kötötte a szeretetét, hanem azért, mert a őt a nagyapa nem fogta elég keményen és ezért nem tanult tovább, nem érte el a saját életében, amit el akart volna érni. Ezt a frusztrációját – ha úgy tetszik, a nagyapa vétkét – örökítette tovább a fiára és szeretetből, jó szándékból volt vele erélyes. Ekkor visszább mentünk a nagyapához, akiről pedig az derült ki, hogy a világháborúban szerzett komoly lelki sebeket, ezért nem volt hajlandó harcolni a fiával. Mind vétkeztek a saját fiukkal szemben, de igazából egyikük sem hibás. És amikor a fiú megértette az őseinek a motivációit, hogy mit miért tettek, felszabadult. El tudta fogadni az – akkor már nem élő – apját, megértette, hogy milyen helyzetben, lelkiállapotban volt a nagyapja – és képes volt önmagára "alapból" szerethető emberként tekinteni. Elmúlt róla a megfelelési kényszer.

Tudnodkell: Egyetlen este alatt?

Hermann Éva: Ebben az esetben igen. Rengeteget sírt, látható volt, hogy valamit megértett. Mintha eddig egy sötét szobában tapogatózott volna és most hirtelen felkapcsolták volna a villanyt. De persze ahhoz, hogy ebből az életében tartós változások következzenek, sokat kellett még magán dolgoznia. Azóta is jár hozzánk, nagyon jóban lettünk.

Tudnodkell: Említettél, egy nehezen hihető pontot: a "mezőt". Hogy a családállítás során a résztvevők a közös tudatalattiból nyerik az információt.

Hermann Éva: Azért annyira nem tudománytalan, a mai modern pszichológia egyik ősatyja, Carl Jung is beszélt már az emberiséget összekötő közös tudatról. Ez olyan, mint az internet, amihez mi, egyenként kapcsolódunk a "számítógépeinkkel". Mérhetetlen mennyiségű tudás és az elmúlt korok "könyvtára" ez. Lehet benne hinni, nem hinni, de amikor megtapasztalod, hogy számodra teljesen idegen emberek, akik semmit sem tudnak a családodról hirtelen felveszik például édesanyád kéztartását, egy kerekesszékes nagymama helyére lépő nő közli veled, hogy ne haragudj, nem tudja miért, de képtelen állva maradni és amikor olyan dolgok derülnek ki egy családállítás során – például egy elvetélt testvér -, akiről a családban senki sem tudott, de a családállítás után a "valóságban" is megerősítést nyer a léte – ezek meggyőznek. Mert ezek mind megtörtént példák, amikkel napról napra találkozom.

Tudnodkell: Miben segít a családállítás?

Hermann Éva: Évek, évtizedek óta hurcolt önértékelési zavarok, szerethetőségi kérdések oldódnak meg. Párkapcsolati problémák, amikor valaki azt látja, hogy "minden férfi ugyanolyan" – pedig csak ő alakítja mindig ugyanolyanra a kapcsolatait tudat alatt működő energiák miatt. Munkahelyi kérdések, családi problémák… tudod minden egy tőről fakad: a szerethetőség érzéséből.

Tudnodkell: A szerethetőség érzéséből?

Hermann Éva: A nőknél nagyon fontos az úgynevezett "anyasebeknek" az oldása, a létalapú és a tétalapú szeretet nagyon nem ugyanaz.  El kell jussunk oda hogy megértsük: a saját jogukon vagyunk szerethetőek. A legtöbb kapcsolat sérülés-alapon kapcsolódik össze. Azt a sérülést fedezzük fel a másikban, ami pont passzon a mi mintánkhoz, ahol az ő életsérülése és az enyém találkozik. Ilyenkor jön létre az, hogy a másikat egy akkumulátornak vagy külső tárolóegységnek használjuk, kellünk egymás életéhez, szükségeket elégítünk ki, lyukakat tömködünk be a másik szeretetével, létezésével. De ha a másik ezt nem adja, mert a saját életét szeretné élni, növekedni szeretne, fejlődni akar, önállósodik – rögtön kész a baj. Hány olyan nő jött már hozzám, aki minden párján segíteni akart! Meg akarta őket menteni, helyes útra akarta őket terelni. Azt hitte, őt csak azért lehet szeretni, amit tesz a másikért. És amikor a másik nem akarta, hogy tegyen érte, tönkre mentek a kapcsolatok.

Hagyományos értelemben nem családállításnak, amit csinálunk. Valami tudatlattival történő munka, de nem követem a Hellimngeri elveket. Olyan lélekmozágst, ami arra felé vezet vagy nyit, ahol meg tud történni az megbicsátás ,feloldódás, elfogadád. Vannak benne hellingeri elvek, ez az alapja, de nem feltétlenül erről van szó. Hanem egy olyan múltbéli szituációnak vagy érzetnek az oldásáról, ami abban segít, hogy a jövőben jobb döntéseket tudj hozni. MEgérteni meglátni, hogy nem ellened iráníult asz a cseleketed, mindenkinek meg van a maga nehézsége, nem volt más választási lehetősége.

Ezért beszélünk a csaléádállításban, utána vmindig végigbeszéljük. Bizonyos értelemben pszichodrtáma, családálláítás, bizonyos értelemben lekadsások oldása, mindig a szeretet és az elfogadottság témái körül mozog. Jó nehezé ezt megfogaamtni.

