Vandáról már lemondtak, de 2 év után felébredt a kómából, és megnevezte támadóját. Nem akárki volt az

Wanda Palmert két éve kritikus állapotban találták meg a rendőrök az otthonában, Cottage Village (Nyugat-Virginia, USA) mellett.

Hirdetés

Bár a mentősök kemény munkával életben tudták őt tartani, és a kórházban stabilizálták az állapotát, mély kómába esett.

A rendőrség természetesen azonnal nyomozást indított a durva támadás miatt, de semmilyen érdemi nyom sem állt a rendelkezésükre, Ross Mellenger Jackson, megyei seriff számára Wanda jelentette volna az ügy megoldását, ő azonban kómában volt, így nem tudta elmondani, mi történt.

Hirdetés

A remény pedig egyre fogyott, minden, kómában töltött nappal..

Mivel már eltelt két év a támadás óta, a szakemberek sem számítottak rá, hogy komoly esélye volna rá, hogy felébredjen a kómából, egy nap azonban mégis pontosan ez történt.

Wanda agykárosodása ellenére is meglepően jól tudott beszélni, így el tudta mondani a rendőrségnek, ki támadta meg. Ráadásul olyan személyről volt szó, akit jól ismert…

Hirdetés

Hirdetés

Wanda Palmert ugyanis a saját bátyja támadta meg, és magára hagyta meghalni – írja a TWN.hu. A támadást egy machetével vagy baltával követhette el. a férfit letartóztatták.

Kívánunk Wandának mielőbbi felépülést!
Durva, hogy ilyet tegyen egy ember a saját húgával! Neked mi a véleményed?

Hirdetés