A neves asztrológus megjelölte, melyik 2 csillagjegy lesz 2023 igazi királya! Ki sem fogynak a szerencséből!

Susan Miller  igen alapos asztrológiai elemzéseiről híres.

Hirdetés

Amikor arról kérdezték őt Susant, hogy mely jegyek lesznek 2023 legnagyobb nyertesei, mindenekelőtt az ún.  smaragd évről beszélt, ami azt jelenti, hogy 2023 olyan év lesz, amelyet a Jupiter két jegy között oszt meg.

Az ilyen évek 12 évente fordulnak elő, és lényegében mindenki számára szerencsésebbek  a többinél. Ugyanakkor mindenekelőtt azok a jegyek számíthatnak kitüntetett szerencsére, amelyekre ez a váltás vonatkozik.

Hirdetés

Most a kos jegyéből a bika jegyébe halad át a Jupiter bolygó, ami egyben azt is jelenti , hogy 2023 ban elsősorban a Kos és a Bika számíthat anyagi sikerekre.

A szerelemben szintén elsősorban ez a két csillagjegy lehet a nyerő: számukra igen nagy lehetőségeket tartogat a 2023-as év, mivel a Jupiter nemcsak a szerencse és a terjeszkedés bolygója, hanem igen erélyesen képes a szerelem energiáit is elhozni az életünkbe, kitárva a kapukat.

Hirdetés

A szakember elmondta, hogy azok a jegyek, akiket érint a Jupiter mozgása, intenzívebb késztetést éreznek, hogy megismerjék az univerzum működést, kíváncsivá, és befogadóbbá válnak.

Pozitív változás az is, hogy a Szaturnusz hatása csökkenni fog 2023-ban, mivel végre kimozdul a vízöntő  jegyéből, ahol már 2020 óta áll, és márciusban a halak jegyébe vált.

Hirdetés

Ráadásul a bika számára az is előny, hogy a Szaturnusz elhagyja a karriert, a 10. házat, és ez külön támogatja e jegy szakmai pályafutásának felívelését.

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt kedvelését és a “sok szerencsét” tartalmú hozzászólást követően görgetsz lefelé!

Hirdetés

Olvasd el a januári horoszkópodat is:

KOS, BIKA, IKREK, RÁK, OROSZLÁN, SZŰZ

MÉRLEG, SKORPIÓ, NYILAS, BAK, VÍZÖNTŐ, HALAK

A fentiek asztrológiai előrejelzést képeznek, és azok be teljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget! Gyönyörű évet kívánunk 2023- ra minden jegynek!

Hirdetés