Folyamatosan görcsölt, ezért vesekőtől tartott: amikor hazament az orvostól, az egész életét át kellett gondolnia

Ally Opfer a fiatal nő szörnyű görcsöktől szenvedett, ezért bement a kórházba, ahol az orvosok hihetetlen felfedezést tettek: A nő nemcsak hogy terhes, de a görcsök már a vajúdást jelzik, már  40 órája (!)

Hirdetés

Először még az orvos is azt gondolta, hogy a fiatal nőnek veseköve van, ám az ultrahang alapján kiderült, hogy gyereket vár. Ráadásul a baba teljesen kifejlett, és már meg akar születni..

A nő veszélyes állapotban volt, mivel a terhesség egy olyan magas vérnyomásos állapotot váltott ki nála, amely súlyos következményekhez, akár halálhoz is vezethetett volna. Az orvosok azonban meg tudták menteni az életét, amikor megcsászározták, és így egészséges kisfiúnak adott életet.

Hirdetés

Az anya örömmel ölelhette magához a kisfiút, akiről pár órával korábban még fogalma sem volt..

Természetesen támadhatnak kétségeink a történettel kapcsolatban, hogy Ally miért nem tudott arról, hogy terhes, és vajon igazat mondhat-e. Az orvosok szerint igen!

Egyrészt nem jelentkeztek nála a klasszikus, a terhességgel együtt járó tünetek, így az én émelygés és a hányinger. Amikor felszaladt rá néhány plusz kiló, óvatosságból csinált terhességi tesztet, de az negatív lett. Ráadásul mivel mindig is az átlagnál vastagabb csontozattal rendelkezett, ezért a lány medencéjének nem kellett idomulnia a növekvő méhéhez, így a terhesség nem járt erős tünetekkel és látványos változást sem eredményezett Allynél:

Hirdetés

Hirdetés

Fotó: rd.com

Az orvos elmondta, hogy bár ritka az ilyen jelenség, ám egyáltalán nem lehetetlen, és nem is egyedülálló a világon. A lényeg az, hogy az édesanya és a kicsi is jól van! Egy rövid, ám megható videó felvétel a történetről:

Tetszett? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is megnézhessék!

Hirdetés