Ő játszotta Eriket a Barátok köztben. 10 év elteltével Réti Barnabást szakállal láthatjuk viszont, és ez még nem minden: így néz ki és így él most:

A Barátok Közt az egyik legnagyobb nézettséggel futó, és egyik legrégebbi sorozat a magyar tévék képernyőjén, amelyből legalább egyrészt már szinte minden honfitársunk megnézett. A szereplőket éveken keresztül látjuk a képernyőn, de amikor kilépnek a sorozatból, könnyen lehet, hogy elveszítjük őket szem elől.

Hirdetés

Ennek ellenére, hogyha ismét hallunk róluk, természetesen azonnal kíváncsiak leszünk, hogy mit csinálnak, mivel foglalkoznak, és hogyan nézne ki annyi év után. Réti Barnabás három teljes éven át szerepelt a sorozatban: Tilda barátját, Eriket játszotta.

Ezután a jóképű színész Londonban elvégezte a Anthony Meindl Actors Workshop nevű iskolát. Ezalatt pedig jó pár angol nyelvű filmben is játszott.

Hirdetés

Ma már Londonban és Budapesten is él és dolgozik. Olyan sok mindent csinál, hogy meg sem próbáljuk itt részletezni. Alább találhatsz egy beágyazott videót, egy interjúval. Az interjúban a színész részletesen mesél az életéről és a munkájáról.

Íme, így néz ki most. Szerinted sokat változott? Szerintünk szinte nem fogott rajta az idő, szinte csak a szakáll a különbség…

Hirdetés

Hirdetés

(Kép: RTL Klub/Reggeli)

(Weboldalán még számtalan fotót találhatsz a jóképű színészről.)

A közelmúltban egy interjúban életéről és pályájáról beszélt a Heti TV-nek (beágyazott videó, melynek forrása a youtube.com videómegosztó portál).

További sok sikert és boldogságot kívánunk Réti Barnabásnak!

Neked mi a véleményed?

Hirdetés

Borítókép: imdb

Hirdetés