Ez az ikerpár 5 évvel ezelőtt született egy apáca és egy pap szerelméből! Így néznek ki most:

A szülés előtt álló nő, más várandós anyákhoz hasonlóan besétált az egyik bukaresti kórházba, ahol császármetszéssel világra segítették az ikerlányait. Ekkor még senki sem sejtette, hogy...

Évekkel ezelőtt óriási botrányt kavart egy romániai szerzetes nővér terhessége. Az akkor 40 éves Sebastiana Gatlan két iker kislánynak adott életet. A biztosítékot pedig leginkább az verte ki, hogy a gyerekek apja egy pap volt.

A szülés előtt álló nő, más várandós anyákhoz hasonlóan besétált az egyik bukaresti kórházba, ahol császármetszéssel világra segítették az ikerlányait. Ekkor még senki sem sejtette, hogy valójában ő egy álruhába bújt apáca. A kórházi személyzet számára a dolog akkor vált gyanússá, amikor a nő hevesen tiltakozni kezdett, és folyton azt ismételgette, hogy ő nem akarja hazavinni a gyerekeit.

Sebastiana Gatlan, és gyóntatópapja szerelméből két iker kislány született, akik most már elmúltak 5 évesek. A szerelmi történet 2010-ben kezdődött, amikor az apáca elkezdett járni a Ialomita megyei kolostorba, hogy a háztartási munkálatokban segítsen a férfi szerzeteseknek. Bár az egyházi szabályok szerint, az eset megtörténte után mindkettőjüket el kellett volna távolítsák a rendből, mégis csupán Sebastianát menesztették. Az egyházmegye döntése szerint az apa, Antoine Ciobanu megúszta az egészet egy rövid ideig tartó felfüggesztéssel.

Elena (ez Sebastiana világi neve) Gatlant teljes mértékben elítélte, és megbélyegezte az egyház, hiszen Isten törvényei szerint az egyik legnagyobb bűnt követte el. A nő jelenleg egy cipőgyárban dolgozik, és az ott kapott nem túl sok pénzből neveli gyerekeit. Az egykori apáca igazságtalannak tartja a kirekesztését, de a gyerekeit mégis megpróbálja a lehető legvallásosabb szellemben nevelni.

Elena teljesen elszigetelten él, csupán 3-4 emberrel tartja a kapcsolatot, akik annak idején a segítségére voltak. A 45 éves nő egyedül él, nincs élettársa, és nem is szeretne senkivel kapcsolatot alakítani. Ana Ecaterina és Maria Nectaria a két csodálatos, és szeretnivaló kislány lassan iskolások lesznek. Az anya pedig csendben végzi a napi teendőit, munkába jár, főz, neveli a gyerekeit, de a szívében legbelül soha nem tudja feldolgozni az egyház kiutasítását.

Te mit gondolsz? 

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×