Az önelégült orvos odaszól a beteg bácsihoz: "talán adjunktus úr ha kérhetném". A bácsi nem ijed meg, sőt:

Hogy van Tibor bácsi – kérdezi az egyik fekvő beteget az osztályvezető orvos.Köszönöm jól – jön a válasz, majd keresztnevén szólítja a doktort, szintén a bácsi szót hozzárakva. Jaj, itt botrány lesz! Érzem!

Dr. Gyarmati Andrea története:

Reggeli vizit. Sétálunk, főnök, beosztottak egyaránt. Olykor megállunk egy pillanatra. Társalgás a betegekkel. Hogy vagyunk? Köszönöm jól – szokásos sablonos szöveg. A betegek fekszenek az ágyukban, mindegyikük pizsamában van. Mi állunk az ágy előtt. A beteg legyen bárki is az, hivatását tekintve akárminek a feje, kiszolgáltatott helyzetben van ott akkor abban a pillanatban. Akkor már jó adag gyerekgyakorlattal rendelkeztem, de a felnőttosztályon ezt a szituációt erőteljesen éltem meg.

Hogy van Tibor bácsi – kérdezi az egyik fekvő beteget az osztályvezető orvos.

Köszönöm jól – jön a válasz, majd keresztnevén szólítja a doktort, szintén a bácsi szót hozzárakva.

Jaj, itt botrány lesz! Érzem! Ám nem. A doktor úr, csupán egy helyreigazítást eszközöl, azt mondja: talán adjunktus úr, ha szabad kérnem.

Semmi akadálya – felelt a beteg. Akkor viszont én is kérném, hogy vagy főmérnök úr, vagy igazgató úr legyek, persze csak ha ez lehetséges, mert az vagyok – sőt még azt is elárulta, hogy hol az.

Tökéletesen igaza van. Én, aki hajlamos vagyok mindent magamra húzni, ezért az egész orvostársadalom nevében szégyelltem magam. Valószínűleg ez meg is látszott rajtam.

Késő délután végzünk a műtétekkel. Behív a másodprofesszor, sajnos régen nincs már közöttünk, és azt mondja.

Hallom, mi történt reggel. Szeretném, ha megjegyeznél valamit, mert azt is hallottam nagyon kikészültél a történettől.

Hallgatok. Ez nálam elég ritkán fordul elő, általában akkor, ha tehetetlennek érzem magam.

Nem te hibáztál – mondja.

Tudom, meg se szólaltam, de akkor is…

Na kislány – 29 éves voltam – hozzá képest tényleg kislány -, jól jegyezd meg, amit egy öregember tanácsol. A beteg legyen akár híres ember, akár az atyaúristen, bárhol vezető főnők, többszörös milliomos vagy szimpla hétköznapi beteg, az ágyban fekszik a félelmeivel és fájdalmaival pizsamában, vagy olykor anélkül, és kiszolgáltatott. Gyakran felkelni sem képes. Ha lekezeled, ha fölényeskedsz, ha feleslegesen okozol testi vagy lelki fájdalmat lehet, hogy van egy doktori végzettséged, de nem vagy orvos a szó igazi értelmében.

Ne hajolj le hozzá, mert az leereszkedésnek tűnik, és az is megalázó. Ülj le az ágy szélére, vagy egy székre az ágy mellé. Mondd meg a nevedet és kérdezd meg, miképpen szólíthatod. Tekintsd partnernek. Hiszen rád bízta magát. Levetkőzik, mert kénytelen előtted. Tiszteld a méltóságát, az emberségét, a bizalmát. Ne nagyzolj, ne fölényeskedj, ne pufogtass latin szavakat, mert felesleges. Fogd meg a kezét, ha úgy látod, ez jó lehet neki, de ne tolakodj, ha távolságot kíván tartani. Ha így viselkedsz, hiteles leszel. Érted kislány?

Értettem, és megértettem, és köszönöm Imre, sokszor eszembe jutott, a gyerekekkel és persze a szülőkkel kapcsolatban is.

(Forrás: Facebook)

(Képünk illsuztráció)

Sok orvosnak tudnám ajánlani olvasásra ezt a történetet. Lehet belőle tanulni! Emberszámba kell venni minden beteget és megadni a tisztelet ha már ők is elvárják ugyanezt, és nem lenézően beszélni velük! 

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×