Apukám (73 éves) és nővére (77 éves) bevásárolni indultak nagynéném hőn szeretett Trabantjával. Idilli képet sugalltak: mint egy kedves, vidám, mosolygós házaspár, szépen megkímélt kis Trabival pöfögtek az élelmiszer áruház felé kétütemű-füstöt eregetve, akár egy régi NDK-s reklámnak is beillett volna a jelenet.
Hirdetés
Apukám, mint sofőr az áruház parkolójába érve kiszemelte a tökéletes parkolóhelyet, majd a váltót a megfelelő állásba kapcsolva a parkírozó tolatást meg is kezdte – volna, – ha egy kétajtós szekrény méretűre gyúrt, kopasz, terepjárós hústorony nagy lendülettel be nem vágódott volna a kiszemelt helyre…
Apukám csalódottságát és dühét leplezni nem tudta, és ezt a nemzetközileg ismert – középső ujjas – jelzés felmutatásával a terepjárós tudomására is adta, miközben nagynéném a botjával fenyegetőleg mutogatni és szitkozódni kezdett a delikvens irányába.
Hirdetés
A meghökkentő jelenetet megszakítva, emberünk rezzenéstelen arccal kiszállt autójából, majd a ,,dinnyeszállító-pozíciót” felvéve, ökölbe szorított kezekkel lendületesen elindult a Trabant irányába. Apukám lelkiekben már felkészült a közelharcra, illetve az aszfaltra csöpögő vér látványára.
A kopasz a Trabanthoz lépett, aki tettének súlyát felismerve, hangában őszinte szánakozással ennyit mondott: ,,Ne tessenek haragudni, nem vettem észre, hogy oda szeretnének állni.”
Hirdetés
Bizony, néha a legfélelmetesebbnek látszó szituációk vagy emberek a legjámborabbak, legártalmatlanabbak.
Ne ítélj elsőre, és ne felejtsd el megosztani!
(Képünk illusztráció)