Még a csapból is az folyik, hogy az embernek 8 óra alvásra van szüksége. Ez azonban finomításra szorul, mivel életkoronként, életszakaszonként eltér, hogy egészségünk megőrzéséhez, vagy akár javításához mennyit javasolt pihennünk!

Az alváshiány rendkívül káros az emberi szervezet számára, így a fizikai fáradtságon túl étvágytalansághoz, vagy éppen megnövekedett étvágyhoz, lelassult gondolkodáshoz, döntésképtelenséghez és a koncentráció romlásához vezethet.

Amennyiben 5 óránál kevesebbet alszunk, az már szívünk egészségét veszélyezteti, és ha rendszeresen hét óránál kevesebbet töltünk pihenéssel, az a cukorbetegség, a súlygyarapodás, valamint az elhízás kockázatát növeli.  Az életkoronként szükséges alvásmennyiség: 0-3 hónap: 14-17 óra; 4-11 hónap: 12-15 óra; 1-2 év: 11-14 óra;

3-5 év: 10-13 óra; 6-13 éves korig: 9-11 óra; 14-17: 8-10 óra; 18-25 évesek: 7-9 óra;

26-64 évesek: 7-9 óra; 65 év felett: 7-8 óra;

Alvászavart számos tényező okozhat. Így példának okáért a stressz is: a kortizol nevű stresszhormon felhalmozódik a szervezetben, és amennyiben szintje magas, akadályozza a megfelelő és pihentető alvást. Szintén zavarja az emberi szervezetet az alvásban az úgynevezett „elektroszmog”: ha túlzottan sok bekapcsolt kütyü van a közelünkben, a szervezetünk képtelen elegendő, a zavartalan alváshoz szükséges melatonint kiválasztani, és így sokkal rosszabbul alszunk.

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!