Ez a fénykép egy igen ritka esetet örökít meg, és bár első ránézésre nem látszik, egyáltalán nem véletlen, hogy ez a megható jelenet futótűzként terjed az interneten március óta. A fényképen hátrébb látható férfi egy édesapa, aki két éves kislányával szeretett volna utazni, és azt gondolta, hogy a kislány életkoránál fogva ingyen utazhat.
Hirdetés
Csakhogy, mivel már betöltötte a két éves korhatárt, ezért jegyet kellett volna neki vennie, amit csak a helyszínen tudott meg. Az apánál a helyszínen nem volt ennyi pénz, ezért szomorúan kiállt a sorból, és tanácstalannak tűnt. A képen látható hölgy azonban meglepő és egyben csodálatos dolgot tett.

Hirdetés
A nő szó nélkül kifizette a 749 $-ba kerülő jegyet az édesapa helyett, akárhogy is szabadkozott a férfi.
Bár az apa el szerette volna kérni a címét, hogy visszafizethesse a pénzt, a nő azt mondta, egyáltalán nem kell visszafizetnie. Minden tiszteletünk a hölgyé, aki önzetlenül segített, ráadásul a 749 $ egyáltalán nem lebecsülendő összeg, jelenlegi árfolyamon több mint 270 000 Ft-ról van szó! Vannak még olyan emberek, akik önzetlenül gondoskodnak, és segítenek másokon! Van még remény! Neked mi a véleményed?