Ha van egy barátnőd, miért jööjne l

A legtöbbünknek van olyan mintája, hogy nem a lét alapú szereteten, hanem atét alapú szereteten – ő csak úgy elfogadható, ha ez erejét ,eszét ,hasznossáágt eszét beleteszi egy kapcsolatba, mert azon keresztülfog működni. Olyan emberekkel találkoznik, akiket meg kell menteni, hogy működjönn és nem minketi akar egy memgementőt maga mellé.A saját maga elfogadásán dolgozunk azáltal, hogy a megnézzük ,a a csládi múltban ki volt az akiezt nem tudta és ő honnan hozta

Hogyan történik meg az oldása

Pl anyai ágon milyen mointrák körölklüdnek. Hol veszett el az a női vonalon hogy a saját jogán szeressenek, azért milyen. Hol kellett helyt állnia a családjáan a férif helyett az apa helyet.. Volt két világháború, nagyon sokunk mintájában bennie van.

 

Mitől lesz neki utána jobb? Hogyna történik a gyógyító aktus

CSinálunk egy állítást, amivel fölállítjuk az ő felmenőit és megnezzéük, megtaláljuk, hogy  hol van egy szeretettel kjkapcsolatok, önelfogadással, önbizalommal, szégyennel kapcsolatos elakadási minta. A mezőben ezen dolgozunk és ezt oldjuk fől.

De hogyan mi amódszert

Valójban mindenk i arra vágyik, hogy mgekapaja z élethetz való jogot a nehézségek helyett. Valójában amezőben az történik, hogy lélek sziten közelebb kerülnek egymásholz a családtagok és ráláthatnak arrra, hogy milyen életesemények milyen nehzésgéek hozták az okat a szituációkat, amiért valaki nem kapott elég figyelmet, szeretetet, elismerét ,élethetz való jogot.

Mit jelent z élethez való jogh

Az, hogy te te megszülettél, olyannak születtél szeretlekj, amilyen vagy. Nem kell tenned semmit azért , hogy szeresselek, filyleket rád, fontos vagy az életed , jeln vagyok, a helyeden kezellek,. Természetes az a fajta gondolskodás , védettség, tápláláls, hogy sok nehézség lehet olyan szempontból, hogy egy anyának el kell tartania a családját vagy annyit kell dolgoznia amint egy férfinke. Terhes lesz és ahelyett ,hogy királynünek érezné magát, mert ez hatalmad fellősség mert át kell adia az élethez való jogot. Ha ey anyuka aki gyesen van azon godnolkodik, hogy vissza-tusde menni dolgoniz, lemarad e valami lényeges dologró,. hogy kimarad az élete forgatagából. Hogyan fog tuni teljes szívvel ott lenni az elő másfél nagyon meghatározó élvben a gyrek mellett, amikor gyakorlatilag túlélsi kérdések forognak a fejáében,. VAgy ha nem olyan a kcspaoalta az apával, hoyg biztonságban érezze magát ebnb a másféle évbn. Akkor hogyant ud egy anya átadai a léthez való teljes jogot? Az figyeljem, szeretete, jelenlét, gondölskoá, törődé.

HA egy anya csak félig van jelen, akkor nagyon könnyen kialaku egy bizonytalan ambivalends kötődési renszer. Anyu vagy ot van vagy nincs, vagy figyel vagy nem, vagy jön ha hívbvom vagy nem Ez nem azon múélik, hogy egy anya nem szereti a gyerekét mert minden szeretei a yerekét. Csak a mai világban nehéz. NAgyon nagy szó: anyának lenni jó.És ezt nem értjk.

Hogyan

a mezőben látszik, hogy mik voltak az anya nehézségei,nem a tőle való elfordul vagy a z ő hiányosságai miat nem voltjelent, hanem mert nehezítő körülmények, túlterhetlség, hozott a szkeitkől mintát, akát mert olyan volt az életszituáció.

mivel jár ez?

Az embert lekezd a saját jogán élni. Rájün, hogy elfogadható úgy, hagoy van. EZ a legnagyobb dilemmája szinte mindenkinek.

Milyen a sikeranáy? Hány állításod nem jár sikerrel?

Ez nem olyan ,mint egy orvosi beavatkozás, hogy hat hét múlva gyógyult a seb és az mber újra teljes munkavégzésre képes. Ez nem ebben mutakozik meg. VAn, akinek a munkájában kezdenek lenni sikerel, aztán van akinek az egészségne, sokan a szülőkkel való kapcsolatot, a mert megváltzik a szülőkre való rálátás a szülőkkel való kapscolat

Hány állítás kell, VAn-e amit tudsz ígérni?

Van, amikor egy elé, van amikor több. Aktívabbá, scelekvőbbé válik a saját életében. Elindul gy másik úton. Az, hogy milyen kihívások, történések éri, azt nem tudom megmondia. De elindul egy másik irányba, a változás felé, ami aktívabb, több motiváció van benne, feljődőbb, az önelfogadás megtörténik, hiszen kinyílik eg lhetőség, hogy lása, mi miért történik vele.

Mert ezek a tudatalatti dolgok, amik nincsenek feloldva sorssá válnak. Úgy lesznek a saját sorsunk, hogy nem szrettek, nem fiogyltek oda rám, anyám nem volt jelen, fontosabb volt a testvére, egyedül vagyok a világban, nem vagyok szrethető nem vagyok elég jó – ezek sorssá válnak.

 

Igen, családállíts, de ugynaakkor a tudatalattival foglalkozó terápiás módszert. Mintákkal de nem csak zokat amiket a családgenetikából hoztunk, hanem, amikr rögzültek azóta, magunktól. Az énkép formálásával foglalkozom, hogy nyitottabb egye,, ki tudjam nyújtani a kezem a kínálkoz lehetőségekért. Tudatalatt működik egy séma, ha nén netartom magam elfogadhatónak, tartalmasnak ,szerethető, nekvesevebb dologgak fogok élni, mint amivel élhentnék. Nem mindegy hygy egy szülő azt tantja a gyerekének, hogy az élet egy lehetősége vagy azt , hoyg az élet veszélyes.

