Örökbe fogad egy kicsi lányt. Amikor találkoznak az igazi anyukájával, az örökbefogadó apa kikerekedett szemekkel bámulja, és szólni sem tud

Walter egy nagyon intuitív személyiségű, az átlagnál érzékenyebb férfi. Gyerekkorában rengeteg álma volt, amelyek a jövőjére vonatkoztak, és szentül hitte, hogy ezek be is fognak teljesülni. Ahogyan azonban az egyik álma valóra vált, arra még ő sem számított.

Hirdetés

A gyermek Walter 10 évesen megálmodta, hogy felnőtt férfiként lesz egy kislánya, akit pontosan látott maga előtt, és az arcvonásait is jól bevéste az emlékezetébe. Fel tudta idézni a haját, a szemét, mindent. Azt is megálmodta, hogy a kislány neve Chloé lesz.

Hosszú évekkel később feleségével, Annie-val már a családalapítást tervezték. Annie egy bensőséges pillanatban megosztott a férjével, hogy azt szeretné, hogy a kislányukat Chloénak hívnák. Bár a férfi nagyon örült az egybeesésnek (ő ugyanezt a nevet álmodta meg), azonban sajnos természetes úton nem sikerült a párnak a baba projekt, ezért 4 év eredménytelen próbálkozás után végül az örökbefogadás mellett határoztak.

Hirdetés

Miután számos feltétel teljesítését igazolták, rákerültek egy várólistára. Végül aztán csengett a telefon: a hatóság talált nekik egy anyukát, aki örökbe akarta adni a születendő gyermekét. Időpontot egyeztettek a nővel, és másnap meg is látogatták.

Amikor azonban kinyílt az ajtó, a férfi csak kikerekedett szemmel bámult, és alig kapott levegőt. A várandós kismama, aki ajtót nyitott szakasztott úgy nézett ki felnőttben, mint a férfi egykori álmában a kislánya!

Hirdetés

Hirdetés

Csak a hab volt a tortán, mikor az anya elmondta nekik, hogy az a kérése, hogy a kicsit Chloé-nak hívják majd.

Az egész történet olyan, mintha már előre megírták volna valahol fent. Mintha ezeket az embereket egymásnak rendelte volna sors:

Te mit gondolsz?

Tetszett a történet? Kérlek, hogy oszd meg, hogy a barátaid, ismerőseid is elolvashassák!

Hirdetés