A szervezetben felgyülemlő méreganyagok, valamint a betegségek kialakulása és az elhízás között érdemi összefüggés van. Természetesen nincs az az életkor, amikor késő lenne életmódot váltani, és talán a legelső lépés ehhez az lehet, hogy megszabaduljunk a szervezetünkben felhalmozódott méreganyagoktól, beindítva ezzel a zsírégetés folyamatát.

Hirdetés

Az alábbiakban egy olyan keveréket mutatunk be, amelyek segítségedre lehet ebben! Mindössze egy liter vízre, két citromra, öt cikk fokhagymára valamint egy 2 cm-es gyömbérgyökérre lesz szükséged az egészséges méregtelenítő ital elkészítéséhez!

Hirdetés

Az alábbiak szerint készítheted el:

Először is mossuk meg, majd vágjuk félbe a két citromunkat. Ezután facsarjuk ki a levüket. A fokhagymát tisztítsuk meg, zúzzuk szét. A gyömbért reszeljük apróra, és keverjük a fokhagymához. Egy edénybe töltsük vizet, tegyük bele a kifacsart citromok héját, és főzzük fel.

Hirdetés

Vegyük le a tűzről, tegyük bele a fokhagymát és a gyömbért, és lefedve hagyjuk állni húsz percig. Végül szűrjük le a levet, és a citromlé hozzáadása után töltsük egy üvegbe. Reggelente a nap kezdéseként fogyasszunk el 150-200 ml-t a keverékből. Kevés mézzel, mentalevéllel ízesíthetjük, tetszés szerint. Két hét folyamatos fogyasztás után tartsunk tíz nap szünetet.

A kúrát később megismételhetjük, amennyiben szükségesnek látjuk.

Hirdetés

(Ne fogyaszd, ha allergiás vagy bármely összetevőre! Magas vérnyomással kapcsolatos probléma esetén mellőzzük az italból a gyömbért!)

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is kipróbálhassák!

Hirdetés