Az édesanya reggeli készítés közben egy hétköznapi hibát ejtett, amely végül a gyermekei életébe kerül. Most azt akarja, hogy mindenki tudjon erről:

Hétköznapi reggelnek indult a két gyermekes mexikói családban. Az édesanya, Josefina két gyermekének, a nyolc éves Augustinnak és a hat éves Mariának sonkás tortillát készített reggelire. Amíg a reggeli készült, a kisfiú a fürdőszobában játszott, a kislány pedig a fürdőszoba ajtón dörömbölt, mert már ő is szeretett volna bemenni.

Hirdetés

Az anya SMS-t kapott a férjétől, és reggeli készítés közben végig a telefonját nyomkodta, folyamatos SMS-eket váltottunk egymással. Ezután elengedte a gyermekeit iskolába, ő pedig otthon maradt.

Hamarosan borzalmas hírt kapott az iskolából: mindkét gyermekét magas lázzal kórházba kellett szállítani, és a kórházba érve azzal szembesült, hogy a gyerekei, akik reggel még teljesen egészségesek voltak, olyan magas lázzal küszködnek, ami már az életüket is veszélyezteti, és az orvosok sehogyan sem tudják azt csillapítani.

Hirdetés

Később mindkét kicsi életét vesztette, mert nem tudtak rajtuk segíteni… Az elvégzett vizsgálatok alapján az orvosok arra jutottak, hogy baktériumfertőzés okozhatta a tüneteket, amely nagy valószínűséggel aznap reggel jutott a szervezetükbe.

Hirdetés

A kép illusztráció

Hirdetés

Az orvosok véleménye szerint a reggeliben lehetett a baktérium, amely úgy juthatott az ételbe, hogy a mobiltelefon szennyezett felületével érintkezett az édesanya keze sms-írás közben.

A család gyászát a szörnyű bűntudat tovább súlyosbította… Szent feladatuknak tekintik, hogy mindenkit tájékoztassanak, mekkora veszélyt jelent szennyezett kézzel hozzányúlni az ételhez, és hogy a telefon felülete mennyi kórokozót tartalmaz!

Neked mi a véleményed?

Hirdetés