Nem fogod elhinni, hogy ki állt le a párral egy selfie-re

A gyanútlan friss házaspár a Central Parkban fotózkodott, amikor az éppen ott kocogó Tom Hanks állt be közéjük fényképezkedni. Ráadásul a saját telefonjával is lőtt pár szeflit.

Kevés…

A gyanútlan friss házaspár a Central Parkban fotózkodott, amikor az éppen ott kocogó Tom Hanks állt be közéjük fényképezkedni. Ráadásul a saját telefonjával is lőtt pár szeflit.

Kevés ennyire laza világsztárt találni, aki sztárallűrök nélkül, normális emberként viselkedik.

De nem csak New Yorkban van ilyen, jelenleg Magyarországon forgat Harrison Ford, aki mindenkivel összeáll egy kép erejéig.

 

Ezt csináld a hajaddal, ha hosszú, egészséges fürtöket szeretnél

Sajnos sokunk haját roncsolta a nyári nap, a sós víz, törik és nehezen nő meg.
Adunk pár tippet, hogyan növeszd a hajad a kívánt hosszra.

VÁLTOZTASS AZ ÉTRENDEDEN!

Egyél sok tojást és lazacot, amikben omega-3 zsírsav van!
Egyél olajos magvakat, mert magas az E-vitamin tartalma!
Egyél avokádót, mert nélkülözhetetlen esszenciális zsírsavak találhatók benne! Ezt egy kis kefirrel kikeverve hajpakolásként is alkalmazhatod!

BÁNJ MÁSKÉPP A HAJADDAL!

Ismerd meg, hogy milyen a hajtípusod és bánj vele annak megfelelően!
Sokkal kevésbé törékeny szárazon, ezért ne fésüld ki, ha vizes a hajad.
Hetente használj hajmaszkot!
Hajmosáskor alaposan masszírozd át a fejbőrödet, hogy fokozd a vérkeringést!
Hagyd kiengedve a hajad! Ha ezt nem tudod megtenni kerüld a szoros copf viselését!

ÓVATOSAN BÁNJ A HAJVASALÓVAL!

Sose vasald a hajad ha az vizes vagy nedves!
Formázáshoz használj hővédő spray-t!
Hidd el, a legalacsonyabb hőfokon is ki tudod egyenesíteni a hajad!
 

HASZNÁLJ OLAJAT A HAJVÉGEKRE!

A kókusz-, és avokádóolaj a leghatásosabb a töredezett hajvégekre.
Ha otthon szeretnél maszkot készíteni a hajadra nézz szét a konyhában! 
 

Ne feledd, türelmesnek is kell lenned magadhoz, ugyanis átlagosan napi 0,3-0,5 mm-t nő egy nap a hajunk!
Mire megnő addig meg úgyis beleőszülünk! 😀

Ez történik veled, ha minden nap eszel kurkumát

A kurkuma jótékony hatását nagyjából 4000 évvel ezelőtt kezdték felfedezni. Korunk kutatásai alapján viszont még több pozitív tapasztalatunk lehet ezzel a fűszer- és gyógynövénnyel kapcsolatban. 

A kurkuma India délnyugati részein őshonos, a bangladeshi, indiai, pakisztáni konyha, valamint a curry alapja.

Gyakori fogyasztásakor tapasztalhatók jótékony tulajdonságai.

ERŐS GYULLADÁSCSÖKKENTŐ

Két tucat gyulladáscsökkentő vegyületet tartalmaz, többek között kurkumint.

CSÖKKENTI A RÁK KOCKÁZATÁT

Különböző laboratóriumi kísérletek során felfedezték, hogy a kurkumin a rák korai szakaszában lassította a rákos sejtek terjedését és szaporodását – többek között leukémia, melanóma, mellrák és húgyúti rák esetében.

SEGÍTI AZ EMÉSZTÉST ÉS AZ EMÉSZTÉSI ZAVAROK HELYREÁLLÁSÁT

Serkenti az epe termelődését az epehólyagban.
A vastagbélgyulladást jótékonyan kezeli – gyulladáscsökkentő hatása által.

SEGÍTI AZ AGYMŰKÖDÉST

Kutatások összefüggést találtak a kurkumin használata és a demencia és Alzheimer-kór lassítása között, valamint új idegi kapcsolatok kialakításában is segít.

SEGÍTI A SZÍV MŰKÖDÉSÉT

A Marylandi Egyetem tanulmányában az áll, hogy a szív koszorúereiben lerakódott plakkokat kurkuma fogyasztásakor könnyebben eltávolítja a szervezet, valamint csökkenti a rossz koleszterin (LDL) mennyiségét a vérben.

CSÖKKENTI AZ ÍZÜLETI GYULLADÁS TÜNETEIT

Mint már megírtuk a kurkumin gyulladáscsökkentő hatású, így az arthritisek tüneteit is csökkenti.

Ha szív-, vagy ízületi problémájára szed gyógyszert kérdezze meg orvosát a kurkuma alkalmazásával kapcsolatban.

7 élelmiszer, amit jobb, ha másképp fogyasztasz, mint eddig

Gondoltad volna, hogy az emésztésünk az elfogyasztott élelmiszerek sorrendjétől és azok kombinációjától is függ?

A következő összeállításban megmutatjuk, hogy érdemes a fogásokat elfogyasztani és az ételeket összeválogatni.

1. GYÜMÖLCSÖK

Mivel a gyümölcsöket a szervezetünk könnyen tudja megemészteni érdemes inkább előételként tekinteni rájuk, mint desszertként. Ha a főétel után vagy húshoz fogyasztjuk túl sokáig van a bélrendszerben és a beleinkben elkezd erjedni.

