Elismerték sajnos hivatalosan is – rákkeltő anyag van a csirkehúsban – ezt találták benne!

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet megerősítette, hogy szervetlen arzént adnak a tápos csirkéknek – írta pár éve a Ripost.

Hirdetés

Először is, bár a cikk évekkel ezelőtt íródott, nem találtuk nyomát annak, hogy a gyakorlat időközben megváltozott volna.

Másodszor pedig, első olvasásra is igen ijesztően hangzik mindez, és ez csak némileg változik, ha kicsit árnyaljuk a képet.

Hirdetés

Az arzént tartalmazó hozamfokozók közül a legelterjedtebb, a roxarsone, amelyet azért alkalmaznak előszeretettel, mert támogatja a növekedést, felveszi a harcot a parazitákkal, ráadásul színt ad az állat húsának.

Bár a szer eredeti állapotában nem mérgező, viszont az állat szervezetében méreggé alakul a bomlási folyamat során.

Hirdetés

Hirdetés

Az arzén nem éppen emberbarát vegyület, a kutatók szerint növeli a húgyhólyag-, tüdő-, bőr-, vese-, és vastagbélrák kockázatát, valamint azoknál, akiknek kisebb mennyiségben rendszeresen bejutott a szervezetébe, részleges bénulás és cukorbetegség alakult ki.

Nem megnyugtató az sem, hogy a fent hivatkozott cikk szerint a szervetlen arzént tartalmazó hozamfokozókat hazánk nagyipari tenyésztői is használják. Ennek a hivatalos álláspont szerint nincsen káros hatása az emberi egészségre..

Neked mi a véleményed?

Hirdetés