Julie Kemp élete pillanatok alatt széthullott. Úgy hitte, soha többé nem látja a férjét és gyermekét. Ám olyan fordulat következett be az életében, amiről még csak nem is álmodott volna.
Egy nap Julie férjével és fiával templomba mentek, majd a mise után hazafelé tartottak autójukkal. Ekkor azonban egy mentőautó belement a kocsijukba. A férj a helyszínen életét vesztette, az asszony és kisfiuk súlyos állapotban kórházba került.
Hirdetés
Ráadásul Landont, a kisfiút kétszer is újra kellett éleszteni, mielőtt beszállították őt a kórházba. Az orvosok agykárosodása miatt az életéért aggódtak, és szinte biztosak voltak benne, hogy soha többé nem lesz már egészséges.
Hirdetés
Ekkor megtörtént az első csoda: Landon nemcsak, hogy felébredt a kómából, de egyáltalán nem mutatott semmilyen, agykárosodásra jellemző tünetet.
Hirdetés
Julie nem akarta összetörni törődött kisfiát, aki épp most tért magához a kómából, de azért megkérdezte, tudja-e hol az édesapja. Landon csak ennyit mondott: „a mennyországban van”.
Amíg eszméletlenül feküdt, Landon a mennyben járt, ahol találkozott az apukájával, akit két olyan barátja társaságában talált, akik már szintén nem éltek. Nem szóltak egymáshoz, de megnyugtatta Landont édesapja jelenléte.
Hirdetés
Találkozott két testvérével is, akiket azonban nem is ismerhetett, mert még azelőtt meghaltak Julie két vetélése során, hogy Landon megszületett volna. Róluk Julie sosem mesélt a fiának.
Landon kétségtelenül olyasmit látott, ami csodálatos: olyan találkozásokban volt része olyan emberekkel, akikről nem is tudta, hogy egyáltalán léteztek, vagy hogy meghaltak. Mindez egy felsőbb erő és összehang létét bizonyíthatja!
Az egész megmagyarázhatatlan és csodálatos. Te mit gondolsz minderről? Oszd meg velünk kommentben!