A barátai kinevették, amikor megvett egy közel 80 éves bunkert. Mikor meglátták felújítva, legszívesebben ők is odaköltöztek volna:

A képen látható bunkert a brit hadsereg 1942-ben építettm, annak érdekében, hogy az ellenséges légitámadások ellen védekezzenek.

Hirdetés

Az épület, és az az óriási telek, amelyen található, nagyon sokáig a védelmi minisztérium kezelésében volt, csak a közelmúltban határoztak úgy, hogy értékesítik, miután az elvesztette katonai jelentőségét.

Egy fiatal nő, Elizabeth Strutton 200 000 $-ért vásárolta meg a területet rajta a bunkerrel. Arról álmodott, hogy megőrzi azt eredeti formájában, és mégis modern, gyönyörű otthonná alakítja.

Hirdetés

Később elmondta, hogy volt benne némi félelem, hogy ez megvalósítható-e, ám végül újabb 150 000 $ ráfordításával sikerült az álmait valóra váltania.

Hirdetés

A legnehezebb az alábbiak megoldása volt: egyrészt a szellőztető rendszer, amelyet teljes egészében cserélni kellett, másrészt pedig az, hogy az ablaktalan helységekbe valamilyen módon eljuttassák a természetes fényt is. Ezt végül speciális csövek segítségével oldották meg.

A hölgy ma már nagyon élvezi gyönyörű otthonát, amely páratlan a maga nemében. Mivel az épületet érdemben nem alakították át, az a brit veteránok egyik kedvenc zarándokhelyévé vált. Elizabeth szívesen fogadja őket, és büszkén körbe mutogatja nekik gyönyörű otthonát.

És most következzenek a videó, amely betekintést ad a fantasztikus otthonná varázsolt bunker belsejébe:

Ugye milyen bámulatos? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is lássák!

Hirdetés