35 éve örökbe adta a kisbabáját. Észreveszi, hogy valaki áll a háta mögött

Stacey Faix tizenöt évesen esett teherbe, és fogalma sem volt, hogy mindez mivel jár, mit kéne csinálnia. Végül úgy határozott, hogy mivel még ő maga sem felnőtt, úgy lesz a legjobb mindenki számára, ha örökbe adja a kisbabát.

Ezzel a döntéssel biztosíthatta kisfia számára, hogy szerető és felkészült családban nőhessen fel, de már néhány év múlva is nagyon bánta, hogy egyben el is zárta magát és a gyermeket is attól, hogy valaha is találkozhassanak egymással.

A sors azonban másképp döntött!

Hirdetés

Az USA Pennsylvania államának jogszabályai 2017-ben megváltoztak, így az örökbefogadott gyerekek jogosultak lettek megismerni, kik a vér szerinti szüleik.

Az akkor harmincöt éves Stephan Straw pedig megkaphatta az eredeti anyakönyvi kivonatát, benne vér szerinti anyukája nevével.

Hihetetlen szerecsével nagyon gyorsan megtalálta a nőt a Facebookon, és pár üzenet után az is kiderült, hogy tényleg ő a vér szerinti édesanyja.

Ezt a kérdést tette fel a nőnek: „Szia! Ez most lehet, hogy furcsa kérdés, de nem te vagy az a Stacey Faix, aki 1982-ben örökbeadott egy kisfiút?”. Stacey pedig igennel felelt.

Már rövid beszélgetés alapján kiderült, hogy nagyon sok közös érdeklődési körük van.

Hamarosan személyesen is találkozhattak, amikor mindketten beneveztek ugyanarra a maratonra.

Hirdetés

Nézd meg velünk a megható pillanatot, amikor anya és fia először találkoznak az életben:

Megható egymásra találás! Csodálatos, hogy ennyi idő után személyesen is találkozhattak egymással! Neked mi a véleményed?

Hirdetés