A fiatal apuka gyógyszert visz a babájának az exéhez. Megszakad a szíve, amikor belép a lakásba

Amikor belépett a lakásba, tudta, hogy tennie kell valamit, méghozzá késedelem nélkül!

Hirdetés

A történet előzménye az, hogy a fiatal pár nagyon boldog volt gyermekünk születése után, azonban később mégis úgy alakult az életük, hogy rájöttek, nem képesek együtt folytatni…

Ezért aztán a volt feleség egyedül nevelte tovább a gyermeket. Persze ez nem jelenti azt, hogy az apja elfeledkezett róluk, sőt épp ellenkezőleg! Érett döntést hoztak, mert külön is képesek voltak egészséges körülményeket teremteni a kicsinek.

Hirdetés

A kicsi éppen beteg volt, az édesapja, Brandon pedig csak felugrott hozzájuk, hogy orvosságot vigyen neki. Azonban amikor benézett a hűtőbe, arra lett figyelmes, hogy a volt felesége hűtője szinte teljesen üres…

Hirdetés

Fénykép: Facebook

Hirdetés

A hűtőben csak olyasmit látott, amire a kicsinek volt szüksége. A férfi számára világossá vált, hogy gyermeke édesanyja mindent megvon magától, mert a pénze arra elegendő csak, hogy a kicsinek vegyen meg mindent, amire őneki van szüksége.

Fénykép: Facebook

A férfi úgy döntött, a segítségére siet! Ezt írta a Facebookon:

“Napi 8 órát dolgozik, és ott van neki a kislányunk is. Fizeti az albérletet, a számláit, és egy kocsit is törleszt.

Szóval ma elment vásárolni, hogy biztos legyen, hogy elég élelmiszere van az elkövetkezendő hetekre!”

Hirdetés

“Csak mert nem vagyunk együtt, nem jelenti azt, hogy nem kell segítenem neki, amikor szüksége van rá.

Nem csak a gyerekem miatt csinálom. Itt az ideje, hogy felelősséget vállaljak az élet minden területén!”

Sokak számára nem evidens, hogy az elvált szülők valamilyen szinten egymással is törődnek, ha komolyan veszik, hogy közös gyermekükről gondoskodnak.

Brandon most nagyon jó példával járt elöl! Neked mi a véleményed?

newsner

Hirdetés