10 ok, amiért ne nézd a híradót!

“A negatív hírek egészségtelenek. Félelmet és agressziót keltenek, visszavetik a kreativitást és a gondolkodási képességeket. Mi a megoldás? Hagyj fel a fogyasztásukkal!”

A szerz…

A szerző 10 okot szedett össze arra, hogy miért cselekedjünk így. Az ételek terén már sokkal tudatosabbak az emberek, hogy miként mérgeznek bennünket, a hírekkel kapcsolatban viszont kevésbé ismerik ugyanezt.

1. Félrevezetnek bennünket Egyrészt nem az eseményre, hanem a benne résztvevő emberre fókuszálnak. A dráma és nem a probléma van a középpontban. A figyelmünk így nem a tényleg fontos és széles rétegeket érintő dolgokra terelődik.
 
 2. Irrelevánsak – Dobelli megkérdez bennünket: az elmúlt egy évben befogadott kb. 10 ezer hírből hányra emlékszel, ami segített jobb döntést hozni az életedben vagy a munkádban? A hírek többségére nincs szükségünk.
 
3. Nincs magyarázó erejük – A hírek az események felületét kapargatják, nem segítenek a mélyebb megértésben. Sőt, minél több apró hírt fogadunk be, annál kevésbé látjuk az összképet.

[adsense]

4. Mérgezőek – Folyamatosan ingerlik a limbikus rendszerünket. Több glucocorticoid termelődik a pánikra okot adó történetek hatására, ami rontja az emésztést, gátolja a növekedési hormonokat és nyitottabbá tesz a fertőzésekre. További mellékhatás lehet a félelem, az agresszió, a csőlátás és az érzéketlenebbé válás.
 
 
5. Növelik a kognitív hibák lehetőségét Sajnos az ember hajlamos az új információkat úgy értelmezni, hogy a korábbi meggyőződései ne változzanak. Ez túlzott magabiztossághoz, ésszerűtlen kockázatvállaláshoz és a lehetőségek félreértelmezéséhez vezethet. Az is jellemző, hogy egyszerű magyarázatokat konstruálunk a történésekhez, még akkor is, hogyha azok a valóságtól távol állnak.
 
6. Gátolják a gondolkodást – A gondolkodáshoz megszakítás nélküli időre és koncentrált figyelemre van szükség. A hírek folyamatosan félbeszakítanak.
 
7. Olyan, mint a drogok – Kíváncsiak vagyunk a történetek következő epizódjaira, fejleményeire. Ezáltal rengeteg ügy darabkái foglalják le figyelmünket párhuzamosan. Majd újra és újra vissza kell térnünk egy következő dózisért.
 
8. Pazarolják az időnket – ha csak kétszer megnézzük az interneten a híreket naponta, este pedig valamelyik híradót, már akkor is hetente egy fél napot elfogyasztunk e célból. Vajon lehetne-e jobban befektetni azt az időt?
 
9. Passzívvá tesznek bennünketA hírek többsége olyan eseményekről, történésekről szól amit nem tudunk befolyásolni. Mindez tanult tehetetlenséghez vezet, és hajlamosabbak leszünk egy pesszimistább, érzéketlenebb, szarkasztikusabb és fatalistább világlátásra, amikor már a hasznos érdekes publikációkat is negatív, rossznak érzékeljük.
 
10. Kiölik a kreativitást – A már ismert dolgok korlátozzák kreativitásunkat. Az agyunknak sokféle eltérő dologgal kell találkoznia, hogy új kapcsolatokat hozzon létre gondolatainkban. A szerző szerint kreatív ismerősei közül egyik sem egy nagy hírfogyasztó.
 
Természetesen szükség van a társadalomban újságírásra, de nem lebutított, egyszerűsítő hírekre, hanem feltáró jellegű cikkekre, képi híradásokra.
 
