Fájdalmai ellenére is fellépett a jótékonysági rendezvényen Somló Tamás

 Somló Tamás, akinek aggasztó egészségi állapota miatt jártányi ereje sincs, képes volt összeszedni magát, több száz kilométert autózni, és egy fergeteges koncertet lenyomni – fogyatékos kisgyerekek kedvéért…

Egy ember igazi tartása a legnagyobb bajban mutatkozik meg – Somló Tamás pedig valóban óriási kitartásról és erőről tett tanúbizonyságot vasárnap. Annak ellenére ugyanis, hogy kórházi kezelésre szorult, szombaton egy koncertet is lemondott, vasárnap fogyatékos gyerekek előtt lépett fel, mosolyt csalva a kicsik arcára.

A zenész az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének egy integrációs rendezvényén énekelt.

Ebből is látszik, hogy Somló Tamás elkötelezett művész. Egyike az utolsóknak, aki nem csupán a "művészet kedvéért", vagy a csillogásért áll a színpadon. Minden tiszteletünk az övé, nem csak azért, amiért nem adja fel a harcot, de azért is, mert körme szakadtáig kiáll azért, amit fontosnak tart.