Olcsó DNS-teszt: tudd meg, honnan származol és találj új rokonokra!

András barátom nem rég különös ajándékot kapott: egy DNS tesztet. Talán te is emlékszel arra a videóra, amelyben rasszista embereknek nézik meg a DNS-ét és kiderül, hogy bennük is van annak a nemzetnek a “véréből”, amelyiket gyűlölnek…

A videót sok millióan látták pár éve Facebookon – mára mindenki számára elérhető lehetőséggé vált egy ilyen teszt elkészítése!

András persze nem rasszista – őt az érdekelte, vajon a névrokonai között van-e esetleg olyan, akivel vérrokonságban is áll. Új hozzátartozókat találni, akiknek a létezéséről nem is tudott, a közös DNS segítségével. Az eredményen ő maga is meglepődött

– Kezdjük a lényegnél! Tényleg találtál “elveszett rokonokat”?

Az a megdöbbentő, hogy igen! Az én vezetéknevem nem túl gyakori, de mégis találkoztam már névrokonokkal. Mivel az ő családjuk más városban élt, mint az enyém, sohasem találtunk közös pontot és megnyugodtunk abban, hogy a névazonosság véletlen. A teszt azonban kiderítette, hogy igenis, közös őseink vannak, ráadásul nem is olyan távoliak…

És ez mire volt jó? Változtatott bármit az életeden?

Persze! Tisztában kell lennünk a múltunkkal ahhoz, hogy tudjuk, kik is vagyunk valójában, nem igaz? Isten tudja, miért, de máshogy tekintek azokra, akikkel kapcsolatban kiderült, hogy egy család vagyunk... mégha nagyon távoli család is.

És mi a helyzet az etnikai besorolásoddal?

Valami nagy titok lehet a családban! (nevet) Mióta megkaptam az eredményt, azon töprengek, hogyan kerültek afrikai feketék az őseim közé. Lehet valami nagyon különös történet a család múltjában! Jó erről álmodozni. Lehet, hogy az egyik ősöm felfedező volt és bejárta Afrikát? Vagy a felmenőim egy része valahonnan mondjuk Egyiptomból származik?

Nem tűnsz feketének.

Nem is vagyok. Pont ez az egészben az izgalmas! Például Amerikában megcsináltatták ezt a tesztet egy híres fehér neonácival és kiderült, hogy benne is csörgedezik afrikai vér. Igazság szerint mindenkinek tartogat meglepetést egy ilyen teszt a saját származását illetően…

Mennyire megbízható az eredmény?

Az ember DNS-ének legnagyobb része ugyanolyan. Ezért nő mindenkinek a fején orra és nem mondjuk a lábfején. A különbözőségek viszont egyes népcsoportokra jellemzőek: ilyen a bőrszín vagy mondjuk az arc jellegzetességei. Aztán ahogyan távolodunk ettől az őstől, úgy csökkennek ennek a látható jelei és a végén simán lehetünk zsidógyűlölők úgy, hogy közben zsidók vagyunk, mint az egykori Jobbikos képviselő, Szegedi Csanád.

Az szép sztori volt.

Reggel még a zsidók ellen szónokolt, este már ortodox zsidónak vallotta magát. Érdekes dolgok derülhetnek ki bárkiről, aki bele mer vágni egy ilyen DNS tesztbe…

Szóval mennyire megbízható?

Régen ez a technológia csak a gazdagok számára volt elérhető – százezrekbe került. Mára rengeteget fejlődött a tudomány és 19 ezerért meg lehet csináltatni, ami nevetségesen olcsó. Főleg, hogy a technológia színvonala adott, nincsen jobb és rosszabb vizsgálat tudtommal, tehát teljesen megbízható.

Te ajándékba kaptad. Ajánlanád másoknak, hogy csinálják meg?

Szerintem nagyon jó ajándék és nagyon érdekes utazás megismerni a saját múltunkat. Én örültem neki. Megrendeled, a posta hoz egy csomagot, otthon nyálból mintát veszel (ami teljesen fájdalommentes), visszaküldöd és kész is vagy. Szerintem tartozunk magunknak és a gyerekeinknek azzal, hogy tisztázzuk, kik is vagyunk valójában.