Ilyen sármos, jó vágású úriember vált a Barátok közt egykori loboncos Berényi Ákosából (fénykép):

Ilyen sármos, jó vágású úriember vált a Barátok közt egykori loboncos Berényi Ákosából (fénykép):

1998-ban indult útjára az RTL Klub műsorán a Barátok Közt című sorozat, amely az elmúlt 22 év során már jó pár szereplőt „elfogyasztott”. A kezdetek kezdetének szereplő gárdája azonban valamiért mindig is egyfajta nosztalgikus érzéseket ébreszt bennünk. Rendkívül érdekes, hogy mi lett velük, és hogy élnek manapság. Mennyit változtak. Ki hinné, de Somorjai Tibor, a…

Új frizura-őrület hódít a rövid hajú nők körében! Ahogy végignéztük, mi is ilyet akarunk (videó)

Új frizura-őrület hódít a rövid hajú nők körében! Ahogy végignéztük, mi is ilyet akarunk (videó)

Nem véletlen, hogy egyes időszakokban (mint példának okáért az 1920-as években) a rövid haj a hosszúnál is nagyobb népszerűséget élvezett. Ennek az az oka, hogy egyrészt a változatosság gyönyörködtet, és a divat is folyton változik. Másrészt rengetegen vagyunk, akiknek a rövid haj igenis nagyon jól tud állni. A rövid hajú nő éppen úgy lehet vonzó,…

A tanító néni azt a feladatot adta a gyerekeknek, hogy írják meg a kívánságaikat Istennek. Az egyik diák fogalmazásán még a tanító néni férje is kiborult! Ez írta benne:

A tanító néni azt a feladatot adta a gyerekeknek, hogy írják meg a kívánságaikat Istennek. Az egyik diák fogalmazásán még a tanító néni férje is kiborult! Ez írta benne:

Zsuzsa egy harmincas fiatal édesanya, aki egyben tanítónőként dolgozik a közeli általános iskolában. Férjével egy kisfiuk van, Bence, aki 8 éves. Bence ugyanabba az iskolába jár, ahol az anyukája tanít.  Egy nap Zsuzsa fogalmazást íratott a gyerekekkel, amelyben Isten (vagy bármely, a kicsik hite szerinti, nagyságos, és csodák tételére képes lény) felé meg kellett fogalmazniuk…

A fiatal nő képtelen volt teherbe esni, majd este 10-kor kapott egy telefonhívást a nővérétől: “csináljunk egy gyereket”

A fiatal nő képtelen volt teherbe esni, majd este 10-kor kapott egy telefonhívást a nővérétől: “csináljunk egy gyereket”

Teljesen természetes, hogy ha két fiatal szív együtt dobog, és összeházasodnak, szeretnének életet adni további kicsi embereknek, azaz szeretnének gyerekeket. Az ausztrál házaspárnak, Aimee és Jake Morrisby-nek is ez volt az egyik legnagyobb vágya, hőn áhítoztak arra, hogy gyermekeik lehessenek. A feleség azonban még tinédzser évei alatt átesett egy kellemetlen betegségen, és nem is sejtette,…

A várandós kismama a 41. hétig egyetlen orvosi vizsgálatot sem végeztetett el. A 41. hétben az orvosok nem kicsit ijedtek meg mindattól, amit a hasüregében láttak:

A várandós kismama a 41. hétig egyetlen orvosi vizsgálatot sem végeztetett el. A 41. hétben az orvosok nem kicsit ijedtek meg mindattól, amit a hasüregében láttak:

Vannak olyan emberek, akik ezért, vagy pedig azért nem annyira bíznak az orvostudományban. A világ egyes tájain egyébként ez meglehetősen elterjedt. A cikkben található videó egy olyan hölgy megható története, aki bár tudott róla, hogy várandós, egészen terhességének 41. hetéig nem fordult orvoshoz, így az ilyenkor javasolt vizsgálatokat sem végeztette el. Az eset nem is…

A disznózsír védi a szívet, most pedig napvilágot látott még egy igazán döbbenetes egészségügyi hatása is:

A disznózsír védi a szívet, most pedig napvilágot látott még egy igazán döbbenetes egészségügyi hatása is:

25-30 évvel ezelőtt kezdődött az a hullám, hogy a kutatók az állati zsírokat elkezdték negatív színben beállítani, és arra ösztönözni a lakosságot, hogy margarinnal és étolajjal helyettesítsék az állati zsiradékot. Mára azonban a kutatási eredmények mindennek ellentmondani látszanak. Kezdetét vette az állati eredetű zsírok „rehabilitációja”, és jelenleg úgy gondolják, hogy a disznózsír nemhogy nem „ellenség”,…

A fiatal férfit csúfolták, hogy csúnya a párjához képest, ezért hozott egy nehéz döntést: teljesen átalakíttatja a külsejét

A fiatal férfit csúfolták, hogy csúnya a párjához képest, ezért hozott egy nehéz döntést: teljesen átalakíttatja a külsejét

Brandon és Clara Belle évek óra jártak már együtt, és páratlan érzelmi összhang alakult ki köztük. Egyetlen dolog vetett csak árnyékot a kapcsolatukra: a fiú sok bántást kapott azért, hogy csúnya a szép és igényes barátnőjéhez. Bár a lányt nem zavarta Brandon alternatív külseje, a férfi mégis úgy döntött, hogy mielőtt egy talán még ennél…

Az anyósomtól láttam, hogy 4-5 hetente ecetet önt a sütőjébe. Kifaggattam az okáról, és azóta rendszeresen követem a példáját:
|

Az anyósomtól láttam, hogy 4-5 hetente ecetet önt a sütőjébe. Kifaggattam az okáról, és azóta rendszeresen követem a példáját:

Ha szeretnénk időt és fáradtságot megkímélni, érdemes odafigyelnünk azokra a módszerekre, amelyek lehetővé teszik, hogy a sajnos időről időre szükségessé váló egyes házimunkákat a lehető leggyorsabban, a legkevesebb fáradtsággal és a legolcsóbban tudjuk elvégezni. A hatékonyság a háziasszony számára fél egészség 🙂 Az alábbi megoldás, amelyet az anyósomtól lestem el, „forradalmasította” számomra a sütő takarítást….

Ezek történhetnek a testedben, ha rágod a körmöd:

Ezek történhetnek a testedben, ha rágod a körmöd:

A körömrágás nem csupán egy illetlen szokás, amely csúnya, csonkig harapdált körmöket hagy maga után. Sajnos annál sokkal több! A körömrágás számos egészségügyi kockázatnak tehet ki, mivel a körmök alatt kórokozók halmozódnak fel, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen teljesen kimosni. 1.) Fogzománc sérülések, ínyproblémák A körömrágás értelemszerűen a köröm és a fogak kölcsönhatásával jár, így a fogakra,…

A férfi egy folyó partján látta meg az óriási, tojásszerű képződményt a földbe ágyazódva. Később kiderült, valóságos kincsre lelt rá (videó, fotók)

A férfi egy folyó partján látta meg az óriási, tojásszerű képződményt a földbe ágyazódva. Később kiderült, valóságos kincsre lelt rá (videó, fotók)

Egy argentin férfi, akinek földje az argentin fővároshoz, Buenos Aireshez közel terül el, épp egy folyómedernél haladt el, amikor egy óriási, tojáshoz hasonlatos dolgot látott meg a földben! Első pillantásra nem tudta mire vélni, hogy mit is talált, szerencsére azonban a fővárosi szakértőkhöz fordult, akik megállapították, hogy ez a tojáshoz hasonló képződmény valójában nem tojás,…