Középút lehet, ha saját érdekünkben lecsökkentjük a sokkoló hírfogyasztásunkat, viszont az építő jellegű, valóban tájékoztató, informáló jellegű hírcsatornát nyitva tartjuk, így nem vágjuk el magunkat egy pozitívabb világ eseményeitől.

Agymosás avagy mélytudat-szennyezés?

A pszichológusok tisztában vannak vele, hogy a tudatunk megszűri a dolgokat, és bizonyos dolgokat elfogadunk, más dolgokat elutasítunk. Ez természetes. A tudatalattin azonban nincs ilyen szűrő.

Mi is az a “mélytudat-szennyezés” és mik a hatásai?
 
A tudatalatti másként működik. Amit egyszer hall, az egyszerűen lepereg róla. Az olyan dolgokat viszont, amelyeket több százszor hall, egy idő után beépíti,mint „programot”.Márpedig mindannyiunknak vannak szülei, nevelői, és gyermekkorunkra visszatekintve biztosan halljuk -belső hallásunkkal -, hogy „már százszor megmondtam”, hogy ezt vagy azt csináld, vagy ne csináld. Már százszor – sőt sokkal több, mint százszor – hallottuk, hogy ügyetlenek vagyunk,lusták vagyunk, irigyek vagyunk.
Milliószor hallottuk, hogy kevés a pénz, hogy ezt vagy azt nem engedhetjük meg magunknak. Akaratlanul is belénk ivódott a szüleink,nevelőink által mutatott minta, átvettük gondolkodásmódjukat, gyakran szokásaikat is, és a 16-18 éves kori lázadás után pár évvel vagy évtizeddel döbbenten ismerjük fel, hogy szép reményeink és nagy céljaink helyett szánalmas középszerű életet élünk, és az egész egyáltalán nem hasonlít a boldogsághoz.

Azt mondják, a legtöbb ember 40 éves kora után csendes beletörődésben él. A népi bölcsesség is rögzíti a szülők általi tudatalatti programozás következményeit. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát” tartja a közmondás.Hiába esküszik meg a lány, hogy ő soha nem lesz olyan, mint az anyja, a tudatalatti program, a „már százszor megmondtam” szűretlen parancsa óhatatlanul elvégzi a maga munkáját.

Lássunk egy egyszerű példát. A szülők féltő gondoskodással nevelik gyermeküket. Óvják széltől, víztől, balesettől és betegségtől.És tanítják. Tanítják mindarra, amire őket is megtanították a szüleik, mindarra, amit saját tapasztalataikból leszűrtek. A gyermek huncut, szófogadatlan, vagy csak nehezen hajlik az idomításra, ezért a szülő újra és újra elmondja neki a követendő szabályokat. Egy alkalommal a gondos édesanya észreveszi, hogy a gyermek pénzzel játszik, sőt a szájába veszi. Természetes ösztönétől hajtva azonnal rászól:- Pistike, azonnal vedd ki a szádból a pénzt! Piszkos! A pénzt mindenki összefogdossa. Tele van bacilusokkal.Ha már hozzá nyúltál, máris menj kezet mosni!Pistike rémülten vagy értetlenül, de szót fogad. Az anyuka azonban tudja, hogy egy figyelmeztetés nem elég. Sokszor el kell mondani a gyermeknek, amíg valamit jól megjegyez, és szokásává válik. Talán százszor is, vagy még többször.

– Pistike! Már százszor megmondtam, hogy a pénz piszkos! Hát nem érted? Azonnal menj kezet mosni!Pistike nem igazán érti. Hiszen mindenki mindent összefogdos. Mennyivel jobb egy kilincs, vagy egy kapaszkodó a villamoson? Egy valamiben azonban biztosak lehetünk. Ha sokszor hallja – márpedig a szülő igazán kitartó tud lenni a gyermeknevelésben -, Pistike elhiszi. Nem ám csak úgy felületesen, rövid időre, hiszékenységből, hanem jó mélyen, a tudatalatti legmélyebb régióiba bevésve. Ez válik tudatalatti hitévé, és közvetve cselekedeteinek és gondolatainak irányítójává.

