Tartsd távol a hangyákat természetes módszerekkel

Általános iskolás koromban egy színielőadáson az osztállyal a Tücsök és  a hangya című klasszikust adtuk elő, melyben én a hangyát alakítottam, ez megalapozta a hosszan tartó…

Általános iskolás koromban egy színielőadáson az osztállyal a Tücsök és  a hangya című klasszikust adtuk elő, melyben én a hangyát alakítottam, ez megalapozta a hosszan tartó szimpátiámat a kis rovar iránt.

Ugyanakkor ha lehántjuk a hangyáról a tanmesék cukormázát, akkor a mindennapokban egy nagyon is zavaró betolakodóval találjuk szemben magunkat. Hiába a hangya legendás szorgalma, kitartása, és méretéhez képest hatalmas testi ereje, a többség mégsem szereti, ha megjelennek lakásában, kertjében.

Ezért, mikor beindul a hangyainvázió kétségbesetten próbálunk megszabadulni tőlük. Ez azonban nem egyszerű mutatvány.

A hedonista tücsök épp turnézik

Mielőtt felvennénk a kesztyűt a hangyák ellen, nem árt, ha kicsit közelebbről megismerkedünk velük, ez minden harc előtt tanácsos az ellenséggel szemben. Mikor azt mondjuk, hangya, igazából egy gyűjtőnevet használunk, az apró rovarok ugyanis hatalmas rokonságot tartanak fent.  

Városi körülmények között, tehát lakásokban, bérházakban a fáraóhangya (Monomorium pharaonis) a gyakoribb, kertesházak környékén pedig inkább a házi hangya (Lasius emarginatus) és a kis fekete hangya (Lasius niger) fordul elő.

A kicsike, átlagosan 5-9 mm-es termetű rovarok igen jól szervezett kolóniákban élnek, rétegzett társadalomban, melyben minden egyednek megvan a maga helye és feladata.

Telepeikben – amit hangyabolynak hívunk –  akár több millió példány is élhet, közülük főleg a szárny nélküli dolgozókkal találkozunk, akik megállás nélkül kutakodnak élelem után, (ez az ember-hangya konfliktus alapforrása), melyet aztán a bolyba cipelnek. Akit bővebben érdekel a hangyák összetett univerzuma, fantasztikusan részletes leírást találhat róluk itt.

Invázió!

Az egyszeri háziasszonyt, vagy az általa riasztott férfiembert azonban a rendszertani érdekességeknél sokkal jobban izgatja, hogy miként lehet védekezni ellenük. A hangyák megjelenése a kertben általában azt jelenti, hogy kinti növényeink tetvesek, ugyanis a hangyák előszeretettel fogyasztják a levéltetvek nedvét.

Aztán ha egyszer a kertben vannak, portyáik során hamar felfedezik, hogy a házban, lakásban sokkal elegánsabb terített asztal várja őket. Ilyenkor rendszerint megindul az offenzíva, és jönnek seregestül, főleg az édes dolgok után kutatva, de nem túl válogatósak. Ezen ponton érkezik el a harc, lássuk mik a fegyvereink.

 

Ha ételt találnak, rohamoznak

Amennyiben bejutottak, seregnyi természetes eljárással riaszthatjuk el őket. Sokan a fokhagymára esküsznek, gerezdeket helyeznek el az útvonalaikon, ezt nem szeretik. Hasonló hatás érhető el a küszöbre és ablakpárkányra helyezett levendulakivonattal, terpentinnel, ecettel, továbbá a tapasztalatok szerint sikert lehet elérni a szegfűszeggel, élesztővel, sütőporral, és fahéjjal. Ha utóbbiak nem válnak be, mézeskalácsot még mindig süthetünk belőlük.

Ha nincs hangyánk, de szeretnénk, vásároljunk hangyafarmot!

Az ablakba kiültetett paradicsom is kíméletes hangyaűző, ha pedig már a kertben megállítanánk őket, ültessünk zsályát, levendulát, izsópot a házfal közelébe, ablak alá, ezektől is irtóznak. Mikor a riasztás már nem elég, vagy elkéstünk vele, jöhetnek a drasztikusabb megoldások.

Régi vidéki praktika a sós, de inkább timsós vízzel való alapos felmosás a lakásban, teraszon, az egyszerűbb módszerek hívei pedig fel is porszívózhatják az apróságokat, ami azonban csupán tüneti kezelés, mert utánpótlás akad bőven.

Csapdákat is állíthatunk, persze nem kell rögtön a bolti vegyszeres darabokat beszerezni, egy cukros vízzel átitatott rossz szivacs tökéletes hangyamágnes, ha ellepték a csalit, máris lehet megszabadulni tőlük. Hasonló elven működik a sekély tálkában kihelyezett cukros víz, vagy cukros sör, amibe belemásznak, ez lesz a végzetük.

Előregyártott hangyacsapda

Ha semmiképp nem jutunk dűlőre, akkor jöhet a vegyszeres irtás, például a különféle bolti hangyacsapdák beszerzése, melyek mérget tartalmaznak, amit a dolgozók bevisznek a bolyba, így az ott is pusztít, ellenben a szivacsos módszerrel. Ha a helyzet tarthatatlan, rovarirtó szakembert is hívhatunk, aki körbepermetezi a lakást, ez már nem filléres, ellenben elég biztos megoldás.

Ha egyszer sikerült a kilakoltatás, akkor életbe lép a prevenciós szakasz, vagyis ügyelni kell arra, hogy az újabb próbálkozók ne találjanak eleséget (morzsát, ételmaradékot, szétszórt cukrot) ennek hiányában ugyanis önként távoznak. A kertben hasonló elvet követve a tetvek irtásával előzhetjük meg a hangyák elszaporodását.