Egészen fantasztikus, hogy egy tizenhét éves pannonhalmi gimnázium diák daganatos betegségek gyógyításában elért eredményeitől hangos most a sajtó!
Hirdetés
Seitz Erik már ilyen fiatalon a Semmelweis Egyetem kutatócsoportjának tagja, és egy olyan új fehérjét fedezett most fel, amely sokat tehet a daganatos betegségek gyógyításáért.
A tinédzser a tavalyi évben került először kapcsolatba a rákkutatással, miután bekerült a Nemzetközi Kémiai Torna magyar delegációjába. Megtisztelő lehetőséget kapott arra is, hogy a Semmelweis Egyetem magyar és külföldi professzorokból, valamint orvostanhallgatókból álló kutatócsoportjához csatlakozhasson.
Hirdetés
A fiú most olyasmit fedezett fel, ami elméletben leállítja az áttétek képződését.
“A rákos áttétek kialakulását akarjuk megelőzni, ami azt jelenti, hogy az emberi testen belül egyik szövetből a másikba átterjedjen egy ráktípus. Egy új fehérjét találtam, amely lehetséges gyógyszercélpont. De ez csak számítógép-alapú adat, úgyhogy még a gyakorlatban is alátámasztásra szorult” – mondta el Seitz Erik.
Hirdetés
Remélhetőleg hamarosan az is kiderül, hogy a gyakorlatban is eredményes lesz-e a megoldás. Egy biotechnológiai cég meg fogja vizsgálni a felfedezést: