A lányom kezébe adtam egy tubus fogkrémet, kértem, nyomja ki az egészet egy tányérba – máig hálás nekem érte

Amikor a kislányom első osztályba ment, előtte való nap megkértem, hogy egy tubus fogkrémet nyomjon ki egy tányérra.

Amikor megtette, azt mondtam neki, hogy tegye vissza az egészet a tubusba. Persze tiltakozott, hogy ez lehetetlen!  Olyan legalábbis biztos nem lesz, amilyen előtte volt…

Az egésznek nagyon fontos szimbolikája van, és amit ezzel tanítottam neki, azért azóta is hálás!

Hirdetés

Mindig emlékezni fog rá, mert ez a beszéd erejéről szóló tanítás: nagyon fontos, hogy jól meggondoljuk, mit mondunk másoknak! A mi döntésünk, hogy bátorítjuk, inspirálják őket vagy pedig bántjuk, és megsebezzük a másikat.

Sokszor nem is gondoljuk át, hogy milyen óriási súlya van a szavainknak. Néha persze rossz döntéseket hozunk, ezen a héten már velem is többször előfordult, hogy nem gondoltam át megfelelően, amit mondtam valaki másnak….

Hirdetés

De a lényeg, hogy mindig törekedjünk rá!

Mert amit már kimondtunk, azt nem tudjuk visszavonni, vagy meg nem történté tenni.

A kislányom pedig azóta tudja, hogy a szavakkal figyelmesen bánjon, akkor is, ha esetleg az osztálytársai másképpen tesznek.

A kedvességéről és a nagylelkűségéről ismerik őt a többiek, mert ez az út választás kérdése!

Ha mindenki megtanítaná ezt a gyermekének, kevesebb gyűlölet lenne a világban, mivel a szeretet minden szívben ott él, még akkor is, ha nem is gondolnánk a másikról.

Neked mi a véleményed?

Ne felejtsd el megosztani, hogy a gyerekeink egy szebb világban élhessenek!

Hirdetés