A modern technológia egyengeti az utat egészségesebb újszülöttek és várandós anyák előtt

Az egészségügyi ellátó rendszer javulása és fejlődése azt vonta maga után, hogy az innováció ezen a területen figyelemre méltó ütemben halad, ez pedig számtalan életet ment meg….

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái alapján azonban évente hárommillió csecsemő hal meg, ami arra utal, hogy van még mit tenni annak érdekében, hogy minél több emberi életet megóvjunk. Nyilván ez sok munkával járó feladat, ám jelenleg az új technológiák olyan lehetőségeket adnak a kezünkbe, amelyek kikövezik az utat az egészségesebb újszülöttek és várandós anyák előtt.

Megvédeni a családokat az egész világon

A fejlődő országokban a csecsemőhalandóság és az anyák szülés közbeni halálozási aránya rendkívül magas, nagymértékben az egészségügyi felszerelések és ellátórendszer hiánya miatt, illetve az elavult egészségügyi erőforrások következtében. Azokon a területeken, ahol szükség lenne rá, az anyák inkább a saját otthonuk körzetébe szállítják az újszülöttjeiket, mintsem a messzebb lévő kórházba vigyék. A legtöbb érintett és aggodalomra okot adó ország és közösség nincs tudatában a mai orvosi gyakorlat, illetve kezelések alapvető irányelveivel. Mindez egy globális kezdeményezés létrehozásához vezetett, amelynek keretében megfelelő orvosi eszközöket, továbbá értékes információkat osztanak meg, amelyek az elmúlt évtizedek során halmozódtak fel. Amennyiben az egészségügyi technológia széles körben elterjed, ezzel hozzáférést biztosít olyan közösségek számára is, amelyeknek erre korábban nem volt lehetőségük.

A lét a tét

A közhiedelemmel ellentétben a nők szülés közbeni halálozása nem csak egy tény a régi időkből vagy épp a harmadik világ problémája, hanem ma is létező jelenség. Mindez az erőfeszítéseket még szükségszerűbbé teszi. Az olyan projektek, mint a „Képzeld el a világot”, olyan olcsó ultrahang készülékeket biztosítanak Uganda közösségeinek, amelyeket az egészségügyi dolgozók egy alapképzés után már használni tudnak. A vizsgálatok után a felvételeket elküldik egy specialistának, így lehetővé válik a páciens szükségleteinek alapos megismerése és kivizsgálása. Ezek a mobil készülékek hasonlóak a pulzusmérőkhöz, és segítségükkel előre jelezhető, hogy az anyák és a csecsemők mennyire veszélyeztettek betegségek és fertőzések kapcsán. Az orvosi diagnosztikai ultrahang specialistái rendkívül keresettek, és szerencsére tudásuk ma már szélesebb közeg számára is elérhető, sok civil szervezet dolgozik azon, hogy eljuttassák őket a szegényebb régiókba is így lehetővé válik, hogy sok-sok anya és csecsemő életét megmentsék.

Harc a túlélésért

Nagy kihívás hozzájutni megfizethető, valamint az elszegényedett, félreeső közösségekben is alkalmazható orvosi elektronikai eszközökhöz. Az ilyen kihívásokat vállalta fel néhány civil szervezet, mint például a „Mentsünk életeket a szülés során”. A kilátások ígéretesek, mivel a résztvevők arra törekednek, hogy megfékezzék az évente előforduló milliós nagyságrendű csecsemőhalálozást és halvaszületések számát, olyan olcsó technológiákkal, amelyeket a veszélyeztetett közösségek is képesek használni. A csecsemő melegítők áldása – amelyeket a jóval drágább és hagyományosan alkalmazott inkubátorok helyett használnak – hogy segítettek megmenteni idő előtt született csecsemők életét, akiknek még nem volt meg az a képességük, hogy szabályozzák saját testhőmérsékletüket. Továbbá a rendelkezésre álló újszülött újraélesztők egyszerű, ám mégis kritikus eszköznek bizonyultak az újszülöttek életének első pillanataiban. Azoknak a babáknak, akik képtelenek voltak megtenni az első lélegzetvételt, már rendelkezésükre áll egy eszköz, amely megteszi ezt helyettük. Ahogy a fentiekből is látható a széles körben elterjedő modern technológia lehetővé teszi az anyák és babák számára, hogy biztonságosabbá váljon a terhesség, a szülés és a szülés utáni időszak. Még a magasan fejlett technika mellett is számtalan haláleset van a csecsemők és az anyák körében a szülés következtében. Amennyiben az új technológiák használatát szélesebb csoportok számára elérhetővé tesszük, remélhetőleg az évek múlásával mindez mérhető lesz a halálozási szám csökkenésében is. A technológia továbbra is fejlődni fog, a család és a családi egység megőrzésével pedig egyre több találmány és kutatás foglalkozik. Az anyák és gyermekeik érdeke és a túlélésük reménye világszerte ezt követeli meg.