Jessica és Wardell Allennek már volt 2 gyermeke, azonban anyagilag még nem sikerült teljesen egyenesbe jönniük, szerettek volna összeházasodni, és vásárolni egy házat. A nő ezenkívül az a típus, aki szíven viseli mások sorsát, és szeret gondoskodni róluk, boldoggá tenni őket. Ezért kínálkozott a lehetőség, hogy felvették a kapcsolatot egy ügynökséggel, és a nő egy kínai házaspár számára béranyaságot vállalt.
Hirdetés
Hat héttel a mesterséges beavatkozás után az ultrahang vizsgálat örömteli hírrel szolgált: a nő ikreket várt! A szülők rendkívüli módon örültek az ikerterhességnek, és az év decemberében világra is jött az egészséges két kisfiú!
A nőnek nem mutatták meg a kicsiket, azok rögtön a házaspárhoz kerültek. Két héttel később Jessica kapott egy üzenetet a pár nő tagjától, egy képpel a kisfiúkról, azzal a szöveggel, hogy „Ugye, hogy mennyire különböznek?”
Hirdetés
És valóban így volt…Az egyik kicsi rájuk hasonlított! Jessicában és Wardellben feltámadt a gyanú, hogy az ikrek egyike biológiailag az ő gyermekük lehet: éppen ezért minden követ megmozgatok azért, hogy DNS-teszt készüljön.
Végül a DNS-teszt igazolta az elsőre abszurdnak tűnő gyanút: az egyik gyermek biológiailag a kínai pár gyermeke volt, míg a másik pedig az övék. Rendkívül ritka, de létező jelenség! Végül némi huzavona után sikerült megszerezniük a kisfiút, összeházasodtak, és boldogan élnek három gyermekükkel!
Hirdetés

FÉNYKÉP: NORTHFOTO
Neked mi a véleményed? Oszd meg, hogy a barátaid is elolvashassák!