2. ÁLLATI FEHÉRJE ÉS KEMÉNYÍTŐ

Ezek együttes fogyasztásával az emésztőenzimek bélgázt kezdenek termelni, puffadást, kellemetlen hasfeszülést és rossz közérzetet okozva.

3. CITRUSFÉLÉK ÉS KÖHÖGÉSCSILLAPÍTÓK

Általában a köhögéscsillapítók dextrometorfánt tartalmaznak, a citrusfélékkel pedig különös reakcióba jutnak, ami hallucinációt és álmatlanságot okoznak. Mielőtt legközelebb együtt használod az összetevők listáját érdemes átnézni a gyógyszer összetevőit.

4. KEMÉNYÍTŐ ÉS PARADICSOM

A keményítő tartalmú szénhidrátok, például a búzafélék, a rizs és az édesburgonya a savas paradicsommal kombinálva refluxot okozhatnak, és ha pörkölt-nokedli vagy pizzafogyasztás után ne csodálkozzunk, ha fáradságot tapasztalunk vagy kidőlünk.

5. MÜZLI ÉS TEJ

Gyakori reggeli, amivel egész napra fáradtnak érezzük magunkat. A bevitt cukor gyors inzulin-növekedést okoz, majd ennek ürülésével fáradttá válunk és nem tudunk koncentrálni a feladatunkra.

6. HAMBURGER ÉS SÜLT KRUMPLI

Talán nem is szorul magyarázatra. Magas zsírtartalmú, cukrot és sok tartósítószert tartalmaz, sült hússal, olajban sült burgonyával. Ha nem tudjuk megállni a fogyasztását akkor se fő táplálékként tekintsünk rá.

7. MUFFIN ÉS GYÜMÖLCSLÉ

Pedig azt hinnénk, hogy egészségeset reggelizünk. Pedig nem.
Általában a kész, boltban kapható muffinok nem tartalmaznak elég rostot, viszont tele vannak fölösleges kalóriával és cukorral, ami hirtelen megdobja a vércukorszintünket, ami gyorsan kiürül a szervezetünkből. Ennek hatására pedig fáradtnak érezzük magunkat és nem tudunk koncentrálni. Ha van rá lehetőségünk válasszuk a teljes kiőrlésű, rostban gazdag változatát.

 

Igazi hős! Születésnapos mentő adta vissza egy újszülött életét

Születésnapján segített világra és élesztett újra egy csecsemőt egy mentő Bojton. Innen érkezett ugyanis a riasztás, hogy egy 38. hétben lévő kismamánál 4 perces fájások vannak.

Az esetkocsi kiérkezése után az édesanyát bajtársaink levitték a mentőautóba. Két perccel később megszületett Milán, akinek azonban nem volt sem légzése, sem vérkeringése. A mentőtiszt kolléga társaival együtt azonnal elkezdte az újraélesztést és a kisfiúnál két perc múlva elindult a spontán légzés és vérkeringés– olvasható az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. Az anyukát és a babát a Berettyóújfalui Szülészetre és a közeli Gyerek Klinikára szállították.

A hős csapat /Fotó: Országos Mentőszolgálat

– Életem egyik legszebb ajándéka ez, hiszen pont 42. születésnapomon segíthettem világra a kis Milánt – mondta Nagy Norbert mentőtiszt.

A leghíresebb betyárjaink

A leghíresebb betyárok áttekintése

 

Betyároknak hagyományosan azokat az újkori Magyarországon élt útonállókat, zsiványokat, bujdosó rablókat, fosztogató szegénylegényeket nevezzük, akik…

A leghíresebb betyárok áttekintése

 

Magyarországon a kóborlásból, fosztogatásból élők számának rohamos növekedése először a XVII-XVIII. század fordulóján kezdett súlyos társadalmi problémát jelenteni. Az elbocsájtott végvári katonák tömegei, bűncselekmények miatt vagy „politikai okokból” bujdosó szegénylegények, az elavult osztrák katonaállítási rendszer által „kitermelt” katonaszökevények, munkátlan csavargók, valamint a fokozatosan növekvő számú (és így egyre szegényebb) zsellérek adták a társadalmi bázisát az ekkoriban kialakuló „betyárvilágnak”. Voltak persze olyanok is, akik egyéni tragédiájuk, szerelmi csalódásaik, kisebb bűneik miatt sodródtak bele a betyárok életébe. A hírhedt betyárok legtöbben a Dél-Alföldről (nevezetesen Csongrád megyéből) származtak és arrafelé is követték el rablásaikat. Bár betyárok Erdélyben is voltak, innen igazából senki sem emelkedett ki közülük olyan idealizált hőssé, mint  például az Alföldön.

 

A betyárok egy része népi hőssé vált, – főként akik a magyar szegény emberek szempontjából „jó” ügyért álltak ki; például az elnyomó osztrák zsandárok, vagy pökhendi gazdag urak kárára cselekedtek, a magyar szabadságért küzdöttek, vagy szomorú és jogosnak érzett okokból kifolyólag váltak betyárrá, netán valóban a szegényeket és elesetteket segítették –, többségük azonban az emberek által rettegett és a korabeli köztudatban is gazembernek tekintett zsivány volt. Az elszaporodó lótolvajok, útonállók, gyilkosok, vásárokban és kocsmákban verekedő betyárok súlyos veszélyt jelentettek az ország rendjére és békéjére, az emberek biztonságára. Hogy a korábban szinte mindenki által elítélt, haláluk után pedig hamar elfelejtett betyárok után a XIX. század derekán sok „derék betyárt” is számontartottak, az annak is köszönhető, hogy a szabadságharc és a kiegyezés közötti osztrák elnyomás idején már/még érdemnek számított a hatalmat és annak képviselőit kijátszani. Természetesen nem feltétlen jó tettei miatt vált valaki hírhedt betyárrá: sok esetben talán csak arról volt szó, hogy valaki oly régóta és oly ügyesen csúszott ki mindig a zsandárok kezei közül, hogy lassacskán már országszerte elkezdték kalandos történeteit elbeszélni, mindig egy kicsit jobban kiszínezve… A „klasszikus” magyar betyárvilágnak a kiegyezés után szakadt vége. Az 1868-ban kinevezett kormánybiztos Ráday Gedeon nagy apparátussal, kérlelhetetlen következetességgel és gyakran kegyetlen szigorral – de eredményesen – számolta fel a vidék életét megkeserítő betyárvilágot.

