Kayamar – egy ismeretlen magyar zseni

Magyaróvári Viktor (művésznevén Kayamar) 2011-ben került először a média figyelmének középpontjába, amikor megnyerte a T‑Mobile zeneszerzőversenyét, a többek közt Zorán nevével fémjelzett Rezene pályázatot. Amikor megkérdezték, ki énekelte fel a mélybasszustól a szopránig több, mint öt oktávot felvonultató kórust, mindenki meglepődött, a válasz rövid volt: “Én. Egyedül.” Egy teljes egészében saját szám Kayamar demo CD-jéről – ami ez esetben a zeneszrzéstől a felvételen át az előadásig jelent mindent.

Kayamar egy igazán különleges személyiség. Öt és fél oktávot meghaladó hangterjedelme – amivel a világ egyik legmélyebb basszusának is számít -, csak egy a számos nem hétköznapi eszköz közül, amelyet művészete szolgálatába tud állítani. Abszolútnál is tökéletesebb, ún. Hertz-hallása és egyedülálló zenei rögtönzőképessége révén számítógépes utómunkálatok nélkül is képes a saját hangjára több sávban énekelve igen bonyolult zenéket is nem csak komponálni, de akár előadni is. Hiába végezte el a Zeneakadémiát, Magyarországon mindezidáig mégsem sikerült igazán az áttörés.

A magyar fiatalember (még nincs harminc éves!) több nyelven is alkot, sok darabját magyarul, a bemutatkozó demo CD-jét egy holland költő (Robert Keder) szövegeire angolul, a Kayamar Vorti Virgo (innen a művészneve) utazásairól szóló zenei eposzát pedig egy kitalált nyelven, a “kamirami”-n szerezte. A kamirami leginkább a Gyűrűk ura tündenyelvéhez hasonlítható, amelynek teljes szókincsét és nyelvtanát ő maga szerezte.

2010 óta dolgozik együtt Ágoston Lászlóval, aki a Moltopera Társulat vezetője is. Ennek kapcsán egy új elem jelent meg Kayamar művészetében – az opera. Pontosabban Göncz Renáta operaénekessel közösen, egy úgynevezett looper- vagy ismétlő pedál segítségével képes lett egyedülálló “egy fős kórusát” koncerteken is élőben bemutatni. A következő felvételen kizárólag emberi hangok hallhatók számítógépes szerkesztés nélkül A különleges magyar zenész életében talán fordulópontot jelenthet majd a Noise Festiválon elért siker. Az esemény súlyára jellemző, hogy a Noise győzteseit a hagyománynak megfelelően a House of Commons-ban, a brit parlament alsóházában jelentették be. A kiváltott reakciók pedig minden elképzelés felülmúlnak. A győztes videó a szervezők tetszését olyannyira elnyerte, hogy elmondásuk alapján még táncoltak is rá a fesztiválirodán. A zsűritag Brian Eno pedig a következőket írja Kayamarról a Noise Festival hivatalos honlapján: 

“Micsoda hang! Micsoda harmóniák! Micsoda humor! A hangok gyönyörűen simulnak egymásra, a zenei áthallások sokrétűek. Kiváló munka.”

Lehetséges, hogy ismét külföldön lesz először sikeres egy kivételes magyar tehetség?