Amerikai tudósok bizonyították, hogy az imádságnak valós hatalma van, amely még a betegségek gyógyulását is gyorsítja!

Egy rendkívül érdekes vizsgálatsorozat fűződik Andrew Newberg doktor nevéhez, aki az Amerikai Egyesült Államok Thomas Jefferson egyetemének professzora. Mágneses rezonancia-képalkotásos eljárással azt tanulmányozta, hogy az ima, illetve a meditáció miképpen hat az emberi agyra.

Kísérleteinek eredmény azt sugallja, hogy úgy kell elképzelni az imát és a meditációt, mint egy fejlesztő tornát az elme, az emberi agy számára!

A kísérletben idősebb emberek vettek részt, akik memóriaproblémákkal küzdöttek. Nyolc hétig napi 12 percen át végezték a számukra előírt gyakorlatokat. A vizsgálat eredménye szerint mind az ima, mind pedig a meditáció pozitív hatást gyakorol az egészségre.

Hirdetés

Egy másik, a Cancer Society nevű folyóiratban publikált tanulmányban a tudósok arra jutottak, hogy azok az emberek, akik erős lelki meggyőződéssel rendelkeznek (legyen az tulajdonképpen akármi), sokkal jobban reagálnak a daganatos betegségre adott kezelésre, és a tünetük is kevesebb. Ez a kísérlet azért is fontos, mert meglehetősen nagy mintán, 40 000 betegen végezték azt el.

Hirdetés

Egy floridai kutatóközpontban (Moffitt Rákkutató) arra jutottak, hogy azok a betegek, akik nem élnek az ima, illetve a meditáció erejével, sokkal rosszabb mentális és fizikai állapotba kerülnek. Ráadásul a környezetükkel is jobb a viszonyuk azoknak, akik rendszeresen imádkoznak vagy meditálnak. Nyilván nem az orvostudomány helyett kell imádkozni vagy meditálni, de a lelki tevékenység remekül segítette az orvosok munkájának eredményességét.

A hit, a bizonyosság és a lelki gyakorlás tehát a hétköznapi embereket is sokkal egészségesebbé teszi, nem kell apácának vagy szerzetesnek állnunk ahhoz, ugye ezeknek az erejét a hétköznapjainkban tapasztalhassuk meg!

Ugye milyen csodálatos? Neked mi a véleményed?

Hirdetés