Dan Pratt és Kelly Hope már igen fiatalon, 18 éves korukban találtak egymásra, és hosszú időn keresztül boldogan éltek együtt, két kislányuk született a házasságukból. A második kislány születése körül azonban a férfi egyre betegesebb lett, egyre többször volt lázas, és náthához hasonló tünetekkel küzdött.

Hirdetés

Amikor befeküdt egy mindenre kiterjedő kivizsgálása, sajnos szomorú diagnózist közöltek velük az orvosok: a férfi veséje olyan rossz állapotban voltak, hogy rendszeresen dialízisre szorult, és tájékoztatták őket arról is, hogy nagy valószínűséggel néhány éven belül veseátültetésre lesz szüksége. Bár a férfi felkerült egy listára, amelyen azoknak a neve szerepel, akiknek vesedonorra van szükségük, hosszú időn keresztül nem találtak neki megfelelő donort.

Az idegeskedés, és a stressz tönkretette a házasságukat, így végül elváltak. A gyerekek azonban továbbra is összetartották őket, és rendszeresen találkoztak. Mivel a férfi élete veszélybe került, a nő pedig nem akarta, hogy a gyermekei elveszítsék az apjukat, úgy döntött, hogy ő is aláveti magát annak a vizsgálatnak, amiben megállapítják, hogy a veséje alkalmas lehet-e a férfi számára. Bár a vércsoportjuk nem egyezett, a veseszövet típusa alapján alkalmasnak bizonyult.

Hirdetés

A férfi igen határozottan tiltakozott az ellen, hogy gyermeke a gyermekei anyja a saját életét veszélybe sodorja, de a nő végül keresztülvitte az elhatározását, és elérte, hogy vese donorként számításba vegyék.

Hirdetés

Miután megtisztították a vesét az antitestektől, beültették a volt férjének: a műtét jól sikerült, és bár a férfinak különböző gyógyszereket kellett szednie, amelyek a szerv kilökődését akadályozták meg, hamar sokkal jobban lett, dolgozni is elkezdhetett! A volt feleségére pedig élete hőseként tekint! Csodás dolog az, amit ez a nő tett! Ritka manapság!

Forrás: mirror.co.uk Neked mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!

Hirdetés