 

Hogy hogyan és mitől? Egyszerűen attól, hogy míg a tudatos elmének van szűrője, mérlegel, elfogad vagy elvet dolgokat, addig a tudatalatti részen ilyen szűrő nincs. A sokszor ismételt, sokszor hallott dolgok mélyen bevésődnek,és „hit”-ként, vagy jelenkori szóhasználattal „program”-ként működnek.

A fent említett program természetesen nem fogja megóvni Pistikét egy életre a bacilusoktól. Egy valamitől azonban biztosan megóvja, és az a pénz. Tudat alatt, ösztönösen, belső „hitéből” fakadóan távol szeretné tartani magát mindattól, ami piszkos, ami fúj, pihá, kakás stb. A nevelés sikere ilyen szempontból bámulatos lesz, és persze egy életre lehangoló. A gyermek felnő, és tudat alatt tudni fogja, hogy a pénz piszkos,és hogy a lehető legjobb, amit tehet, az, ha távol tartja magát tőle. Minden cselekedetének, pénzgyűjtési szándékának,anyagi, gazdasági sikert célzó tevékenységének a hátterében ott van a „program”, ami csak egyet tud: úgy kell intézni a dolgokat, hogy abból pénz semmiképpen se legyen.
 mosas
Ha pedig mégis lenne, akkor a lehető leggyorsabban meg kell tőle szabadulni!Ez természetesen csak egy kiragadott példa a kitartó és következetes nevelés hitépítő mechanizmusából, hiszen ugyanígy említhetnénk azokat, akikre gyermekkorukban nagyon sokszor rámondták, hogy ügyetlen, lusta,semmirekellő, kétbalkezes, irigy, kövér, sovány, csúnya, és szinte vég nélkül folytathatnánk. Ezek a tudatalattiba beépülő programok vagy hitrendszerek fogják meghatározni az egyén magáról alkotott véleményét, gondolatait, cselekedeteit.
Jó lenne felmérést készíteni arról, hányan vannak, akik jó szándékkal, erejükben és tehetségükben bízva belevágnak valamibe, és reménykedve várják a megfelelő eredményt,csak azért, hogy újra és újra keservesen csalódjanak. A tudatalatti hit hatalmát nem lehet megtörni. Aki elég éber,előbb-utóbb észreveszi, hogy melyik is volt az a „szerencsétlen” mondat, oda nem illő tréfa vagy megjegyzés,amely „véletlenül” csúszott ki a száján, és a dolgokat rossz irányba térítette. A legtöbben azonban sorozatos balsikereik tanulságát levonva tovább rontanak a helyzetükön.Elkönyvelik magukban, hogy ők már csak ilyenek, és mondogatják, mondogatják maguknak és másoknak.Ilyen esetben nem segít a tudatos gondolkodás, mert a tudat alatt futó program mindig „átírja” az eredményt. Az igazi probléma az, hogy ezeknek a programoknak a létéről mit sem tudunk.
Mély, belső hitként működnek, ezért soha,semmilyen körülmények között nem kérdőjelezzük meg bizonyos döntéseinket. Ha az ember valamit nagyon sokszor hall, akkor bizonyos tekintetben „agymosás” történik. Előbb-utóbb elhiszi, és maga is vallja, hogy az a bizonyos dolog úgy is van. Ezt az agymosást végzik rajtunk – nagyon is tudatosan és célzottan -a reklámok. Agymosást? Dehogy.
A mosás célja a tisztítás, a tisztulás. A reklámok azonban a legcsekélyebb mértékben sem segítenek hozzá ahhoz, hogy életünk harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb legyen. Legfőbb céljuk az, hogy fogyasztásra, vásárlásra ösztönözzenek, és benne tartsanak abban a bizonyos „mókuskerékben”, amely az újabb javak megszerzését lehetővé teszi. Itt nem agymosásról, hanem a tudatalatti vagy mélytudat állandó szennyezéséről van szó. Ezt a mélytudat-szennyezést végzik a félelemkeltő hírek,amelyeket azért sugároznak újra és újra, hogy ne a szeretetre,az egységre és a szépségre gondoljunk, hanem a megosztottságra, a betegségre, a harcra, a terrorizmusra és a halálra. Ez teszi lehetővé a fegyveripar szárnyalását, ez teszi lehetővé a gyógyszeripar részvényeinek értéknövekedését.

