Bak-Vízöntő-Halak: Ezt üzenik a csillagok március utolsó előtti hétvégéjére – nem fogunk unatkozni!

BAK

Hirdetés

Sajnos úgy alakulhat, hogy ebben az időszakban több olyan ember is betalál Téged, akik rendkívül kritikusak, és minden erejükkel megpróbálják megcáfolni az álláspontodat, annak érdekében, hogy náluk legyen a kontroll az egyes helyzetekben.

Azonban ha kőkeményen felkészülsz, érzelmileg pedig rendületlenül kitartasz, ez nem sikerülhet nekik, és nem tudnak eltántorítani az igazadtól. Pároddal egyre jobban egymásra hangolódtok egy viszonylag nehezebb időszakot követően, és mivel ennyire erősen közös hullámhosszon vagytok, fantasztikus hétvége várhat rátok, még abban az esetben is, ha azt a négy fal között kell eltöltenetek!

Hirdetés

Fizikai erőállapotod napról napra javul, érdemes azonban a jövőre is gondolnod: immunrendszeredet erősítened, illetve egészségesen táplálkoznod, elhagynod azokat az élelmiszereket, amelyekre nincsen mindenképpen szükséged, viszont az egészségednek nem tesznek jót.

Nagy-nagy szerencse vár Rád, ha a bejegyzés kedvelését és egy “sok szerencsét” kommentet követően görgetsz lejjebb!

VÍZÖNTŐ

Hirdetés

Bár nem megy könnyen, most erősen javasolt a számodra, hogy a képességeidet és az energiáidat fókuszáld egy irányba, az igazán fontos dolgok felé. Ehhez képest adjon reményt, hogy a csillagok állása a közeljövőre nézve javulást és pozitív eseményeket jelez előre.

Nem érdemes arra építened ebben az időszakban ugyanakkor, hogy kegyes hazugságokkal, vagy figyelmességekkel elnyerd olyan emberek jóindulatát, akik rossz szándékkal vannak irántad, illetve akiknek nem vagy fontos.

A legjobb, ha ezeket az embereket megpróbálod egyszerűen “kiírni” az életedből. Így sokkal több energiád marad azok számára, akik pedig minden körülmények között megbízhatóak és lojálisak hozzád.

Érdemes átgondolnod, hogy a négy fal között sem a televízió az egyetlen olyan időtöltés, amely sok örömet és szórakozást kínálhat: leülhet a család a társasjátékozni vagy olvass el egy jó könyvet.

Hirdetés

Nagy-nagy szerencse vár Rád, ha a bejegyzés kedvelését és egy “sok szerencsét” kommentet követően görgetsz lejjebb!

Hirdetés

HALAK

Ebben az időszakban könnyen úgy érezheted, hogy önmagadnak is nagyon sok bajod van, ám ha körülnézel a környezetedben, könnyen láthatsz olyan embereket, akiknek még rosszabb a helyzetük. Fordulj feléjük baráti és segítő szándékkal, kérdezd meg, hogy mire van szükségük. Meglátod, később többszörösen meghálálják majd.

Családi kapcsolataidban remekül fognak alakulni a dolgok, a családi légkör egyre szeretetteljesebb és összetartóbb. Belengi a szolidaritás és harmónia kellemes érzése: pároddal az esetleges összezördüléseken is túl tudtok lendülni, a kohéziós ereje mindent legyőz.

Érdemes türelmesnek lenned a frissen felmerülő kérdések eldöntése során, mert csak így tudsz minden szempontot mérlegelni, és hideg fejjel dönteni.

Nagy-nagy szerencse vár Rád, ha a bejegyzés kedvelését és egy “sok szerencsét” kommentet követően görgetsz lejjebb!

(A fentiek pozitív megerősítésként működhetnek, azok beteljesüléséért értelemszerűen nem vállalunk felelősséget.)

Hirdetés

Hirdetés