Az élet néha olyan embereket sodor el mellőlünk, akik nélkül a világ egy kicsit kevesebbnek tűnik. Most egy ilyen különleges személytől, Vitár Róberttől kell búcsút vennünk, aki hosszú évtizedeken át meghatározó alakja volt a magyar sportújságírásnak. Azok számára, akik a sporteseményeket az ő hangján keresztül követték, most egy korszak zárul le.
Hirdetés
Vitár Róbert 90 évesen, március elején hagyott itt minket. Az Index.hu szerint a legendás sportriportert március elején érte a halál. Pályafutását 1958-ban kezdte a Magyar Televíziónál, ahol több mint három évtizedet töltött el, egészen 1996-os nyugdíjazásáig. Ezután még egy ideig az Eurosportnál dolgozott, egészen 2002 elejéig, így karrierje során rengeteg sporteseményről tudósíthatott.
Vitár Róbert életútja a zuglói Szent István Gimnáziumban kezdődött, ahol 1944 és 1952 között volt diák. Továbbtanulását a Pedagógia Főiskola könyvtár szakán folytatta, majd a Gorkij Könyvtárban helyezkedett el. 1958-ban viszont egy új fejezet kezdődött az életében, amikor csatlakozott a Magyar Televízióhoz, először az archívum, majd később a Sportosztály munkatársaként.
Hirdetés
Karrierje során számos helyen megfordult, többek között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségében, ahol 1962 és 1968 között tevékenykedett. Emellett a Lobogó folyóirat sportrovatának vezetője is volt 1968 és 1970 között. Végül 1970-ben visszatért a Magyar Televízió Sportosztályára és a Telesporthoz, ahol élete végéig dolgozott.
Vitár Róbert neve összefonódott a téli sportokkal, hiszen négy téli olimpiáról is tudósított: 1976 Innsbruck, 1980 Lake Placid, 1984 Szarajevó, és 1988 Calgary. Közvetítései során síugrás és ritmikus gimnasztika versenyeket is kommentált, a sportrajongók pedig szívesen hallgatták szakértő véleményét.
Hirdetés
Életének egy kevésbé ismert aspektusa, hogy 1960 és 1973 között Tárnoki László fedőnéven jelentéseket írt az állambiztonság részére. Bár ez a tény árnyékként vetülhet életművére, a sportújságírásban betöltött szerepe és szakmai teljesítménye vitathatatlanul maradandó.
Vitár Róbert halála egy korszak végét jelenti, ám azok számára, akik szerették és tisztelték, emléke mindig élni fog. Karrierje során megmutatta, hogy a sportriporteri munka nem csak a közvetítésekről szól, hanem az emberekről, történetekről és a szenvedélyről, amely a sporthoz köt minket. Az ő öröksége inspirálja majd a jövő sportújságíróit, akik az ő nyomdokain haladva igyekeznek majd hasonló színvonalat képviselni.