A nő egy reggel felkelt, és nem találta maga mellett a férjét. A férfi egy ideje már különösen viselkedett, és a nő ezért nem is tudta, hogy mire gondoljon. Napok teltek el így, ebben a szorongó szomorúságban, mígnem aztán a nő takarítás közben talált egy levelet. girbe-gurba betűkkel ez állt benne:

„Drágám, amikor reggel felébredsz, engem már nem találsz ott. Az emberi sors része, elkerülhetetlen és végleges… Én már soha nem jöhetek vissza. Nem fogok tudni mesélni azokról a dolgokról, amelyek velem történtek.

Ma még el tudom neked mondani ebben a levélben, hogy mennyire szeretlek, és mennyire csodálatos volt a veled közösen eltöltött idő. Köszönöm, és csodállak érte, hogy a végsőkig hűségesen kitartottál mellettem, egészségben, betegségben. A legnagyobb nehézségekben is szinte bármin képesek voltunk együtt nevetni, és megosztottuk egymással az utolsó kenyérhéjat is. Holnap viszont már nem lehetek melletted.

Köszönöm, hogy segítettél nekem, amikor belebonyolódtam a mondatok szerkezetébe, és megkerested helyettem a szavakat. Köszönöm, hogy a fülembe súgtad az unokáink nevét, amely nekem már nem jutott eszembe. Ha dühös voltam és frusztrált, te mindig megnyugtattál. De ma már úgy érzem, hogy holnap lehet, hogy már a te nevedre sem fogok emlékezni, végül pedig már a sajátomra sem..

Holnap ezeket már nem tudnám elmondani, de ma még leírhatom. Örökké szeretni foglak: Férjed.” Meghatónak találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid, ismerőseid is olvashassák!