Az esküvőm előtti hét minden menyasszony életében egy izgalmas időszak kellene, hogy legyen. A készülődés, az utolsó simítások, a várakozás izgalma – én is így éreztem. A ruhám a szekrényben lógott, a vendéglista már készen volt, és minden apró részlet a helyére került. Balázs, a vőlegényem, mindig az a férfi volt, akiről álmodtam. Odaadó, kedves és támogató, akivel el tudtam képzelni az egész életemet.

Aznap reggel semmi sem jelezte előre, hogy az egész világom darabokra hullik. Mosolyogva köszöntem el Balázstól, aki épp a reggeli mogyorókrémes rétegért alkudozott az esküvői tortán. Nevetve indultam el dolgozni, mit sem sejtve arról, hogy néhány óra múlva mindent más szemmel fogok látni.

Valami furcsa érzés motoszkált bennem egész nap. Egy megmagyarázhatatlan nyugtalanság, mintha valami közeledne, amit nem tudok elkerülni. Munka után úgy döntöttem, hogy korábban hazamegyek, egy kis pihenés reményében. Nem tudhattam, hogy ezzel az egyetlen döntéssel egy életre megváltoztatom a sorsomat.

Amikor beléptem a lakásba, valami azonnal furcsának tűnt. Csend volt. Balázs mindig otthon dolgozott, a laptopja mögött ült, zenét hallgatott – de most semmi nesz. Aztán meghallottam egy ismerős hangot.

Anyám hangját.

– Jól van, nem mondom el neki… – hallottam tisztán és határozottan. – De csak egy feltétellel.

Ekkor egy ismerős, kétségbeesett hang válaszolt neki.

Balázs hangja volt.

– Könyörgöm, Klára… Ne tegye ezt velem…

A szívem kihagyott egy ütemet. Valami nagyon nem stimmelt. Óvatosan lépkedtem végig a folyosón, és belestem a nappaliba. Amit ott láttam, arra soha nem lettem volna felkészülve.

Balázs térden állt anyám előtt.

Nem romantikus gesztusként. Nem egy megható kérés közepette. Hanem zokogva, összekulcsolt kezekkel, könyörögve. Anyám rezzenéstelen arccal nézett le rá, karba tett kézzel, mintha egy letárgyalt ügy felett állna.

– Mégis mi folyik itt? – léptem ki a takarásból.

Mindketten rám néztek, Balázs arca falfehérré vált. Anyám arca viszont változatlan maradt.

– Ő azért könyörög – mutatott a vőlegényemre –, mert azt mondtam neki, hogy elmondom neked az igazságot.

Megdermedtem.

– Miről beszélsz?

Balázs felpattant, keze utánam nyúlt, de én hátrahőköltem.

– Adél, kérlek… Hallgass meg!

Anyám közbevágott, még mielőtt válaszolhatott volna.

– A vőlegényed már volt jegyben korábban. És az előző menyasszonyával azt tette, amit veled is tervezett.

Egy pillanatig levegőt sem kaptam.

– Hazudsz – rázta a fejét Balázs. – Anyád mindig is utált engem!

Anyám csak egy mély levegőt vett, majd folytatta.

– Elhagyta az előző menyasszonyát az oltárnál. És minden megtakarított pénzüket elvitte. A házra félretett előleget is. Mindent. És most ugyanezt akarta veled is megtenni.

A világ megszűnt körülöttem.

– Igaz ez? – kérdeztem alig hallhatóan.

Balázs ajkai elnyíltak, de nem jött ki hang a torkán. Aztán lehajtotta a fejét.

A csend volt a válasza.

A következő pillanatok homályosak voltak. Csak arra emlékszem, hogy megragadtam a táskámat, és hátraléptem. Balázs próbált utánam kapni, de elhúzódtam.

– Pakold össze a dolgaidat, és tűnj el az életemből.

Balázs megpróbált érvelni, de nem érdekelt. Egyedül anyám nyugodt, szinte sztoikus jelenléte tartott a valóságban.

Három nappal később még mindig nem hittem el, hogy mindez megtörtént. Az esküvői ruhám a szekrényben lógott, érintetlenül. Az asztalon heverő vendéglista üresnek és értelmetlennek tűnt.

Aztán megláttam egy cetlit. A menyasszonyi ruha számlájának másolatát.

Fizetési hátralék: 1 200 000 forint.

Balázs azt mondta, hogy ő fizette ki. Hogy ajándék volt nekem.

De hazudott. Ahogy minden másról is.

Két héttel később egy kávézóban ültem, egy idegennel szemben. Legalábbis akkor még idegennek tűnt.

Az előző menyasszonya volt.

Az a nő, akit Balázs évekkel ezelőtt ugyanígy átvert. Az, akitől minden pénzt elvett. Az, aki felkereste anyámat, hogy figyelmeztessen engem.

Most ott ült előttem, és koccintottunk egy pohár whiskey-vel.

– Ránk – mondta keserű mosollyal –, és arra, hogy ez a szemét soha többé ne csinálhassa ezt senkivel.

Elmosolyodtam.

– És a karmára.

Mert a karma mindig eléri azokat, akik megérdemlik. És én alig vártam, hogy lássam, hogyan csap le Balázsra.