Az állami egészségügy egyik legkényesebb kérdéséhez nyúlt hozzá Hegedűs Zsolt, a leendő egészségügyi miniszter, amikor világossá tette: újra kell nézni, milyen feltételek mellett működhetnek fizetős részlegek a közfinanszírozott kórházak falain belül. A bejelentés nem pusztán szakpolitikai üzenet, inkább afféle vészcsengő: azt jelzi, hogy a jelenlegi modell körül túl sok a homály, túl sok a nyugtalanító kérdés.

A politikus szerint az állami és a magánellátás együttélése önmagában nem ördögtől való, de csak akkor tartható fenn, ha annak keretei kristálytiszták. Ellenkező esetben könnyen kialakulhat az a benyomás, hogy aki többet fizet, vagy jobb kapcsolatokkal bír, az gyorsabban és kényelmesebben jut hozzá ugyanahhoz a közintézményi kapacitáshoz.

A vita apropóját a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház igazgatójával, Ficzere Andreával készült interjú adta. Hegedűs erre reagálva arról beszélt, hogy az újonnan felálló egészségügyi minisztérium áttekinti a magán- és állami egészségügyi ellátás együttműködésének szabályait, mert szerinte itt nemcsak jogi, hanem etikai és közbizalmi dilemmák is tornyosulnak.

Nem csak a papír számít

A leendő miniszter érvelése szerint egy állami intézményben működő fizetős részleg kizárólag akkor élvezhet társadalmi elfogadottságot, ha minden lényeges részlet ellenőrizhető és nyilvános. Nem elég annyit mondani, hogy van egy külön szolgáltatás: tudni kell, pontosan mit nyújtanak, mennyiért, milyen kapacitás terhére, és milyen időkeretben.

Ugyanilyen fontosnak tartja annak tisztázását is, kik vesznek részt a működtetésben, milyen javadalmazás mellett dolgoznak, mely külső cégek kapcsolódnak a rendszerhez, mekkora bevétel keletkezik, és ezt az összeget végül mire forgatják vissza. Ez a transzparencia nem holmi díszlet, hanem a közbizalom egyik alappillére — vagy, hogy hétköznapibban mondjuk, enélkül az egész simán gyanússá válhat.

 

@robi230502 #hegedűszsolt #tiszapart #rtlhirado #egészségügy #uzsokikorhaz ♬ eredeti hang – Robi0502

Az Uzsoki úgynevezett VIP-részlegével kapcsolatban korábban több vizsgálat is zajlott: volt belső kórházi ellenőrzés, belügyminisztériumi vizsgálat, sőt rendőrségi nyomozás is. Ficzere Andrea állítása szerint ezek nem állapítottak meg szabálytalanságot, Hegedűs viszont azt hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok tartalmát a nyilvánosság elé kellene tárni.

A jogszerűség és az igazságosság nem ugyanaz

Hegedűs Zsolt egyik legerősebb állítása az volt, hogy a szabályosság önmagában még nem tesz elfogadhatóvá egy rendszert. Lehetnek rendben a szerződések, stimmelhetnek a pénzügyi elszámolások, mégis maradhat az egész konstrukció társadalmilag igazságtalan vagy éppen bizalomromboló.

Ahogy fogalmazott: „Ami jogszerű, vagy jogszerűnek vélt, az lehet teljesen etikátlan.” Ez a mondat azért üt ekkorát, mert rámutat arra a keserű paradoxonra, amely az egészségügyben különösen fájó: nem minden megoldás helyes attól, hogy papíron védhető.

A leendő miniszter szerint ezért azt is vizsgálni kell, megfelel-e a rendszer az egyenlő hozzáférés és a szükségletalapú ellátás elvének. Magyarán: nem elég, hogy valami le van írva valahol szabályzatban, az is számít, milyen valóságot teremt a betegek számára.

Kétsebességes rendszer körvonalai

Hegedűs attól tart, hogy az állami kórházak fizetős részlegei egy kétsebességes egészségügy képét erősíthetik fel. Egyfelől képesek bevételt termelni az intézményeknek, sőt segíthetnek megtartani az ott dolgozó szakembereket, ami a mai munkaerőhiányos helyzetben korántsem mellékes szempont.

Másfelől viszont fennáll a veszély, hogy ezek a részlegek elfedik az állami rendszer mélyebb bajait: az alulfinanszírozottságot, a túlterheltséget és a hosszú várólistákat. Olyan ez, mint amikor egy roskatag ház homlokzatát kicsinosítják — első pillantásra megnyugtató, de a repedések attól még ott futnak a falban.

A felülvizsgálat során ezért kiemelt figyelmet kapnának a várólisták, a közkapacitások védelme és az összeférhetetlenségi kockázatok. Ez utóbbi különösen delikát kérdés, hiszen ha ugyanazon intézményen belül találkozik a közszolgálati és az üzleti logika, könnyen kialakulhatnak nehezen átlátható helyzetek.

Röviden ezek a fő pontok rajzolódnak ki:

• áttekintenék az állami és magánellátás együttélésének szabályait;
• nagyobb nyilvánosságot várnak a fizetős részlegek működéséről;
• külön figyelnék a várólistákra és a kapacitások felhasználására;
• vizsgálnák az etikai és összeférhetetlenségi kockázatokat.

Személy szerint ebből az a tanulság szűrhető le, hogy az egészségügyben nem elég, ha valami „elmegy” vagy „papíron oké”. Olyan rendszer kell, amely nemcsak működik, hanem emberileg is vállalható — különben az egész csak egy cifra, de recsegő kulissza marad.

A tartalom előállítása során mesterséges intelligenciát is alkalmaztunk.