Végre összekuporgattam egymilliót, be is tettem a bankba, hadd fialjon! Akkor jött csak az igazi meglepetés!

Manapság már az is nagy szó, ha valakinek sikerül egymillió forintot megspórolni. De mi legyen vele, ha már megvan? Pár évvel ezelőtt még úgy voltunk vele, hogy...

Kipróbáltunk különböző bankokat, abból a célból, hogy megnézzük mennyire éri meg lekötni 1 millió forintot ma Magyarországon. Előre bocsátom az eredményen nagyon meglepődtünk.

Manapság már az is nagy szó, ha valakinek sikerül egymillió forintot megspórolni. De mi legyen vele, ha már megvan? Pár évvel ezelőtt még úgy voltunk vele, hogy ha betesszük a bankba akkor ott jó helyen van, addig is kamatozik kicsit az összeg.

Mára ez már megváltozott. A Bors újságírója véletlenszerűen hat bankba ment be, a pultnál pedig arról érdeklődött, mennyi a nettó hozam, ha egy évre lekötjük azt a bizonyos egymilliót.

A válaszok egészen megdöbbentőek voltak. Akadt olyan bank, ahol egy év múltán nem hogy nem nőtt volna az összeg, hanem 46.200 forinttal még kevesebbet tudtunk volna kivenni. Egy másik bank esetében pedig mínusz 972 forinttal zárnánk a lekötést.

Így hát felmerül a kérdés, hogy mit is kezdjünk a megtakarított kis pénzünkkel? Sajnos azt kell mondjuk, hogy a legjobb hely számára a párnahuzat vagy esetleg valamelyik állami kötvény, ott ugyanis az éves kamat már 3% is lehet. Az sem sok, de több mint a semmi...

Oszd meg másokkal is ezt a hasznos információt! 

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×