Igaz szeretettel ragaszkodtak egymáshoz a gyerekek, miközben a rák ellen küzdöttek: most végre újra együtt lehetnek! Megható felvételek:

Két gyönyörű lélek véletlenül a legvalószínűtlenebb helyen futott össze. Bár betegek voltak, táncoltak és játszottak önfeledten, megmutatva mindenkinek, hogy a betegség nem korlátozza az embert abban, hogy teljes mértékben élvezze az életét.

A két három éves kisgyermek, Payson Altice és Mack Porter év elején találkoztak, a phoenixi gyermekkórházban. Azonnal kiderült, hogy a gyerekek rokon lelkek, sokat játszottak és táncoltak együtt, őszintén összebarátkoztak.

Ebben első olvasatra még nem lenne semmi különös, a három éves kislány és a három éves kisfiú azonban mindketten a gyermekkori rák ritka formáiban szenvednek, és komoly kezelésre érkeztek az intézménybe.

Hirdetés!

A diagnózis és maga a kezelés nemcsak a szülők, de a gyermekek számára is félelmetes, azonban amikor együtt lehettek, és együtt játszottak, mintha elfelejtették volna mindezt, és ez az önfeledt öröm erőt adott nekik a küzdelemben.

Ám miután kikerültek az egészségügyi központból és gyógyulófélben voltak, messze éltek egymástól, és nem tudtak személyesen találkozni. Ekkor is ragaszkodtak egymáshoz, Facetime-on keresztül tartották a kapcsolatot.

Hirdetés!

Nem csoda, hogy a gyerekek nagyon szerették volna ismét találkozni egymással, amelyre végül nyáron kerülhetett sor.

A kisfiú már nagyon készült, megtervezte, hogy mit fognak majd játszani, és egy virágcsokrot is átnyújtott a kislánynak!

Hirdetés!

Öröm rájuk nézni: a gyermekek önfeledt öröme, amit ilyen nehéz körülmények között is meg tudnak élni, sokakat motiválhat, hogyan lehet átvészelni a nehéz időket!

Jó egészséget és hosszú életet kívánunk ezeknek az ártatlan gyermekeknek!

Neked mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is láthassák ezeket a tündéri kicsiket!

Hirdetés!
Hirdetés!