 

Noha a betyárok (egy-két legendás kivétellel) nem váltak olyan nemzeti hősökké, mint a Balkánon a törökök ellen harcoló megfelelőik; sokuk személyével kapcsolatban mégis számos népköltészeti mű, ballada, monda, dal, regény, játék és tánc keletkezett. Ezek egy része valós eseményeket vagy jellemvonásokat örökít meg, mások pusztán mesének tekinthetők.

 

A betyároknak több fajtáját is megkülönböztethetjük, több szempont szerint is. A „gyalogbetyárokat” –  akiknek se lova, se felszerelése nemigen volt – például nem sokra tartották, míg a lovas betyárok egy sokkal „előkelőbbnek”, elismertebbnek tekintett kategóriát képviseltek. A betyárok megkülönböztetése azonban sokkal értelmesebb cselekedeteik alapján. Be kell valljuk, hogy a betyárok többsége közönséges bűnöző volt. Legrosszabbjaik – akiket nemzeti nagyjaink is a magyarság egyik legkártékonyabb ellenségének tekintettek – gátlástalanul fosztogattak, válogatás nélkül gyilkoltak és kegyetlenkedtek, egyetlen céljuk a zsákmányszerzés volt. Az úgynevezett „futóbetyárok” ellenben sajnálatra méltó, üldözött szegénylegények voltak, akiknek élete az állandó bujdosásból, menekülésből, alkalmi bűncselekményekből állt. A betyárok legnevesebb „fajtáját” pedig azok legendává vált „derék, igazi betyárok” alkották, akik hírhedtek voltak az elnyomó hatalom kijátszásáról, és híresek a szegények segítéséről, bátorságukról és epekedő leányok sorának szerelméről. Az efféle betyároknak utólag még bűneiket is elnézték, sőt, kisebb bűncselekményeik, melyek a szegény társadalmi rétegek szemében az igazság érzetét keltették, még valódi virtusszámba is mentek. Nyilván a fennmaradt betyármondák többsége róluk, ez utóbbi „kategóriáról” szól, mégha legtöbbször kissé kiszínezve és a pozitív cselekedetek, valamint jellemvonások felnagyításával is. A „betyárromantika” e leghíresebb alakjait, azokat a nép hőssé vált betyárokat vesszük most sorra néhány mondatban, akiknek bár bűneik elvitathatatlanok, bizonyos cselekedeteikből kifolyólag mégis a szegény emberek által tisztelt hősökké váltak.

 

Angyal Bandi (1760–1806)

Angyal Bandi, a legrégebbről ismert, országos hírű igazi betyár – persze voltak előtte is közismert betyárok, azonban amolyan „klasszikus”, országos hírű lovas „derék” betyárként ő volt az első.

 

Ónody András néven, Sajószentpéteren látta meg a napvilágot; és amiben még kitűnik betyár elődei és utódai közül: ő nemesi származású volt. A róla fennmaradt számtalan történetnek épp ez volt az egyik pikantériája, mivel az embereket kiemelten foglalkoztatta az „úri betyár” története.

 

Nem tudni, hogy az iskolázott, négy nyelvet beszélő, nemes származású Ónody András miért sodródott a „betyáréletbe”. Az 1780-as évektől kezdve lovakat lopott (általában a Hortobágyról), orgazdasággal foglalkozott, várásokat szalajtott szét. 1787-89-ben két évet ült a kassai börtönben – nyolc évi büntetésének ilyen fokú enyhítését is nagyrészt származásának és rokoni kapcsolatainak köszönhette. Szabadulása után felkereste régi cimboráit, folytatta korábbi életmódját. Rablásait főként Borsod, Gömör és Abaúj megyékben, valamint a Hajdúságban, a Hortobágyon és a Nagykunságban követte el; több megyében körözték. 1799-ben ismét két évre ítélték az ekkor már Angyal Bandiként ismert Ónodyt, azonban mivel önszántából nem vonult börtönbe, ezért országos körözést adtak ki ellene. Az időközben négy évre súlyosbított börtönbüntetését azonban már nem kezdte meg, mert 1806 novemberében, bujkálás közben egyik birtokán meghalt kelevényben.
Angyal Bandit jó kiállású embernek tartották; jellemző volt rá, hogy cifra pásztorgúnyában járt, borzas bajszát pedig pödörve viselte. Halála után ő lett a lovas betyár mintaképe, sok szegénylegény és bujdosó példaképévé vált, akik közül többen nevét is felvették.

 

Juraj Jánošík (1688–1713)

A magyarországi nemzetiségek közül kétségkívül a rácok (szerbek) álltak legközelebb a betyáros életmódhoz, a rablásból és gyilkolásból való önfenntartáshoz. És bár alighanem a legtöbb nemzetiségi betyár közülük is került ki, a szerb banditák túlnyomórészt véreskezű, kegyetlen gyilkosok voltak, akikről magyar embernek nem sok oka lett volna meséket zengeni. Valószínűleg ezért lehetséges, hogy a leghíresebb nemzetiségi betyár – még ha nem is tartozik a „klasszikus” betyárok típusához – a Magyar Királyság egyik békésebb természetű népéből, a tótok (szlovákok) közül került ki.

