Miután kisfiuk folyamatosan magyarázta, hogy szellem van a falban, az apa elhúzta a hűtőt… Borzalmas, mi volt mögötte (fotók)

Miután kisfiuk folyamatosan magyarázta, hogy szellem van a falban, az apa elhúzta a hűtőt… Borzalmas, mi volt mögötte (fotók)

Rémálommá változott egy ausztrál család nyaralása egy Melbourne melletti turista parkban – számol be a Daily Star című napilap. Lyttle-ék négy éves kisfia már kezdettől képtelen volt aludni a szálláson, a falból különös hangokat hallott, és úgy gondolta, hogy ezt egy szellem okozza. Folyamatosan erről magyarázott a szüleinek, és annyira szorosan befogta a fülét, hogy…

Augusztus 1-től új világ jön a kocsmákban, éttermekben: ezt kell tudnod, ha italt szeretnél rendelni

Augusztus 1-től új világ jön a kocsmákban, éttermekben: ezt kell tudnod, ha italt szeretnél rendelni

A kereskedelmi törvény 2020 decemberében elfogadott módosítása azt célozza, hogy a fogyasztóknak több választási lehetősége legyen a jövőben, mely a piacra is serkentőleg hat majd. Ami a leginkább érint minket, az az, hogy idén augusztustól minden vendéglátósnak kötelező minden egyes ital kategóriában legalább két gyártó termékeit kínálni. Éppen azért, hogy a vendégeknek lehetőségük legyen választani….

Hosszú volt a sor a lángososnál a strandon, ideges lettem: mikor megláttam a kiírást, nagyon elszégyelltem magam

Hosszú volt a sor a lángososnál a strandon, ideges lettem: mikor megláttam a kiírást, nagyon elszégyelltem magam

Amikor nyaralunk és szeretnénk kikapcsolódni, hajlamosak vagyunk rá, hogy úgy érezzük, most minden hétköznapi kellemetlenségtől megszabadulhatunk, annak érdekében, hogy semmi se zavarhassa meg a feltöltődésünket. Az emberek többségével előfordult már, hogy kifejezetten ideges és morcos lett, hogyha egy hosszú sort kellett kiállnia. Márpedig ez nem ritka a parti üdülőhelyek környékén, és bevallom, hogy velem is…

Döbbenetes látvány sokkolta a repülőgép utasait és személyzetét

Döbbenetes látvány sokkolta a repülőgép utasait és személyzetét

Bár egyre több mindent tudunk és értünk a világunkból, még mindig nagyon sok dolog van, amely felfedezetlen, és feltáratlan. Az ismeretlen nagyon sokszor alapjául szolgál találgatásoknak, és fenntartja a világunkban még mindig élő misztikumot. Futótűzként terjedt el az interneten ez a felvétel, amelyet egy repülőgépen ülő utas készített Spanyolország légterében. Miközben nyaralni tartottak, a gyönyörű…

Rázta a hideg és libabőrös volt, pedig 24 fokot mutatott a szobai hőmérő. Az éjjellátó kamera felvette, hogy mitől rázza a hideg

Rázta a hideg és libabőrös volt, pedig 24 fokot mutatott a szobai hőmérő. Az éjjellátó kamera felvette, hogy mitől rázza a hideg

Az alábbi felvételt egy paranormális tevékenységeket kutató szervezett YouTube csatornájára töltötték fel. A házaspár félálomban hidegrázástól szenvedett a hajnali órákban, annak ellenére, hogy 24 °C-os hőmérsékletet mutatott a hőmérő. Mivel a szobát furcsa állapotban találták reggel, visszanézték a hálószobában elhelyezett beltéri kamera felvételeit, és olyasmit láttak rajta, amitől ismét csak kirázta őket a hideg. Nézd…

Te meg tudod mondani, mi a baj ezzel a képpel? – Az emberek többsége teljesen ledöbben, mikor megtudja az igazságot

Te meg tudod mondani, mi a baj ezzel a képpel? – Az emberek többsége teljesen ledöbben, mikor megtudja az igazságot

Azok az éttermek és kávézók, amelyek különlegesen jó ételeket és italokat szolgálnak fel, vagy pedig egyedi, és megismételhetetlen atmoszférát, környezetet képesek biztosítani a vendégek számára, alaposan megragadnak az emlékezetünkben. Az ilyen helyekre szívesen látogatunk vissza, és sokszor eszünkbe jut a hangulatuk. A legtöbben erősen ledöbbennek, amikor megtudják, hogy a borítóképen látható rajz valójában fénykép egy…

A gazda hiába kérte az autósokat, ne parkoljanak a földjére: úgy dönt, elvetemült bosszút áll

A gazda hiába kérte az autósokat, ne parkoljanak a földjére: úgy dönt, elvetemült bosszút áll

A helyszín egy horvátországi kisváros, mégpedig annak piactere. Helyesebben egy magánterület a piac közelében. A piacot minden vasárnap rendezik meg, és akik autóval érkeznek az eseményre, a közeli földeknél tudnak parkolni. Bár nem hivatalos parkolóhely, mégis sokan parkolnak a gazda magánterületére, ahol azonban ő gazdálkodik. Szép szavakkal kérte az embereket heteken át, hogy ne álljanak…

Aki bemegy ennek a férfinak a házába, rövid időn belül meghal… már több mint 80 gyermek halt meg a házában!

Aki bemegy ennek a férfinak a házába, rövid időn belül meghal… már több mint 80 gyermek halt meg a házában!

Ez a férfi olyasmit vállalt magára, amelyhez valószínűleg nagyon keveseknek lenne bátorságuk. Mohamed Bzeek-nek óriási szíve van: a bozontos szakállú férfi ugyanis gyógyíthatatlan árvákat fogad be magához, hogy nála tölthessék utolsó hónapjaikat, méltó körülmények között. Egészen pontosan halálos beteg gyermekeknek biztosít otthont  utolsó napjaikban, olyan gyerekeknek, akik senkinek sem kellettek. A sötét éjszakában reményt ad…

Megdöbbentő átalakulás: Túlsúlya miatt még barátnője sem volt: lefogyott, kitetováltatta magát, most nők ezrei üldözik szerelmükkel

Megdöbbentő átalakulás: Túlsúlya miatt még barátnője sem volt: lefogyott, kitetováltatta magát, most nők ezrei üldözik szerelmükkel

Kevin Creekman gyerekkorában igen kedvelte a videójátékokat, és miközben ezekkel múlatta az időt, egészségtelenül étkezett, falta a chipset, egyáltalán nem figyelt oda magára. Ezeken a szokásain csak akkor változtatott, amikor tizennyolc éves korára annyira elhízott, hogy egyáltalán nem volt önbizalma, nehezen mozgott, és esélytelennek érezte, hogy párra találjon. Ekkor nagy döntést hozott: életmódot vált, keményen…

DÁVID NAPTÁR előrejelzése : Megdöbbentő milyen idő LESZ a következő hónapokban. Július -augusztus az pokoli lesz

DÁVID NAPTÁR előrejelzése : Megdöbbentő milyen idő LESZ a következő hónapokban. Július -augusztus az pokoli lesz

Már hónapokkal ezelőtt is olvashattuk a Dávid naptár előrejelzését, amely valódi kánikulát jósolt 2021 nyarára. Eddig úgy tűnik, hogy ezúttal is igaza lesz a nyíregyházi mérnöknek, a június ugyanis az év hatodik hónapjához mérten szokatlanul forróra sikerült, sorozatos meleg rekordokkal. A Dávid naptár előrejelzése szerint a július sem alakul másként, július végén napközben akár 35-40…