Tragikus hirtelenséggel, VÁRATLANUL 42 évesen elhunyt a magyar zenei élet egyik kiemelkedő alakja

Gyászol a magyar alternatív zenei szcéna: 42 éves korában elhunyt a népszerű hiperkarma együttes menedzsere.

Hirdetés

Medgyesi Ferenc „Pite” az utóbbi hónapokban főleg a hiperkarma 20. születésnapi koncertjével volt elfoglalva, amely a zenekar eddigi legnagyobb bulija lesz a Papp László Sportarénában 2020. február 7-én.

Az együttes frontemberével, Bérczesi Róberttel kamaszkoruk óta ismerték egymást – írja a szeretlekmagyarorszag .hu.  Bérczesivel közösen szerezték a Hiperkarma Jószerencsét című dalát, illetve szerepelt is a szám múlt hónapban debütált klipjében.

Hirdetés

A fiatalember halálát szívroham okozta.

Osztozunk a zenekar fájdalmában.

Hiperkarma egy magyarrock and roll elemekkel tarkított alternatívrockzenét játszó együttes.

Bérczesi Róbert „alapította” 2000 nyarán, miután előző együttese, a Blabla feloszlott. Logója egy vészkijáratot jelző piktogram megfordítva.

A zenekar 2007-ben feloszlott, azonban 2011-ben újraalakult. Még abban az évben ismét kényszerpihenőre szorultak, hogy 2014-ben újra koncertezni kezdjenek.

2019. december 9-én 42 éves korában szívrohamban elhunyt az együttes menedzsere Medgyesi Ferenc (Pite).

Források: szeretlekmagyarorszag.hu, wikipedia.org

Hirdetés