Az öregedés sajnos mindannyiunk életének szerves velejárója, azonban nem mindenki azonos ütemben öregszik, és vannak olyan emberek, akik örökifjak maradnak, akár 60, 70 év fölött is. De vajon mi áll ennek hátterében?

Hirdetés

Természetesen ez függ a személyiség típustól, energiától is. Éppen ezért összefügg a csillagjegyünkkel is. De melyek azok a jegyek, akik sokkal lassabban, vagy akár halálukig sem öregszenek meg igazán?

Ikrek

Egyfajta fiatal, kislányos báj lengi körül, amelyet haláláig megőriz! Fontos számára az aktivitás, a sport, illetve az emberi kapcsolatok, amelyek szinte korlátlan ideig fiatalon/fiatalosan tartják őt. Fiatal éveiben jellemző rá a kiegyensúlyozatlanság és a csapongás, ahogy azonban túllép a negyedik X-en, fokozatosan lenyugszik, egyre több bizalommal van mások iránt, és a bölcs nyugalom állapotát is egyre többször és többször éli meg.

Hirdetés

Rák

A Rákot elsősorban azt tartja fiatalon, hogy nagyon sok energiát cserél másokkal, segít rajtuk, ami az ő energiaraktárait is visszatölti. Mivel többet törődnek másokkal, mint önmagukkal, és ezt nem mindenki viszonozza, fiatal korukban bizonytalanok lehetnek, és sokat bántják önmagukat. Ahogy azonban az önismeretük kiteljesedik, lelki békére találnak, és szépkorukra szinte kivirulnak!

Mérleg

Egész életében törekszik a harmóniára, és fontos számára, hogy ezt a külseje is tükrözze. Ahogy egyre tapasztaltabbá válik, ezen a téren is egyre bővül a rendelkezésére álló eszközök tárháza, tudja, hogyan legyen úrrá gyengeségein, és hogyan hangsúlyozza erősségeit. Fiatal éveiben döntési nehézségei miatt a nála agresszívabb személyiségtípusok elnyomhatják, azonban ahogy kiteljesedik, önbizalma megnő, és fellépésére a kiegyensúlyozott magabiztosság jellemző. Igazi királynő! Elegáns és méltóságteljes!

Hirdetés

Te mit gondolsz?

Hirdetés