A saját szülei zárt osztályra juttatták, amikor teherbe esett. Négy évtizeddel később nemes módon vesz elégtételt

57 évvel ezelőtt, 1963-ban egy 19 éves lány, Julie Mannix igen nehéz helyzetbe került: szerelmes lett, majd hamarosan teherbe is esett. Akkoriban ez házasságon kívül igencsak kevéssé számított elfogadottnak.

Hirdetés

A családorvos a lánynál a terhességen kívül komoly depressziót is diagnosztizált. Tudni kell, hogy az USA-ban akkoriban tilos volt a terhesség-megszakítás, azt kizárólag instabil mentális állapotú nőkön végezték el.

A szülei úgy döntöttek, hogy mivel a lány szerelme nős, és így esély sincs a kettejük házasságára, a lánynak el kell vetetnie a kicsit. Erre pedig a legjobb megoldásnak azt látták, hogy meglovagolván a depresszióra vonatkozó orvosi diagnózist, elmegyógyintézetbe záratják a lányt.

Hirdetés

Bár Julie tényleg a pszichiátriára került, végül a lány ellenállásán elbukott a szülői próbálkozás, és életet adott a kisbabájának, aki az Aimee Veronika nevet kapta. Azt azonban Julie már nem tudta megakadályozni, hogy örökbe ne kelljen adnia a kicsit, így végül elvesztette őt.

Később éveken át próbálta őt megtalálni, ám a titkosított anyagokhoz nem kapott hozzáférést, akárhogy is szerette volna.

Hirdetés

Miután Julie elköltözött New Yorkba, ismét találkozott régi szerelmével, Frank-kel. A szerelemnek ezúttal házasság lett a vége, és 2 szép gyermekük is született. Most már együtt mozgattak meg minden követ, hogy megtalálják a kis Aimeet.

Eközben a kislány Kathleen Marie Wisler néven felnőtt, és saját családot alapított, nevelőszüleit azonban elveszítette. Éppen ezért úgy döntött, megkeresi a vér szerinti szüleit.

Így hát az erőfeszítéseik találkoztak, és Aimeenek végül sikerült áttörést elérnie: megszerezte vérszerinti anyukája elérhetőségét. Erőt kellett vennie magán, hogy írjon neki egy levelet, de végül rászánta magát.

Azonban nagyon pozitív csalódás érte: vér szerinti szülei örömmel fogadták a levelét, és telefonon felvették vele a kapcsolatot, megbeszéltek egy személyes találkozót is.

Több mint 40 év után a szülők végre megölelhették a lányukat! Ez a szomorú sztori végül csodaszép véget ért a nagy egymásra találással! A szülők és lányuk is mindent megtesznek, hogy bepótolják az önhibájukon kívül kimaradt éveket. Történetükből könyv is született!

Hirdetés

Ugye milyen megható történet? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!

Hirdetés