[adsense]

Kislányomat, amennyire lehetett, óvtuk a TV-híradóktól.Próbálkozásunk, úgy tűnik, nem volt sikeres, mert hároméves korában, egy alkalommal váratlanul megállt az egyik áruház közepén, és – mintegy magának – ezt mondta:„Milyen rossz is ez a világ. Az emberek ölik egymást.”Igyekeztem megmagyarázni neki, hogy ez a Föld pillanatnyilag valóban nem a legjobb világok egyike, de mi azért vagyunk itt, hogy jobbá tegyük. És hogy valóban vannak, akik ölik egymást, de csak a buták, akiknek a szívében nincs szeretet.A gyakran ismételt hírek – és van-e olyan nap, amikor nem esik szó gyilkosságokról, robbantásokról, merényletekről? -beszivárognak az emberek és a gyermekek mélytudatába,lassan viselkedési mintává alakulnak, és azután csak csodálkozunk, amikor azt halljuk, hogy egyik vagy másik diák lelőtte a tanárát és az osztálytársait, vagy azt, hogy egy ötéves gyermek lelőtt egy hároméves kislányt.A tudatalatti ugyanis – mint azt a reklámok esetében is láthatjuk – hozzáférhető. Csupán a „már százszor megmondtam” elvét kell alkalmazni, és az új program beépül.És mennyi fegyvert el lehet adni, ha az emberek lelnek. És milyen könnyű irányítani őket…
Vajon miért vannak mindig nagy sorok a McDonalds előtt,és a mellette lévő Burger King-nek alig van vásárlója?Jobb az étel? Tudjuk, hogy nem. Olcsóbb? Szó sincs róla. Szeretünk sorban állni? Aligha. Beprogramozták a tudatalattinkba a sok reklámmal? IGEN!!!
Ez az egyetlen oka. Semmi más. A gyermek már úgy nő fel, hogy a „Mekibe” akar menni, mert ott játékot is kap. És így van ez nagyon sok más termék esetében is.A program származhat szülőktől, nevelőktől, barátoktól és iskolai tanárainktól. Származhat reklámokból, de származhat a társadalmi rendszer szlogenjeiből is. Ezek talán a legveszélyesebbek, mert kész „értékrendet” szolgálnak fel, és a lehető legnagyobb mértékben akadályozzák a szabad gondolkodást. Ezért is tekintették mindig rendkívül veszélyesnek – és nem csak a kommunizmusban – a szabadgondolkodókat, akiknek sikerült kivonniuk magukat a „pártprogram” vagy az éppen divatos ideológia állandóan ismételt és minden médián keresztül sugárzott programozóereje alól.
Kedves kolléganőm szokta mondogatni, hogy „a hit hallásból van”, és ez így igaz. Csakhogy bármi legyen is az,amit nagyon sokszor hallunk, egy idő után hitként épül be, és tudatalatti hitként, az életünk mozgatórugójaként kezd működni. Még pedig teljesen függetlenül attól, hogy az állítás igaz vagy nem, hogy összhangban van-e az univerzális törvényekkel, vagy épp ellenkezőleg.

Kambodzsában a „Vörös Khmerek” annak idején valóságos háborút vívtak az intellektus, a józan gondolkodás ellen, és kivégeztek mindenkit, akinek szemüvege volt, hiszen a szemüvegre nyilván olyan embereknek van szükségük, akik sokat olvasnak, tehát veszélyes gondolataik lehetnek.Hittek benne.Ez is hit.És ez a hit egyáltalán nem volt építő jellegű.