15 évesen megtervezte és megépítette saját guruló otthonát – most mindannyian bekukucskálhatunk, hogy megnézzük belülről:

A faipari iskolában tanuló 15 éves srác, Austin Hay igazán tudatos, és csöppet sem rest! Úgy döntött, hogy hasznosítja, sőt továbbfejleszti az iskolában tanultakat, és épít magának a szülei kertjében egy házat, ahol akár önállóan is ellakhat. Mivel az “épület” egy utánfutóból került kialakításra, nincs helyhez kötve, így a fiúnak nem kell majd albérletre költenie, amikor főiskolára megy.

Hirdetés

A ház tizenkét négyzetméteres, és azt a srác egy átszámítva kb. 600 ezer forint értékű utánfutóból alakította ki. Számításai szerint tizenkétezer dollárból (átszámítva nagyjából 4 millió forint) hozta ki a teljes építkezést.

A pénzt maga kereste meg, de tény, hogy a szülei és a barátai is nagy segítségére voltak az építkezésben.

Hirdetés

A szüleitől kapta azt a gáztűzhelyet is, amelyet beállított saját építésű otthonába. A miniatűr otthon teljes mértékben lakható, van konyhája, fürdője és komposztáló vécéje, de még vendégágy is található benne.

Fantasztikus látvány tárul elénk ebben a videóban:

Hirdetés

Tetszett? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is megnézhessék!

Hirdetés