A világ legerősebb zsírégetője, és a te konyhádban is ott van! Te tudod mi ez?

A súlyfelesleg nemcsak rendkívül zavaró és rossz érzés, de egészségtelen is! Számos olyan betegség kockázatát növeli jelentős mértékben, amelyek nemcsak az életminőséget rontják le, de megrövidítik magát az életet is!

Akármi okozza és az elhízást, tévhit, hogy ne tudnánk ellene hatékonyan fellépni, és bár természetesen mindehhez akaraterőre is szükség van, egyáltalán nem mellékes, hogy hogyan közelítjük meg a kérdést, mert az ördög itt is a részletekben lakik!

Az Iráni Nemzeti Egyetemen végeztek egy tanulmányt, amely világosan bizonyította, hogy az egyik legalapvetőbb fűszernövényünk igen hatásos a súlyfelesleggel szemben:

Hirdetés

Az elhízott hölgyeket két csoportba osztották, és mindkét csapatot diétára fogták (500 Kcal-val fogyaszthattak kevesebbet, mint a fenntartó Kcal mennyiségük volt)! Egyetlenegy különbség volt a két csoport között, hogy az egyik csoport tagjai olyan joghurtot kaptak, amelybe három gramm köményt is szórtak.

A kontrollcsoport tagjai ezzel szemben csupán üres joghurtot kaptak. 30 nap múlva megvizsgálták, hogy hogyan alakult a kísérletben résztvevő hölgyek súlya, az eredmény pedig szerfelett meglepő: míg a kontrollcsoport alig 4,5%-ot vesztett a súlyából, addig azok, akik köményt is kaptak, közel 14,5%-ot!

A tudósok azzal indokolták az eredményt, hogy a fogyás elsősorban az anyagcsere felpörgetésén múlik, így ez az a kulcs faktor, amelyet ilyenkor érdemes először végiggondolni!

Márpedig a kömény kiválóan felpörgeti az anyagcserét, és csökkenti a súlyt.

Gondoljunk bele, hogy mindkét csoport tagjai ugyanannyi lemondással járó, 500 kalória megvonással megvonásra alapuló diétát folytattak, az eredmények azonban mégis drasztikusan különböztek…

Hirdetés

A kömény egyébként nemcsak az anyagcserét pörgeti fel, de rendkívül gazdag ásványi anyagokban, és nem csak a zsírt segít elégetni, de csökkenti a puffadás mértékét. Visszaesett az alanyok éhségérzete, és jelentősen csökkent a zsírszöveteik mennyisége!

Nagyon érdekesek ezek a kísérleti eredmények, de szeretnénk átültetni őket a gyakorlatba is! Hogyan tegyük?

A köményből készíthetünk forrázatot (teát), de fogyaszthatjuk vízzel keverve is. Amennyiben rendszeresen fogyasztunk joghurtot, abba is belekeverhetjük ezt az egyszerű fűszert, így lényegében természetes zsírégetőként építve a mindennapjainkba!

Ha a teát választod, egy evőkanálnyi köményt egy csészényi forrásban lévő vízzel öntsd le, 10 percig hagyd benne oldódni, és üres gyomorra fogyaszd el.

De megoldható az is, hogy csak langyos vízbe kevered, és ha jól elkeveredett, reggel éhgyomorra megiszod.

Hirdetés

Ha 30 napon keresztül fogyasztod, tapasztalni fogod az eredményeket!

(Ne fogyaszd, ha allergiás vagy rá!)

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is kipróbálhassák!

Hirdetés