Vannak olyan növények, amelyek univerzálisan, rendkívül széles körben felhasználhatók, mind az étkezésben, mind pedig egészségünk védelmében. Ilyen az orvosi citromfű is, amely a kertben, az erkélyen vagy akár a konyhában is eltartható. A szabadon tartott növények tavasszal pár hét alatt indítják be hajtásaikat, és ekkor rengeteg levelet növesztenek. Ezzel szemben, ha a konyhában tartjuk a növényt, folyamatosan hoz friss hajtásokat, amelyeket kedvünkre felhasználhatunk. Ezenkívül szárítva is jó hasznát vesszük.

Hirdetés

Felhasználhatósága pedig – ahogyan említettük – széleskörű: 1.) Többek között stresszoldó koktélt készíthetünk belőle: 15 levél citromfüvet és szintén 15 levél kamillavirágot egy pohár vízbe keverünk. Hagyjuk egy negyedórát állni, majd fogyaszthatjuk is.

2.) A növény antivirális anyagokat tartalmaz, így meggyorsítja a ajakherpesz gyógyulását, és ennek hatására ritkábban is fog kialakulni.

Hirdetés

3.) A citromfűből készült tea is sokat tehet értünk: nemcsak oldja a stresszt, nyugtat, és segíti a jó alvást, de erősíti az idegeket, gátolja a puffadást, valamint javítja az emésztést. Ha stresszelünk, napi kétszeri citromfű tea fogyasztása révén a stressz szint lényegesen csökkenthető. Amennyiben emésztési problémák miatt fogyasztjuk, akkor étkezés előtt fogyasztandó. Alvászavarok ellen pedig lefekvés előtt kortyoljunk el egy csészényi teát.

Hirdetés

Adagolása: ha szárított citromfüvet használunk, akkor egy bögre vízhez nagyjából egy csapott kiskanálnyit adjunk. Friss levelek használata esetén pedig a levelek nagyságától függ, hogy mennyit használjunk, de nagyjából 10 és 20 db között lesz az ideális adagja. Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is kipróbálhassák! Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Betegség esetén fordulj orvoshoz! Jó egészséget kívánunk!

Hirdetés