Évekig küzdöttem a lakásban a penésszel. A kolléganőm átjött, és egy csapásra megoldotta a gondomat:

Sokunk életét keseríti meg a penészgomba, amely gusztustalan szaga és megjelenése mellett rendkívül egészségtelen is: légzőszervi megbetegedéseket, súlyosabb esetben akár asztmát is okozhat.

Hirdetés

Elsősorban olyan helyeken alakult ki, ahol nem jár a levegő, nincs elég fény, viszont megül a pára, a nedvesség. A penész kiirtása sokunk számára éveken át húzódó “keresztes háború”, váltakozó eredménnyel.

Léteznek ugyan vegyszerek, amelyeket kifejezetten a penész elleni küzdelem céljára árulnak a boltban, azonban ezek egyrészt a címkéjükön olvasható figyelmeztetések szerint ártalmasak az emberi egészségre (vagyis igencsak vigyázni kell velük), másrészt pedig hatásuk az esetek többségében nem végleges.

Hirdetés

Magam is éveken keresztül küzdöttem a penésszel, míg végül egyszer áthívtam a kolléganőmet, aki – amint meglátta a penészes falat- egy nagyon egyszerű megoldást javasolt nekem. Azon nyomban el is készítettem az általa javasolt házi szert: Neked is leírom, hogy te is elkészíthesd.

Hirdetés

Kifacsartam egy citromot, és ennek a levét két evőkanál szódabikarbónával és 2 dl ecettel egy spréflakonba öntöttem, majd összeráztam. A kolléganőm előre figyelmeztetett, hogy hagyjak rá helyet a palackban, mivel habzani fog (de ez természetes).

Hirdetés

Amikor készen voltam, a házi szert ráfújtam a penészre, illetve minden olyan felületre,  amelyeket egy kicsit is érintett a penészgomba. Ezután órákig hagytam állni (minimum 3 óra a javaslat!), kinyitott ablak mellett!

A penész a legtöbb helyről már az első alkalmazás után eltűnt! Ahol makacsabb a penész, ott még egyszer megismételtem az eljárást, és maradéktalanul eltűnt a penész, és azóta ki sem újult!

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy barátaid is kipróbálhassák!

Hirdetés