 

Ő volt Juraj Jánošík, aki Juro, vagy magyarosan Jánosik György néven is ismert. A Trencsén vármegyei Terhelyen (akkoriban Tyerchova) született. 18 évesen beállt Rákóczi seregébe. A trencséni csatában fogságba esve, kényszersorozás útján a császári seregbe került, ahol megismerkedett egy hírhedt zsiványkapitánnyal, akinek 1711-ben beállt a Kiszucai-hegyekben bujdosó bandájába. Jánošík később maga lett a betyárcsapat kapitánya, melynek élén a Felvidék hegyei közt folytatta rablásait, valamint Lengyelországból csempészett lovakat. 1713 márciusában elfogták és Liptószentmiklóson kegyetlenül (horoggal átszúrással) kivégezték.

 

Később, mikor a születő szlovák nemzeti mozgalomnak példaképekre volt szüksége, Jánošík alakja fokozatosan az elnyomás elleni szimbólummá, sőt, „szlovák nemzeti hőssé” magasztosult.

 

Zöld Marci (1790–1816)

 

Berettyóújfaluról származó híres alföldi, sárréti betyárvezér. Bátor lovas és vakmerő zsivány hírében állt, aki kifosztotta az uraságokat és vonzó külseje miatt a lányok kedvence is volt. 1816 késő őszén a fegyverneki pusztában társaival együtt elfogták és felakasztották. Személye rövidesen a magyar irodalom, a betyárballadák és a ponyvaregények egyik leggyakrabban ábrázolt alakjává vált, esetenként még népművészeti alkotásokon is megjelent…

 

Rózsa Sándor (1813–1878)

Kétségkívül a leghíresebb betyár. A szegedi tanyavilágban született, egy híres lótolvaj fiaként. Első bűntettét 23 évesen követte el két társával: elloptak két tehenet, amiért Rózsát másfél évi börtönbüntetésre és háromhavonkénti 25 botütésre ítélték. Ő azonban 10 hónap után megszökött a szegedi börtönből és amolyan tipikus „futóbetyárrá” vált, akinek élete az állandó menekülésből, a pusztában és tanyákon való bujkálásból állt. Lovakat és marhákat hajtott el, tanyákat és udvarházakat rabolt ki, katonákat és más hivatalos személyeket megölt. A folyamatos üldöztetésbe belefáradva 1844 végén kegyelemért folyamodott, kérvényét azonban elutasították.

 

1848 őszén Kossuth engedélyével és menlevelével szabadcsapatot szervezett a szerbek ellen, azonban 150 fős csapatát fegyelmezetlenség miatt pár hónapon belül feloszlatták. Alighanem a szabadságharcban való részvétele is hozzájárult ahhoz, hogy később oly nevezetes népi hőssé vált. Az időközben letelepedő és megházasodó Rózsa Sándort azonban a szabadságküzdelem második felében már hiába kérték csapata újjászervezésére, mert a békés útra térő bandavezér azt állította, hogy mióta becsületes ember lett, korábbi társai kutyába sem veszik.

 

A szabadságharc leverése után – amikor már forradalmi szervezkedéssel is vádolták – ismét menekülnie kellett (melynek során családját hátrahagyva, az elfogására érkező egyik katona megölése árán tudott meglépni) és fejére kirívóan magas, 10 000 ezüstforintos vérdíjat tűztek ki, valamint háromnyelvű, országos körözőlevelet adtak ki. A hajtóvadászatok mellett különféle szigorú intézkedéseket is foganatosítottak az ekkor már legendás betyár elfogása végett: például súlyos büntetésre számíthatott mindenki, aki egy betyárnak szállást vagy élelmet adott. Letartóztatták Rózsa Sándor feleségét is, ám értékelhető információkat tőle sem tudtak szerezni férje hollétéről. Éveken át hiába üldözték. Egyre szorult a hurok, mindenkit letartóztattak, akinél Rózsa Sándor megfordult (noha a nevét óvatosságból ekkoriban nemigen mondta ki senki), minden apró jelből próbáltak a nyomára bukkanni, egy alkalommal pedig két vadászó pandúr majdnem véletlenül találtak rá, ám őket néhány puskalövéssel elzavarta. Rejtőzködés, váratlan felbukkanások, kalandos szökések, lövöldözések, lovas üldözések…ezek jellemezték Rózsa Sándor ekkori életét. Végül a betyárvezér szemében gyanúba keveredett a Rózsát sokszor megmentő és bújtató egyik gazda, akit ezért Rózsa felelősségre akart vonni. Az incidens azonban dulakodássá fajult, melynek során Rózsa egykori segítője halálos sebet kapott, a gazda felesége viszont fejszével fejbecsapta, majd a szomszédok segítségével megkötözte az eszméletlen betyárt. 1857 derekán így – a sors különös fintoraként egykori társa és egy asszony révén – került fogságba az évtizedeken át hasztalan üldözött, hírhedt Rózsa Sándor.

 

Először kötél általi halálra, majd a császár kegyelméből életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A hírhedt kufsteini várban, később pedig a theresienstadti börtönben raboskodott, szigorú őrizet alatt. 1868 áprilisában azonban mindenki meglepetésére – Mária Valéria hercegnő születésének alkalmából – váratlanul amnesztiával kiengedték.

