Nostradamus 2021-es jóslata : borzalmas évet jövendöl

A XVI századi francia asztrológus és jövendőmondó, Nostradamus a jóslatait mindig homályos formában közölte, így természetesen sok mindent (vagy annak az ellenkezőjét) bele lehet magyarázni… Ennek ellenére kemény, hogy az ismert középkori jós a tavalyi, azaz a 2020-as évre egy nagy “pestist” jósolt. Ha nem is pestis, de tudjuk, hogy egy jelentős károkat okozó járvány sajnos valóban kialakult…

Hirdetés

Szintén megjósolta a járvány nyomában járó gazdasági válságot, és egyfajta fordulópontként állította be a 2020-as évet.
Persze azért nem kell minden szörnyűséget készpénznek venni, mert 2019-re például egy 27 éven át tartó pusztító világháborút jósolt, amely eddig szerencsére nem következett be. Bár az is igaz, hogy számos természeti katasztrófát jövendölt, amelyek viszont megtörténtek.

A szeretlekmagyarország.hu weboldal Nostradamus 2021-es jóslataiból szemezgetve leírja, hogy a jós  szerint egy tudós idén létrehoz egy biológiai fegyvert, amely zombivá változtatja az embereket. És ha még ez nem lenne elég, bibliai szintű éhínség vár az emberiségre 2021-ben.

Hirdetés

Pusztító földrengést jelez Kalifornia állam területére, mégpedig annyira magabiztos, hogy még a dátumot is elárulja: 2021 november 25. Ezenkívül azt is jövendöli, hogy a földet aszteroida találat éri majd. Erre a lap szerint a legnagyobb esély május 6-án lesz, amikor a NASA szerint valóban megközelíti a földet egy kisbolygó (egészen pontosan a 2009 KF1 jelű). Ez értelemszerűen katasztrofális következményekkel járna, azonban a becsapódás esélye szerencsére igen csekély.

Hirdetés

Nostradamus igazán szolgálhatott volna pozitív hírekkel is, sajnos azonban minden jövendölése negatív. Ami azonban jó hír, hogy a jóslatainak többsége azért még így sem szokott valóra válni. Reménykedjünk!

Hirdetés

Neked mi a véleményed?

Hirdetés