 

Rózsa Sándor mindig szerette az igazságot – a maga érzete szerint persze. Az ő esetében valódi értelme volt a „betyárbecsületnek” is. Ártatlan embereket igyekezett nem bajba keverni és legtöbbször a jómódúaktól lopott, a szegényeket, valamint az őt segítőket pedig gyakran megjutalmazta, ígéreteit megtartotta. A zsákmányt társaival egyenlően osztotta szét, saját magának sosem juttatott többet. Tulajdonképpen rendkívül igazságszerető ember volt, csak a módszerei nem illettek modern, rendes ország kereteibe. 1868-as szabadulása után sokak meghökkenésére Pestre utazott, és azt kérte a miniszterelnöktől, hogy hadd lehessen pandúr és ő, a betyárvilág alighanem legjobb ismerője, ezután hadd üldözze a törvényszegőket. Kérését azonban írástudatlanságára hivatkozva elutasították. Így Rózsa hiába próbált jó útra térni, rövidesen ott folytatta, ahol elfogatása előtt abbahagyta. Társaival postakocsikat raboltak ki, vonatokat siklattak ki, lövöldözésekbe keveredtek. Megsebesülésekor elfogták, de a várbörtönből megszökött. 1869 januárjában aztán Ráday Gedeon csellel Szegedre csalta és ott elfogatta. Halálra ítélni nem merték, mert tudták, hogy a szegények nagy „szabadsághőse” azon nyomban mártírrá válna. Így végül életfogytiglani börtön lett a sorsa. A hírhedt szamosújvári börtönbe szállították, ahol egészsége leromlott és a „betyárkirály” tömlöcben halt meg, tüdőbetegségben, 1878. november 22-én, 65 éves korában.

 

Rózsa Sándor már a saját korában is legendává vált. Nevét ismerték az országhatárokon túl is, életéről és kalandjairól irodalmi művek születtek. Mondák, népdalok, tetteit és kalandjait elbeszélő történetek egész tömkelege fűződik nevéhez. Sötét hajú és bajszú, szigorú tekintetű ember volt. Betyártettei főként az Alföldhöz (különösen a Dél-Alföldhöz) kapcsolódtak, ám országszerte tudták, hogy semmi jót nem jelent, ha „Rózsa Sándor összevonta a szemöldökét”…Mondták róla, hogy soha senki nem hallotta káromkodni, és mondtak még persze sok mást is, aminek jó ha a fele igaz. Azt mindenesetre senki nem vitathatja el tőle, hogy ő lett hazánk leghíresebb, legtöbbet emlegetett, igazi kalandos életű betyárja.

 

Sobri Jóska (1809–1837)

Sobri Jóska, másként: Zsubri Jóska, eredeti nevén: Pap József, egy kanász fiaként látta meg a napvilágot a Sopron melletti Sobor majorban, melyről későbbi nevét is kapta. Betyárcsapatával híres, rajtaütésszerű rablótámadásokat hajtottak végre a Dunántúlon, egy ízben még császári ezredes kastélyát is kifosztották. 1837. február 17-én (Tolna és Somogy megye találkozásánál) a Lápafő határában lévő erdőben kerítették be Sobri Jóskát, a hírhedt dunántúli betyárt és csapatát a zsandárok. Végsőkig elszánt tűzharc alakult ki az erdőben, a sarokba szorított betyárok még sebesülten sem adták meg magukat. Miután Sobri embereit a zsandárok – súlyos veszteségek árán – sorra lelőtték, a sebesült bandavezért pedig egyre szorosabban körülvették, kilátástalan helyzetét látva Sobri Jóska egy fának támaszkodott és szíven lőtte magát.

 

A közismerten helyes, magabiztos, hetyke és halált megvető bátorságú Sobri Jóska mindössze 27 éves volt. Alighanem Rózsa Sándor után a leghíresebb magyar betyárrá vált. Sobri azonban kétes hírnevét sokkal rövidebb életidő alatt „érdemelte ki”, mint Rózsa Sándor. A Dunántúl rettegett betyárja, Sobri Jóska neve körül is valóságos kultusz alakult ki: balladák, mondák, népdalok és táncok őrzik emlékét, a róla szóló népballadák pedig idővel őt is afféle tulajdonságokkal ruházták föl, mint például, hogy csak a gazdagokat bántotta, a szegényeket pedig segítette, és hasonlók.

 

Vidróczki Márton (1837–1873)

Legendás mátrai betyár. A Heves megyei Mónosbélről származott, apja juhász, ő maga pedig gyermekként kondásbojtár volt. 1859-ben besorozták, ám ő megszökött a katonaságtól és betyárnak állt. Egyszer Verpeléten elfogták és becsukták, ám néhány év múlva a börtönből is megszökött. A Mátrában és vidékén kalandozott, rendszerint csak a gazdagoktól rabolt, a szegényeket nem bántotta (de volt, hogy nemes úr életét is pont ő mentette meg). Ha máshonnan nem, „A Vidrócki híres nyája

 

Csörög-morog a Mátrába…” kezdetű dalból szinte mindenki ismeri nevét. A hiedelem szerint derék, puskákkal bőven felszerelkezett ember volt, akin ráadásul nem fogott a golyó…Állítólag egyik bandatársa ütötte agyon álmában, Mátraverebély határában. Egerben helyezték örök nyugalomra.

 

Számos monda kering kalandjairól, mulatozásairól és haláláról – főként a Mátra vidékén –, valamint gyönyörű szép, gazdag szerelméről, akivel sosem teljesedhetett be szerelmük…

 

Bogár (Szabó) Imre (1842–1862)

Eredeti nevén Szabó Imre a kiskunsági Bócsán született. Már apja is útonálló volt, akit aztán egy gazda lőtt fejbe. Bogár (Szabó) Imre mégsem volt született bűnöző, kisebb vétkek gyanúja miatt keveredett súlyosabb rablásokba. Rövid élete alatt főként a Duna-Tisza közén ténykedett, de rabolt a Dél-Alföldön, és elvétve a Dunántúlon is. 1862 nyarán esett fogságba, mely után Pesten azonnal ki is végezték. Tettei és korai halála országos hírnevet szeretek neki. Az alig 20 éves legény kivégzése nagy érdeklődéssel és sajnálattal kísért esemény volt, virágkoszorúval a kezében lépkedett vesztőhelyére. Daliás termetű, szinte gyermeki arcú ifjú volt, akiről nemcsak a mondák és a lányok, de a korabeli újságok és beszámolók is megjegyezték, hogy milyen lenyűgözően szép külsejű és arcú fiatalember volt.

 

Savanyú Jóska (1845–1907)

Másképp: Savanyó Jóska, híres bakonyi betyár. A Vas megyei Izsákfán született. Birkalopással kezdte, majd betyárnak állt és egyre durvább bűncselekményekbe keveredett. Híressé vált tetteit jórészt 1878 és 1884 között követte el. Nevezetes monda vele kapcsolatban például Bezerédy István gróf kirablása. Bandájával főként a Bakonyban, illetve Vas, Veszprém és Zala megyék teljes területén kalandoztak. Szőkés szőrzetű, igen alacsony, ám erős testalkatú férfi volt. Öccse is betyárnak állt, ám őt a pandúrok 1879-ben lelőtték. Savanyú Jóskáék főként kisnemeseket, valamint tehetősebb parasztokat és kereskedőket támadtak meg. Elkövetésükre jellemző volt a kegyetlenség, áldozataikat legtöbbször brutálisan megverték vagy megkínozták. Többször letartóztatták, többször volt börtönben is. Ez azonban még kisebb bűntettei idején volt, ezért hamar kiengedték. Később bandájával már egyre súlyosabb rablásokat, sőt gyilkosságokat is elkövettek, és Savanyú az ország legkeresettebb betyárjává vált. Sokáig mégsem tudták kézre keríteni a Bakony erdeiben bujkáló betyárvezért. Végül 1884 májusában a halápi csárdában – egy bojtár csalta oda őket (és italukba altatószert is kevert), akinek a bátyját Savanyúék lőtték agyon – mulatozás közben fogták el Savanyú Jóskáékat.
Savanyú Jóska 17 évet ült az illavai, majd még 5 évet a váci börtönben. 1906-ban szabadult, amikor a váci püspök kérelmére kegyelmet kapott. Szabóműhelyt nyitott, ám reumája miatt ekkor már olyan kibírhatatlan fájdalmai voltak, hogy rövidesen öngyilkosságba menekült.

 

Sisa Pista (1846–1910)

Benkó István néven született Nógrád megyében, egy Szécsénytől délkeletre fekvő tanyán. Gyermekkorában juhászbojtárként dolgozott. „Sisa” ragadványnevét állítólag arról kapta, hogy csintalan, rosszcsont gyerek volt. Az általa őrzött nyájakból eltűnő juhok miatt (az első ilyen esetet sosem ismerte be, hogy valóban lopott volna) először a nógrádsipeki pandúr őrmester brutálisan megverte és megkínozta szerencsétlen gyereket, később pedig egy évre börtönbe is került. Kiengedése után fél évvel újabb lopások miatt megint börtönbe zárták, ahonnan azonban egy hónap múlva megszökött. Ekkor (1873-tól) kezdődött igazi betyárélete, társakat keresett maga mellé, és velük együtt rabolt ki vagyonos kocsmárosokat, molnárokat és más jómódú embereket Nógrád, Hont és Heves megye területén. Mondják, hogy a maga módján szeretett tréfálkozni és hogy tulajdonképpen ő maga sosem rabolt: mindig csak felszólította áldozatait pénzük átadására, akik azt ijedtükben oda is adták. 1873 novemberében követte el egyetlen emberölését: a nógrádsipeki kocsmában mulattak a betyárok, amikor megjelent Sisa Pista egykori megkínzója, az állásából azóta (kegyetlenkedései miatt) elcsapott pandúr őrmester, akinek Sisa részegen egy késsel elvágta a nyakát. (A holttestre pedig egy magyarázó levelet és a temetésre szánt pénzt helyezett el.) A gyilkosságért fejére vérdíjat tűztek ki és több megyében üldözőbe vették. Végül mégsem a pandúrok, hanem uradalmi intézők ismerték föl és fogták el egy egerbaktai csárdában.

Kereken 21 évet ült börtönben. Először rövid ideig Egerben és Balassagyarmaton, majd sok éven át Lipótváron és Illaván. Eleinte sok probléma volt dacos, indulatos viselkedésével, a neki ártókon mindig igyekezett bosszút állni, a többiekkel szemben viszont jószívű és barátságos volt. A hosszú börtönévek alatt lassan „megszelídült”, beletörődött büntetésébe és megbánta bűneit (bár a hosszú büntetés tudata mindig fájt neki), a börtön szabóműhelyében pedig szorgalmasan dolgozott. 1894 utolsó napjaiban szabadult.

Nógrádverőcén, Drégelypalánkon és Bernecebarátiban dolgozott lóápolóként, háziszolgaként, majd vadőrként. 56 évesen meg is házasodott. Az egykor szőke, bajszos és indulatos Sisa ekkor már szelíd, ősz, szófukar öregember volt, aki múltját szégyellte, viszont annál kedvesebben beszélt uráról és úrnőjéről. Vele mindig jóságos utolsó urának – hálája jeléül – halála előtt selyempapírba csomagolva elküldte kedvenc betyárfokosát. Sisa Pista egyike volt azon kevés betyárnak, aki se nem erőszakos halállal halt meg, se nem börtönben végezte; hanem végleg jó útra tudott térni s így idősen, becsületes öregemberként fejezhette be életét.